klímastratégia

MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

1/2007. (II.22.) K.h.sz. napirend zárt ülés keretében történő megtárgyalásáról
2/2007. (II.22.) K.h.sz. napirendi javaslat módosításáról szóló indítványról
3/2007. (II.22.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. I. félévi ülésterve módosításáról
4/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér megye 2006. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
5/2007. (II.22.) K.h.sz. Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsági tag vonatkozásában bizottsági tagság megszűnésének megállapításáról
6/2007. (II.22.) K.h.sz. Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottságba képviselő tag megválasztásáról
7/2007. (II.22.) K.h.sz. Ifjúsági és Sport Bizottság nem képviselő tagjának megválasztásáról
8/2007. (II.22.) K.h.sz. Ifjúsági és Sport Bizottság nem képviselő tagja vonatkozásában bizottsági tagság megszűnésének megállapításáról
9/2007. (II.22.) K.h.sz. a dr. Szabó András által benyújtott pályázat érvénytelenné nyilvánításáról
10/2007. (II.22.) K.h.sz. a dr. Visnyay Noémi által benyújtott pályázat érvénytelenné nyilvánításáról
11/2007. (II.22.) K.h.sz. a megyei főjegyző kinevezéséről
12/2007. (II.22.) K.h.sz. a megyei főjegyző illetményének megállapításáról
13/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím- és díjak adományozásánál alkalmazandó szavazási rendről
14/2007. (II.22.) K.h.sz. a „Fejér Megye Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról
15/2007. (II.22.) K.h.sz. a „Fejér Megye Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról
16/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
17/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
18/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról
19/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
20/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
21/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
22/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
23/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról
24/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról
25/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
26/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
27/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
28/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
29/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
30/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
31/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
32/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
33/2007. (II.22.) K.h.sz. a közgyűlés 292/2006. (XII.14.) K.h.sz. határozatának hatályon kívül helyezéséről
34/2007. (II.22.) K.h.sz. a közgyűlés 293/2006. (XII.14.) K.h.sz. határozatának hatályon kívül helyezéséről
35/2007. (II.22.) K.h.sz. a közgyűlés 294/2006. (XII.14.) K.h.sz. határozatának hatályon kívül helyezéséről
36/2007. (II.22.) K.h.sz. a Duna Menti Tartományok munkaközösségében és szakbizottságaiban a megyei önkormányzat képviseletét ellátó személy megválasztásáról
37/2007. (II.22.) K.h.sz. a Duna Menti Tartományok munkaközösségében és szakbizottságaiban a megyei önkormányzat képviseletét ellátó személy megválasztásáról
38/2007. (II.22.) K.h.sz. a Duna Menti Tartományok munkaközösségében és szakbizottságaiban a megyei önkormányzat képviseletét ellátó személy megválasztásáról
39/2007. (II.22.) K.h.sz. a Duna Menti Tartományok munkaközösségében és szakbizottságaiban a megyei önkormányzat képviseletét ellátó személy megválasztásáról
40/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökének megválasztásáról
41/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
42/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
43/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
44/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
45/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
46/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
47/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
48/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
49/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
50/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
51/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
52/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
53/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
54/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
55/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
56/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
57/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
58/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
59/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár igazgatói álláshelyének betöltéséről
60/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár igazgatója illetményének megállapításáról
61/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok ellátásával összefüggő pályázati felhívás kiírásáról
62/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Gánt-Bányatelep) alapító okiratának módosításáról
63/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetőjének 02/705/2006. szám alatt benyújtott törvényességi felhívásával kapcsolatos intézkedések megtételéről
64/2007. (II.22.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetőjének 02/706/2006. szám alatt benyújtott törvényességi felhívásával kapcsolatos intézkedések megtételéről
65/2007. (II.22.) K.h.sz. szennyvízelvezető- és átemelő berendezés Polgárdi Város Önkormányzatának történő térítésmentes tulajdonba adásáról
66/2007. (II.22.) K.h.sz. a teljesítménykövetelmények alapját képező, a Fejér Megyei Önkormányzat 2007. évi céljainak meghatározásáról
67/2007. (II.22.) K.h.sz. a közgyűlés 175/2003. (IX.27.) K.h.sz. határozatának végrehajtásáról
68/2007. (II.22.) K.h.sz. a Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács 1/2007. (I.28.) számú határozatának jóváhagyásáról
69/2007. (II.22.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetői álláshelyével kapcsolatos pályázat kiírásáról
70/2007. (II.22.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló jelentés elfogadásáról
71/2007. (II.22.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
72/2007. (III.21.) K.h.sz. az EU felkészülés és régiószervezés tanácsnokának visszahívásáról, ezzel egyidejűleg a közgyűlés 209/2006. (X.26.) K.h.sz. határozata hatályon kívül helyezéséről
73/2007. (III.21.) K.h.sz. a hátrányos helyzetű térségek tanácsnokának visszahívásáról, ezzel egyidejűleg a közgyűlés 210/2006. (X.26.) K.h.sz. határozata hatályon kívül helyezéséről
74/2007. (III.21.) K.h.sz. a vagyongazdálkodási tevékenység tanácsnokának visszahívásáról, ezzel egyidejűleg a közgyűlés 211/2006. (X.26.) K.h.sz. határozata hatályon kívül helyezéséről
75/2007. (III.21.) K.h.sz. az EU régiók és nemzetközi kapcsolatok tanácsnokának visszahívásáról, ezzel egyidejűleg a közgyűlés 212/2006. (X.26.) K.h.sz. határozata hatályon kívül helyezéséről
76/2007. (III.21.) K.h.sz. az EU-információs, régiószervezési és e-közigazgatási tanácsnok megválasztásáról
77/2007. (III.21.) K.h.sz. az EU régiók és nemzetközi kapcsolatok tanácsnokának megválasztásáról
78/2007. (III.21.) K.h.sz. a hátrányos helyzetű térségek és kistérségi kapcsolatok tanácsnokának megválasztásáról
79/2007. (III.21.) K.h.sz. a vagyongazdálkodási és fejlesztési tevékenységek tanácsnokának megválasztásáról
80/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálatával összefüggésben az Önkormányzati Hivatal belső szervezetének, munkarendjének és ügyfélfogadási rendjének meghatározásáról
81/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2006-2010 közötti időszakra szóló gazdasági programjának elfogadásáról
82/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
83/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Mezőszilas) alapító okiratának módosításáról
84/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Sárosd) alapító okiratának módosításáról
85/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Gánt) alapító okiratának módosításáról
86/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Alap) alapító okiratának módosításáról
87/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Bicske) alapító okiratának módosításáról
88/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Rehabilitációs Intézet (Polgárdi-Tekerespuszta) alapító okiratának módosításáról
89/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Polgárdi) alapító okiratának módosításáról
90/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Gyermekotthon (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
91/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
92/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Lakásotthon-hálózat (Előszállás) alapító okiratának módosításáról
93/2007. (III.21.) K.h.sz. az Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Martonvásár) alapító okiratának módosításáról
94/2007. (III.21.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Velence) alapító okiratának módosításáról
95/2007. (III.21.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium (Bicske) alapító okiratának módosításáról
96/2007. (III.21.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
97/2007. (III.21.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium (Mór) alapító okiratának módosításáról
98/2007. (III.21.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Pusztaszabolcs) alapító okiratának módosításáról
99/2007. (III.21.) K.h.sz. a Seregélyesi Szakképző Iskola és Kollégium (Seregélyes) alapító okiratának módosításáról
100/2007. (III.21.) K.h.sz. a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakiskola és Kollégium (Velence) alapító okiratának módosításáról
101/2007. (III.21.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium (Mór) alapító okiratának módosításáról
102/2007. (III.21.) K.h.sz. a József Attila Általános Iskola (Bicske) alapító okiratának módosításáról
103/2007. (III.21.) K.h.sz. a Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
104/2007. (III.21.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Mór) alapító okiratának módosításáról
105/2007. (III.21.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Bicske) alapító okiratának módosításáról
106/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
107/2007. (III.21.) K.h.sz. a Gőbel János György Fejér Megyei Gyógypedagógiai Központ és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
108/2007. (III.21.) K.h.sz. a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program Regionális Akciótervének (2007-2008) véleményezéséről
109/2007. (III.21.) K.h.sz. az Abai Kistérség Fejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja véleményezéséről
110/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolák továbbműködési engedélyéhez szükséges fenntartói döntés megerősítéséről
111/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága néprajzi állandó kiállítása létrehozásához benyújtandó pályázati önrész biztosításáról
112/2007. (III.21.) K.h.sz. az Érsek Erzsébet által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
113/2007. (III.21.) K.h.sz. a Szirtes Mónika által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
114/2007. (III.21.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője megválasztásáról
115/2007. (III.21.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője lemondásának elfogadásáról és munkaviszonya megszüntetéséről
116/2007. (III.21.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője munkabérének megállapításáról
117/2007. (III.21.) K.h.sz. az egészségügyi dolgozókkal szemben etikai eljárás lefolytatására jogosult Megyei Etikai Tanácsba (MET) tag delegálásáról
118/2007. (III.21.) K.h.sz. az Egészségügyi Miniszter 5858-1/2007-1000MIN. számon hozott határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtásáról
119/2007. (III.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat kötvénykibocsátásaiból származó adósságállományának és annak kamatainak átalakításáról
120/2007. (IV.12.) K.h.sz. napirend zárt ülés keretében történő megtárgyalásáról
121/2007. (IV.12.) K.h.sz. a székesfehérvári Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában megvalósuló középfokú oktatással kapcsolatos feladat- és hatáskör átadás-átvételéről
122/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezete vezetője közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről
123/2007. (IV.12.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 114/2007. (III.21.) K.h.sz. határozata módosításáról
124/2007. (IV.12.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 116/2007. (III.21.) K.h.sz. határozata módosításáról
125/2007. (IV.12.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 118/2007. (III.21.) K.h.sz. határozata hatályon kívül helyezéséről
126/2007. (IV.12.) K.h.sz. az Egészségügyi Miniszter 5858-2/2007-1000MIN. számon hozott határozata elleni bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtásáról
127/2007. (IV.12.) K.h.sz. a bíróságok ülnökeinek megválasztásánál alkalmazandó szavazási rendről
128/2007. (IV.12.) K.h.sz. a bíróságok ülnökeinek megválasztásánál alkalmazandó szavazási rendről
129/2007. (IV.12.) K.h.sz. megyei képviselő döntéshozatalból történi kizárásáról
130/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
131/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
132/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
133/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
134/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
135/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
136/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
137/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
138/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra ülnök megválasztásáról
139/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra fiatalkorúak büntető ügyében eljáró pedagógus ülnök megválasztásáról
140/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra fiatalkorúak büntető ügyében eljáró pedagógus ülnök megválasztásáról
141/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Fejér Megyei Bíróságra fiatalkorúak bünteti ügyében eljáró pedagógus ülnök megválasztásáról
142/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
143/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
144/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
145/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
146/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
147/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
148/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
149/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
150/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
151/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
152/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
153/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
154/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
155/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
156/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
157/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
158/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
159/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
160/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
161/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
162/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
163/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
164/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
165/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
166/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
167/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
168/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
169/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
170/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
171/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
172/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnök megválasztásáról
173/2007. (IV.12.) K.h.sz. az Első Magyar Audit Holding Könyvvizsgálói és Adótanácsadó Kft. által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
174/2007. (IV.12.) K.h.sz. a Law On Conto Könyvvizsgáló Zrt. által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
175/2007. (IV.12.) K.h.sz. az Univerzál Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
176/2007. (IV.26.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. I. félévi ülésterve módosításáról
177/2007. (IV.26.) K.h.sz. a 2006. évi belső ellenőrzési tapasztalatokról szóló összefoglaló jelentésről
178/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat kötvénykibocsátásaiból származó adósságállományának és annak kamatainak átalakításáról szóló 119/2007. (III.21.) K.h.sz. határozat módosítására
179/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala Fejér Megyei Lakásotthon-hálózat Mezőfalva, Bartók B. u. 77. sz. alatti lakásotthonában lefolytatott ellenőrzés tapasztalatairól
180/2007. (IV.26.) K.h.sz. a gazdasági program alapján a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes intézmények működésének átalakításáról
181/2007. (IV.26.) K.h.sz. a gazdasági program alapján a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes intézmények működésének átalakításáról
182/2007. (IV.26.) K.h.sz. a gazdasági program alapján a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes intézmények működésének átalakításáról
183/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetségével kötött együttműködési megállapodás felmondással történő megszüntetéséről
184/2007. (IV.26.) K.h.sz. az MTA Regionális Kutatások Központjával kötött együttműködési megállapodás felmondással történő megszüntetéséről
185/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány kuratóriumi tagja megválasztásáról
186/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány kuratóriumi tagja megválasztásáról
187/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány kuratóriumi tagja megválasztásáról
188/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány kuratóriumi elnöke megválasztásáról
189/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány felügyelő bizottsági tagjának – egyben annak elnöke – megválasztásáról
190/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány felügyelő bizottsági tagja megválasztásáról
191/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány felügyelő bizottsági tagja megválasztásáról
192/2007. (IV.26.) K.h.sz. előterjesztés napirendről történő levételéről
193/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezete megszüntetéséről
194/2007. (IV.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. alapító okiratának módosításáról
195/2007. (IV.26.) K.h.sz. megyei képviselő döntéshozatalból történő kizárásáról
196/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Székesfehérvár 8448 hrsz-on lévő, volt gyermek- és csecsemőosztály átsorolásáról
197/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Székesfehérvár 8404 hrsz-on lévő, volt szülészeti épület bérbeadásáról
198/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Székesfehérvár 8404 hrsz-on lévő volt szülészeti épület bérbeadásáról
199/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium Bicske, Szent István út 6. épülete használati jogának átadására kötött Megállapodás-módosítás felülvizsgálatáról
200/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendjének jóváhagyásáról
201/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
202/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal átszervezésével összefüggő létszámcsökkentéssel kapcsolatos intézkedések megtételéről
203/2007. (IV.26.) K.h.sz. a közgyűlés 214/2006. (X.26.) K.h.sz. határozata módosításáról
204/2007. (IV.26.) K.h.sz. megyei képviselő Ifjúsági és Sport Bizottsági tagsága megszűnésének megállapításáról
205/2007. (IV.26.) K.h.sz. az Ifjúsági és Sport Bizottságba képviselő tag megválasztásáról
206/2007. (IV.26.) K.h.sz. az Országos Területrendezési Terv véleményezéséről
207/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér megyét érintő vasúti mellékvonalakon történő személyszállítás szüneteltetése elleni tiltakozásról
208/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Gőbel János György Fejér Megyei Gyógypedagógiai Központ és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság tevékenységének bővítéséről
209/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok ellátásával összefüggő pályázati felhívás kiírására
210/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Pákozdi Emlékhely Bizottságot alkotó szervezetek megállapodásmódosításának elfogadásáról
211/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház által az Egészségügyi Minisztérium „A fekvőbeteg ellátó egészségügyi szolgáltatóknál megvalósuló intézményi
átalakítások és kapacitásváltozások támogatására” kiírt pályázatára benyújtandó pályázatának jóváhagyásáról
212/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről
213/2007. (IV.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről
214/2007. (IV.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. 2006. évi tevékenységéről
215/2007. (IV.26.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése génmódosítás-mentes politikájának kinyilvánításáról
216/2007. (IV.26.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlés állásfoglalása a megyei falugazdász hálózatok jövőbeni működésével kapcsolatosan
217/2007. (IV.26.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
218/2007. (IV.26.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
219/2007. (IV.26.) K.h.sz. a közgyűlés két ülése között történt fontosabb eseményekről
220/2007. (V.3.) K.h.sz. az Alkotmánybíróság elé benyújtandó indítvány elfogadásáról jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata és mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítása céljából
221/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. vagyonkezelővé történő kijelöléséről
222/2007. (V.3.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. között közhasznú szerződés megkötéséről
223/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. üzleti tervéről
224/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja lemondásának tudomásul vételéről
225/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja lemondásának tudomásul vételéről
226/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja visszahívásáról
227/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja visszahívásáról
228/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja visszahívásáról
229/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. alapító okiratának módosításáról
230/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsága tagjának megválasztásáról
231/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsága tagjának megválasztásáról
232/2007. (V.3.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsága tagjának megválasztásáról
233/2007. (V.3.) K.h.sz. megyei képviselő Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottsági tagsága megszűnésének megállapításáról
234/2007. (V.3.) K.h.sz. Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottságba képviselő tag megválasztásáról
235/2007. (V.3.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár műemlék épületegyüttese felújításának és bővítésének elvégzésére irányuló közbeszerzési eljárás eredménytelennek nyilvánításáról
236/2007. (V.3.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár kiváltásával kapcsolatos további feladatok meghatározásáról
237/2007. (V.3.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Városi Kórház-Rendelőintézet (Mór) együttműködésére vonatkozó kezdeményezésről
238/2007. (V.24.) K.h.sz. megyei képviselő döntéshozatalból történő kizárásáról
239/2007. (V.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár területén áthaladó hőtávvezeték kiváltásának elvégzése tárgyában gyorsított, hirdetmény közzétételével, nemzeti eljárásrendben induló
tárgyalásos közbeszerzési eljárás megindításáról
240/2007. (V.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által, az előző években felvett működési célú forrás-kiegészítő hitel felvételéből származó törzshiányának megszüntetéséről
241/2007. (VI.28.) K.h.sz. napirend zárt ülés keretében történő megtárgyalásáról
242/2007. (VI.28.) K.h.sz. napirendi javaslat módosításáról szóló indítványról
243/2007. (VI.28.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
244/2007. (VI.28.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. I. félévi ülésterve módosításáról
245/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2007-2008-as Akciótervének, valamint a 2009-2013-as időszak fejlesztési elképzeléseinek előkészítéséről
246/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Állampolgári Jogok Országgyőlési Biztosa Általános Helyettesének a Fejér Megyei Lakásotthon-hálózat Mezőfalva, Bartók B. u. 77. sz. alatti
lakásotthonában lefolytatott ellenőrzése tapasztalatairól
247/2007. (VI.28.) K.h.sz. 1,2 milliárd forint fejlesztési célú hitelfelvételre irányuló, közösségi körben közbeszerzési eljárás megindításáról
248/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Alap) igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről
249/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Pasarét Auditor Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
250/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Signator Audit Könyvvizsgáló Kft. által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
251/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Univerzál Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
252/2007. (VI.28.) K.h.sz. könyvvizsgáló megbízásáról
253/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Tömpe és Társa Könyvvizsgáló, Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Bt. által benyújtott pályázat elutasításáról
254/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Klíring Szolgáltató és Tanácsadó Kft. által benyújtott pályázat elutasításáról
257/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője díjazása módosításáról
258/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. könyvvizsgálója megválasztásáról
259/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. könyvvizsgálója díjazása megállapításáról
260/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagja tagsága megszűnése tudomásul vételéről
261/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
262/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Polgárdi-Ipartelepek) jogutódlással történő megszüntetéséről
263/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Sárosd) jogutódlással történő megszüntetéséről
264/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Alap) jogutódlással történő megszüntetéséről
265/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Gánt-Bányatelep) jogutódlással történő megszüntetéséről
266/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Bicske) jogutódlással történő megszüntetéséről
267/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (Mezőszilas) jogutódlással történő megszüntetéséről
268/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Rehabilitációs Intézet (Polgárdi-Tekerespuszta) átszervezéséről és elnevezése módosításáról
269/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézete igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
270/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Lakásotthon-hálózat (Előszállás) jogutódlással történő megszüntetéséről
271/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Gyermekotthon (Székesfehérvár) jogutódlással történő megszüntetéséről
272/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Székesfehérvár) átszervezéséről és elnevezése módosításáról
273/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Gyermekvédelmi Központja igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
274/2007. (VI.28.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakiskola és Kollégium 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
275/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Seregélyesi Szakképző Iskola és Kollégium 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
276/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
277/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
278/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
279/2007. (VI.28.) K.h.sz. a martonvásári Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
280/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola 2007/2008. évi beiskolázási terve módosításáról
281/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes gyógypedagógiai intézmények működése átszervezésének végrehajtásáról
282/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Martonvásár) alapító okiratának módosításáról és egyéb szükséges
intézkedések megtételéről
283/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú nevelési-oktatási intézmények 2008/2009. évi beiskolázási tervének jóváhagyásáról
284/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola (Bicske) alapító okirata módosításáról
285/2007. (VI.28.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezigazdasági Szakiskola és Kollégium (Velence) alapító okirata módosításáról
286/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Seregélyesi Szakképző Iskola és Kollégium (Seregélyes) alapító okirata módosításáról
287/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium (Mór) alapító okirata módosításáról
288/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Mór) alapító okirata módosításáról
289/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Velence) alapító okirata módosításáról
290/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Gőbel János György Fejér Megyei Gyógypedagógiai Központ és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság (Székesfehérvár)
alapító okirata módosításáról
291/2007. (VI.28.) K.h.sz. a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógiai programja módosításáról
292/2007. (VI.28.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógiai programja módosításáról
293/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói álláshelyének betöltéséről
294/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója illetménye megállapításáról
295/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
296/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyének betöltéséről
297/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium igazgatója illetménye megállapításáról
298/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat között vagyontárgyak ingyenes használatba adása tárgyában kötendő megállapodás jóváhagyásáról
299/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat között vagyontárgyak ingyenes használatba adása tárgyában kötendő megállapodás jóváhagyásáról
300/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat között a költségvetési, tervezési, gazdálkodási feladatok ellátása tárgyában kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról
301/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat között a költségvetési, tervezési, gazdálkodási feladatok ellátása tárgyában kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról
302/2007. (VI.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. alapító okirata módosításáról
303/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött – a székesfehérvári Vörösmarty Színház fenntartásáról és működtetéséről szóló –
együttműködési megállapodás felmondással történő megszüntetéséről
304/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött – a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár fenntartásáról és működtetéséről szóló –
együttműködési megállapodás felmondással történő megszüntetéséről
305/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött – a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága fenntartásáról és működtetéséről szóló –
együttműködési megállapodás felmondással történő megszüntetéséről
306/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött – a Fejér Megyei Művelődési Központ fenntartásáról és működtetéséről szóló – együttműködési
megállapodás felmondással történő megszüntetéséről
307/2007. (VI.28.) K.h.sz. javaslat a Fejér Megyei Közgyűlés és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése közötti Egyeztető Bizottság ülésén tárgyalandó témára
308/2007. (VI.28.) K.h.sz. közművelődési tárgyú együttműködési megállapodással kapcsolatos egyéb intézkedésekről
309/2007. (VI.28.) K.h.sz. a megyei önkormányzat és a megyei jogú városok illetékességi területén a Fejér Megyei Illetékhivatal által 2006. évben beszedett illetékekkel kapcsolatosan felmerült költségek viseléséről
310/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Városi Kórház-Rendelőintézet (Mór) együttmőködéséről
311/2007. (VI.28.) K.h.sz. a csákvári 11 hrsz-ú ingatlanon található „Vértes Múzeum” tulajdonba és vagyonkezelésbe adásáról
312/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okirata módosítására
313/2007. (VI.28.) K.h.sz. a csókakői 018/2 hrsz-ú, várrom megnevezésű ingatlan vagyonkezelői jogának a Fejér Megyei Önkormányzat általi átvételére vonatkozó kezdeményezésről
314/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Külügyi Stratégiájának elfogadásáról
315/2007. (VI.28.) K.h.sz. az aljegyzői munkakör betöltésével kapcsolatos pályázat kiírásáról
316/2007. (VI.28.) K.h.sz. a nyári – alkalomszerű – legális foglalkoztatás lehetőségeiről
317/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról
318/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány működésének felülvizsgálatáról
319/2007. (VI.28.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. II. félévi üléstervéről
320/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Komárom-Esztergom megyei területfejlesztési koncepció véleményezéséről
321/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Komárom-Esztergom megyei területrendezési szabályzat módosításáról szóló rendelet-tervezet véleményezéséről
322/2007. (VI.28.) K.h.sz. a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló 18/2001. (X.18.) NKÖM
rendelet módosítása miatt szükséges fenntartói intézkedésekről
323/2007. (VI.28.) K.h.sz. Alkotmánybírósághoz benyújtandó indítvány elfogadásáról
324/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Nemzeti Emlékhely- Romkert rekonstrukciós munkálatainak 2005-2007. évi alakulásáról
325/2007. (VI.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézetnek az országos tehetséggondozó programhoz való csatlakozásának fenntartói jóváhagyásáról
326/2007. (VI.28.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
327/2007. (VI.28.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
328/2007. (VI.28.) K.h.sz.

a közgyűlés két ülése között történt fontosabb eseményekről

329/2007. (VI.28.) K.h.sz. a közgyűlés elnöke részére három havi illetményének megfelelő jutalom kifizetéséről
330/2007. (VI.28.) K.h.sz. a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, Törő Gábor részére három havi tiszteletdíjának megfelelő jutalom kifizetéséről
331/2007. (VI.28.) K.h.sz. a közgyűlés főállású alelnöke részére három havi illetményének megfelelő jutalom kifizetéséről
332/2007. (VI.28.) K.h.sz. a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, dr. Tiborcz Péter részére három havi tiszteletdíjának megfelelő jutalom kifizetéséről
333/2007. (VII.26.) K.h.sz. Horváth András frakcióvezető napirend elfogadására vonatkozó javaslatának elvetéséről
334/2007. (VII.26.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
335/2007. (VII.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár területén áthaladó hőtávvezeték kiváltásának elvégzése tárgyában indított közbeszerzési eljárás eredményéről
336/2007. (VII.26.) K.h.sz. a Székesfehérvár Mátyás király körút 13. sz. alatti irodaépület akadálymentesítését célzó pályázat benyújtásáról
337/2007. (IX.6.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
338/2007. (IX.6.) K.h.sz. az elődök tiszteletéről
339/2007. (IX.6.) K.h.sz. az illetékbevételek elmaradásából származó bevételkiesés kapcsán vissza nem térítendő támogatási igény benyújtásáról
340/2007. (IX.6.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár felújítása és bővítése építési engedélyezési tervei módosításának elvégzése tárgyában hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos nemzeti közbeszerzési eljárás megindításáról
341/2007. (IX.6.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. volt vezető tisztségviselője kártérítési felelőssége vizsgálatáról
342/2007. (IX.6.) K.h.sz. az állami gondoskodásból 1997. november 1. előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatalok lakáshoz jutásának támogatására kiírt pályázati felhívásra
beérkezett pályázat támogatásáról
348/2007. (IX.6.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
349/2007. (IX.27.) K.h.sz. napirend zárt ülés keretében történő megtárgyalásáról
350/2007. (IX.27.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
351/2007. (IX.27.) K.h.sz. a „Fejér Megye Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról
352/2007. (IX.27.) K.h.sz. a „Fejér Megye Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról
353/2007. (IX.27.) K.h.sz. 1,2 milliárd forint fejlesztési célú hitelfelvételre irányuló, közösségi körben indított közbeszerzési eljárásra vonatkozó döntés meghozataláról
354/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről
355/2007. (IX.27.) K.h.sz. döntéshozatalból történő kizárásról
356/2007. (IX.27.) K.h.sz. a közgyűlés elnöke részére három havi illetményének megfelelő jutalom kifizetéséről
357/2007. (IX.27.) K.h.sz. döntéshozatalból történő kizárásról
358/2007. (IX.27.) K.h.sz. döntéshozatalból történő kizárásról
359/2007. (IX.27.) K.h.sz. a közgyűlés főállású alelnöke részére három havi illetményének megfelelő jutalom kifizetéséről
360/2007. (IX.27.) K.h.sz. a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, Törő Gábor részére három havi tiszteletdíjának megfelelő jutalom kifizetéséről
361/2007. (IX.27.) K.h.sz. a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, dr. Tiborcz Péter részére három havi tiszteletdíjának megfelelő jutalom kifizetéséről
362/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat átszervezésével kapcsolatos
létszámcsökkentéssel összefüggő intézkedések megtételéről
363/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
364/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
365/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola alapító okiratának módosításáról
366/2007. (IX.27.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
367/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
368/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
369/2007. (IX.27.) K.h.sz. a volumenkorlát bevezetése okán a Fejér Megyei Szent György Kórház gazdasági-pénzügyi helyzetének változásáról
370/2007. (IX.27.) K.h.sz. egyes települési önkormányzatok egészségügyi területi ellátási kötelezettség módosítására vonatkozó kérelméről
371/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház konszolidációs programjáról
372/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház kapacitásainak optimális kihasználására vonatkozó intézkedési javaslatról
373/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési terve felülvizsgálatáról
374/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról
375/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet átszervezéséről
376/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Gőbel János György Fejér Megyei Gyógypedagógiai Központ és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság átszervezéséről
377/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet által végzett tevékenységek jövőbeli ellátására irányuló javaslatról
378/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő gyógypedagógiai intézmények átszervezése végrehajtásának elhalasztásáról
379/2007. (IX.27.) K.h.sz. pályázat benyújtásáról az EU „Intelligent Energy Europe” felhívására helyi és regionális energia ügynökség létrehozására
380/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonát képező Koronázó tér 3. szám alatt lévő ingatlan térítésmentes használatba vételének
szándékáról
381/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár felújítása és bővítése építési engedélyezési tervei módosításának elvégzése tárgyában megindított, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos nemzeti közbeszerzési eljárás lezárásáról
382/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2007-2008-as Fejlesztési Programjának, valamint a 2009-2013-as időszak konkrét fejlesztési elképzeléseinek elfogadásáról
383/2007. (IX.27.) K.h.sz. a területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, valamint a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló Országgyűlési határozat hatályba lépése okán a Fejér megyét érintő lehetséges területfejlesztési támogatások igénylésének áttekintéséről, a megvalósítás prioritási rangsorának meghatározásáról
384/2007. (IX.27.) K.h.sz. Fejér megye önkormányzatai fenntartásában mőködő, valamint nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézményei közoktatási programjainak összehangolásáról
385/2007. (IX.27.) K.h.sz. a csákvári 195 hrsz-ú, 21.1358 m2 területű, szanatórium megnevezésű ingatlan vagyonkezelői jogának a Fejér Megyei Önkormányzat általi átvételéről
386/2007. (IX.27.) K.h.sz. Komárom-Esztergom megye stratégiai programjának véleményezéséről
387/2007. (IX.27.) K.h.sz. Daruszentmiklós Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv, Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről
388/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsioktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához
389/2007. (IX.27.) K.h.sz. a „Fejér Paktum” – Partnerség a fejéri foglalkoztatási helyzet javításáért elnevezésű ROP-3.2.1-2004-12-0002/36 számú projekt záró beszámolójáról,
valamint az utánkövetési időszakban vállalt feladatok elvégzésére tett javaslatról
390/2007. (IX.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő 4512/8 hrsz-ú partvédő mű bérbeadásáról
391/2007. (IX.27.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
392/2007. (IX.27.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
393/2007. (XI.8.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
394/2007. (XI.8.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. II. félévi ülésterve módosításáról
395/2007. (XI.8.) K.h.sz. intézményvezetői megbízás visszavonásáról
396/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye igazgatói álláshelyének betöltéséről
397/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye igazgatója illetménye megállapításáról
398/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
399/2007. (XI.8.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Velence) alapító okiratának módosításáról

 

400/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
401/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola (Bicske) alapító okiratának módosításáról
402/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2008. évi villamosenergia beszerzése tárgyában közösségi közbeszerzési eljárás megindításáról
403/2007. (XI.8.) K.h.sz. intézményvezetői megbízás visszavonásáról
404/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
405/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
406/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja igazgatói álláshelyének betöltéséről
407/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
408/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja igazgatója illetménye megállapításáról
409/2007. (XI.8.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője jutalmazásáról
410/2007. (XI.8.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. volt vezető tisztségviselője kártérítési felelőssége vizsgálatával kapcsolatos szakértői jelentés megállapításairól
411/2007. (XI.8.) K.h.sz. Új Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozásáról
412/2007. (XI.8.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pályázati úton történő fejlesztéséről
413/2007. (XI.8.) K.h.sz. együttműködésről Csókakő Község Önkormányzatával a csókakői vár rekonstrukciójához pályázat benyújtására a Közép-dunántúli Operatív Program keretében „Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus
fejlesztések” támogatására (KDOP-2007-2.1.1./C)
414/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2007-2008. évi működtetéséhez, a megyei drogellenes stratégia megvalósításához a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán nyert forráshoz önrész biztosításáról
415/2007. (XI.8.) K.h.sz. pályázat benyújtásáról a Közép-dunántúli Operatív Program keretében „Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerők” támogatására (KDOP-2007-2.1.1./B) pályázatra
416/2007. (XI.8.) K.h.sz. a 2008. évi költségvetési koncepciójának kialakításához szükséges irányelvekről
417/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények 2007-2008. tanévi tantárgyfelosztásának elfogadásáról
418/2007. (XI.8.) K.h.sz. az Állami Számvevőszék által végzett, a Fejér Megyei Önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2007. évi átfogó ellenőrzéséről
419/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
420/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosításáról
421/2007. (XI.8.) K.h.sz. befektetési, illetve fejlesztési tartalék-képzési célú kötvény kibocsátásáról
422/2007. (XI.8.) K.h.sz. az 1.200 000 e Ft Fejlesztési Hitelből javasolt pályázatok, fejlesztések, programok megindításáról, megvalósításáról
423/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi szakellátó rendszerben élők karácsonyi ünnepének családiasabbá tételéhez adományok gyűjtéséről
424/2007. (XI.8.) K.h.sz. a Fejér megyét érintő vasúti mellékvonalakon történő személyszállítás szüneteltetése elleni tiltakozásról
425/2007. (XI.8.) K.h.sz. Zámoly-Szélpark Szabályozási Tervének és Zámoly Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről
426/2007. (XI.8.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
427/2007. (XII.6.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
428/2007. (XII.6.) K.h.sz. Fejér megye rendőrfőkapitánya kinevezése véleményezéséről
429/2007. (XII.6.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. II. félévi ülésterve módosításáról
430/2007. (XII.6.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei 2008. évi villamosenergia beszerzése tárgyában megindított közösségi közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozataláról
431/2007. (XII.6.) K.h.sz. a "Gárdony Város Félsziget Nyugati oldal településszerkesztési tervének módosítása, szabályozási tervének elkészítése és a helyi sajátos építési előírások (GÉSz) módosítása" c. tervdokumentum véleményezéséről
432/2007. (XII.6.) K.h.sz. Fejér Megye Egészségügyi Programjának, Egészségfejlesztési Tervének elfogadásáról
433/2007. (XII.6.) K.h.sz. a Sárbogárd Város Önkormányzata részéről a sárbogárdi 2317 hrsz-ú ingatlan ingyenes átadására vonatkozó ajánlat elfogadásáról
434/2007. (XII.6.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, Sárbogárd Város Önkormányzata, valamint a Szent Ouen és Csillag Lovagrend közötti együttműködési keretmegállapodásról
435/2007. (XII.6.) K.h.sz. a Fejér Megye Közgyűlése 423/2007. (XI.8.) K.h.sz. határozatával elfogadott kezdeményezése során összegyűlt adományok elosztásáról
436/2007. (XII.6.) K.h.sz. Fejér megye ivóvíz-készlet ellátásának minőségi és mennyiségi mutatóiról, valamint a fogyasztói egységárak alakulásáról
437/2007. (XII.20.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
438/2007. (XII.20.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2007. II. félévi ülésterve módosításáról
439/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének háromnegyedévi teljesítéséről
440/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága létszámcsökkentéséről
441/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetési koncepciója megállapításáról
442/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
443/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról
444/2007. (XII.20.) K.h.sz. az Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon (Martonvásár alapító okiratának módosításáról
445/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapító okiratának módosításáról
446/2007. (XII.20.) K.h.sz. a József Attila Általános Iskola alapító okiratának módosításáról
447/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapító okiratának módosításáról
448/2007. (XII.20.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Velence) alapító okiratának módosításáról
449/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
450/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola alapító okiratának módosításáról
451/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium alapító okiratának módosításáról
452/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
453/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
454/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Seregélyesi Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
455/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
456/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Gyógypedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
457/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet alapító okiratának módosításáról
458/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár alapító okiratának módosításáról
459/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
460/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
461/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár alapító okiratának módosításáról
462/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont alapító okiratának módosításáról
463/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház alapító okiratának módosításáról
464/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
465/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról
466/2007. (XII.20.) K.h.sz. új Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozására vonatkozó együttműködési megállapodás megkötéséről, illetve szándéknyilatkozat elfogadásáról
467/2007. (XII.20.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. részére biztosított vagyoni kör áttekintéséről
468/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Rácalmás 738 hrsz-ú ingatlan megvételére benyújtott ajánlat elbírálásáról
469/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagja tagsága megszűnése tudomásul vételéről
470/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
471/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagja tagságának visszavonásáról
472/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjának megválasztásáról
474/2007. (XII.20.) K.h.sz. a dr. Kriston István által benyújtott pályázat érvénytelennek nyilvánításáról
475/2007. (XII.20.) K.h.sz. az aljegyzői munkakör betöltésével kapcsolatos pályázat ismételt kiírásáról
476/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés Elnökének a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácsban 2007. évben végzett munkájáról
477/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatainak más formában történő ellátásáról
478/2007. (XII.20.) K.h.sz. a gazdasági program alapján a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont működésének átalakításáról
479/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja Székesfehérvár, Erzsébet úti telephelyén 48 férőhelyes gyermekotthon felépítése tárgyában gyorsított, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos nemzeti közbeszerzési eljárás megindításáról
480/2007. (XII.20.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pályáazti úton történő fejlesztéséről
481/2007. (XII.20.) K.h.sz. pályázat benyújtásáról a Közép-dunántúli Operatív Program keretében "Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerők" támogatására (KDOP-2007-2.1.1./B) pályázatra
482/2007. (XII.20.) K.h.sz. az Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény KDOP-2007.5.1.1./2F jelű pályázatának támogatására
483/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Mór Város Önkormányzata, illetve a Móri Városi Kórház rendelőintézet által a Társadalmi Infrastruktúra Program 2.1.3. alatt kiírt "Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése" című pályázaton való részvételi szándékról
484/2007. (XII.20.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2008. I. félévi üléstervéről
485/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról
486/2007. (XII.20.) K.h.sz. a testületi ülések előterjesztéseinek elektronikus úton való továbbításáról
487/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
488/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
489/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
490/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2007. évi tevékenységéről
491/2007. (XII.20.) K.h.sz. a mezőszilasi Ápoló-Gondozó Otthon ivóvízhálózat rekonstrukciójának megvalósítására nyert TEKI támogatás fel nem használt részéről történő lemondásról
492/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Településszerkezeti Terv Ráchegy területére vonatkozó módosításának véleményezéséről
493/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város, Szárazrét és Gaja-patak közötti területre vonatkozó településrendezési tervek és helyi építési szabályzat módosításának véleményezéséről
494/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város, Alsóvárosi rét területre vonatkozó településrendezési tervek és helyi építési szabályzat módosításának véleményezéséről
495/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek szabályozási terve és helyi építési szabályzata módosításának véleményezéséről
496/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Rácalmás Nagyközség településszerkezeti terve, valamint szabályozási terve és helyi építési előírásai módosításának véleményezéséről
497/2007. (XII.20.) K.h.sz. Mezőkomárom Község településrendezési terve módosításának véleményezéséről
498/2007. (XII.20.) K.h.sz. Velence Város településszerkezeti terve, szabályozási terve és helyi építési szabályzata módosításának véleményezéséről
499/2007. (XII.20.) K.h.sz. a Volán vállalatok privatizációja elleni tiltakozásról
500/2007. (XII.20.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
501/2007. (XII.20.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
1/2008. (I.24.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
2/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet igazgatójának lemondásáról és a vezetői feladatok helyettesítéssel történő ellátásáról
3/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről
4/2008. (I.24.) K.h.sz. Pálfalvi András, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója részére címzetes igazgatói cím adományozásáról
5/2008. (I.24.) K.h.sz. szakirányú végzettség megszerzése alól történő mentesítésről
6/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatói álláshelyének betöltéséről
7/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
8/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója illetménye megállapításáról
9/2008. (I.24.) K.h.sz. a "Gárdony Város Félsziget Nyugati oldal településszerkezeti tervének módosítása, szabályozási tervének elkészítése és a helyi sajátos építési előírások (GÉSZ) módosítása" c. tervdokumentum véleményezése tárgyában hozott 431/2007. (XII.6.) K.h.sz. határozat módosításáról
10/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Gárdony, 6043, 6044, 6045 hrsz-ú ingatlanok megvételére benyújtott ajánlat elbírálásáról
11/2008. (I.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Velence 1381/3 hrsz-ú ingatlan megvételére benyújtott ajánlat elbírálásáról
12/2008. (I.24.) K.h.sz. a II. sz. Gyermekotthon szakmai egység, Mezőfalva, Bartók Béla u. 77. és Mezőfalva, Mátyás K. u. 36. címen működő lakásotthonok pályázati úton történő fejlesztéséről berendezési tárgyaik egy részének cseréjével
13/2008. (I.24.) K.h.sz. felterjesztés benyújtásáról a szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények fenntartóit érintő pályázati felhívások hiánya tárgyában
14/2008. (I.24.) K.h.sz. a csókakői 018/3 hrsz-ú, 1895 m2 területű, várrom megnevezésű ingatlan vagyonkezelői jogának a Fejér Megyei Önkormányzat általi átvételéhez kapcsolódó kezdeményezés folyamatáról
15/2008. (I.24.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 481/2007. (XII.20.) K.h.sz. határozata módosításáról
16/2008. (II.28.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
17/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
18/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói álláshelyének betöltéséről
19/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója illetménye megállapításáról
20/2008. (II.28.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
21/2008. (II.28.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
22/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
23/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
24/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról
25/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról
26/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
27/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
28/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
29/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
30/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról
31/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról
32/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
33/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
34/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
35/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
36/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
37/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
38/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
39/2008. (II.28.) K.h.sz. választással érintett képviselőnek a szavazásból történő kizárásáról
40/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány kuratóriumába tag jelöléséről
41/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány kuratóriumába tag jelöléséről
42/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány kuratóriumába elnök jelöléséről
43/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány kuratóriumába elnökhelyettes jelöléséről
44/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány kuratóriumába tag jelöléséről
45/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Cigányokért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról
46/2008. (II.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja lemondásának tudomásul vételéről
47/2008. (II.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsági tagja lemondásának tudomásul vételéről
48/2008. (II.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsága tagjának megválasztásáról
49/2008. (II.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsága tagjának megválasztásáról
50/2008. (II.28.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. felügyelő bizottsága tagjai és a felügyelő bizottság tagjai által választott elnök díjazása megállapításáról
51/2008. (II.28.) K.h.sz. az Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon (Martonvásár) alapító okiratának módosításáról
52/2008. (II.28.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Velence) alapító okiratának módosításáról
53/2008. (II.28.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
54/2008. (II.28.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola (Bicske) alapító okiratának módosításáról
55/2008. (II.28.) K.h.sz. a Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
56/2008. (II.28.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Velence) alapító okiratának módosításáról
57/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozásáról a "Helyi Önkormányzatok Európai Tematikus Hálózatához"
58/2008. (II.28.) K.h.sz. Óbarok településszerkezeti terve és helyi építési szabályzata és szabályozási terve módosításának véleményezéséről
59/2008. (II.28.) K.h.sz. Pákozd, Bella-tó Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről
60/2008. (II.28.) K.h.sz. "Bicske új településrendezési terve és helyi építési szabályzata", valamint "Bicske-Alcsútdoboz Póc-tető és tókörnyék szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának módosítása" c. tervek véleményezéséről
61/2008. (II.28.) K.h.sz. a teljesítménykövetelmények alapját képező, a Fejér Megyei Önkormányzat 2008. évi céljainak meghatározásáról
62/2008. (II.28.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium KDOP-5.1.1 pályázati felhívására benyújtott pályázatához szükséges "Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzés" elfogadásáról
63/2008. (II.28.) K.h.sz. az Enying Város Önkormányzata részéről az enyingi 2294/4 hrsz-ú ingatlan ingyenes átadására vonatkozó ajánlat elfogadásáról
64/2008. (II.28.) K.h.sz. Fejér megye közoktatási-feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervéről
65/2008. (II.28.) K.h.sz.  
66/2008. (II.28.) K.h.sz. "Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretei közt megjelenő pályázati felhívásokhoz kapcsolódó projektek előkészítése, pályázatírás és a támogatott projektek menedzselése a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei (kivéve a Fejér Megyei Szent György Kórházzal kapcsolatos pályázatok és projekteket) részére" tárgyában gyorsított meghívásos közösségi közbeszerzési eljárás megindításáról
67/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő József Attila Általános Iskola igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
68/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
69/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő velencei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
70/2008. (II.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett "Infrastuktúra-fejlesztése támogatására az egészségpólusokban" című pályázati kiírás keretében történő pályázat benyújtásáról
71/2008. (II.28.) K.h.sz. együttműködési megállapodás megkötéséről Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával a múzeumi tevékenység támogatására
72/2008. (II.28.) K.h.sz. tiltakozásról az újabb iskolabezárások ellen "Ne hagyjátok a templomot és az iskolát!"
73/2008. (II.28.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
74/2008. (II.28.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
75/2008. (III.19.) K.h.sz. a közgyűlés elnapolásáról
76/2008. (III.26.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
77/2008. (III.26.) K.h.sz. a "pedagógiai szakmai szolgáltatás ellátása Fejér megye területén" tárgyában megindított nyílt egyszerűsített nemzeti közbeszerzési eljárás lezárására és a Pedagógiai Intézet megszüntetésére vonatkozó elvi állásfoglalásról
78/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont megszüntetéséről
79/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. létrehozásáról
80/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont igazgatója vezetői megbízásának és közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséről
81/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője kijelöléséről
82/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője díjazása megállapításáról
83/2008. (III.26.) K.h.sz. dr. Szabadkai Józsefnek a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjává történő jelöléséről
84/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztásáról
85/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
86/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
87/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnöke és tagjai tiszteletdíjának megállapításáról
88/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. könyvvizsgálójának megválasztásáról
89/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. könyvvizsgálója díjazásának megállapításáról
90/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. alapító okiratának elfogadásáról
91/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. alapításához szükséges törzstőke rendelkezésre bocsátásáról
92/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. üzleti terve elkészíttetéséről
93/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont átalakulásával kapcsolatos szükséges intézkedések megtételéről
94/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. között kötendő vagyonkezelői megállapodás előkészítéséről
95/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont számára korábban biztosított használati jogok felülvizsgálatáról
96/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője lemondásának tudomásul vételéről
97/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője megválasztásáról
98/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. ügyvezetője díjazásának megállapításáról
99/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. más társasági formában történő továbbműködéséről
100/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. alapító okiratának elfogadásáról
101/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. és a Fejér Megyei Önkormányzat között fennálló vagyonkezelői szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről
102/2008. (III.26.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. és a Fejér Megyei Önkormányzat között fennálló Közhasznú Szerződés módosításáról
103/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal átszervezéséről
104/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal új belső szervezeti tagozódásáról
105/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal létszámának csökkentéséről és Ügyrendje módosításáról
106/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
107/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velence, Névtelen út 1381/3 hrsz-ú ingatlan vagyonkezelői jogának visszavonásáról
108/2008. (III.26.) K.h.sz. a Velence, Névtelen út 1381/3 hrsz-ú ingatlan hasznosítására pályázat kiírásáról
109/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház kórhái napidíj és vizitdíj forráskiesésének zárolással történő biztosításáról
110/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat GYermekvédelmi Központja Székesfehérvár, Erzsébet úti telephelyén létesítendő 48 férőhelyes gyermekotthon kivitelezési tervdokumentációjának elkészítése, a létesítmény felépítése, valamint a használatbavételi engedély beszerzése tárgyában folyamatban lévő közbeszerzési eljárás eredménytelennek nyilvánításáról
111/2008. (III.26.) K.h.sz. fenntartói hozzájárulás konzorciumi együttműködési megállapodás aláírásáról Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága Szent István Király Múzeum számára a "Királyi Séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" című projekt megvalósításához
112/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága cecei Csók István Múzeum ingatlana használati jogának határozott idejű átadására Cece Nagyközség Önkormányzata számára
113/2008. (III.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága néprajzi állandó kiállítása létrehozásához benyújtandó pályázati önrész biztosításáról
114/2008. (III.26.) K.h.sz. a Székesfehérvár és Kistérsége Területfejlesztési Stratégia és Operatív Program véleményezéséről
115/2008. (III.26.) K.h.sz. Székesfehérvár MJV - Belváros tágabb környezete szabályozási terv módosításának véleményezéséről
116/2008. (III.26.) K.h.sz. Székesfehérvár MJV - Belváros szabályozási terv módosításának véleményezéséről
117/2008. (III.26.) K.h.sz. Csabdi Község Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
118/2008. (III.26.) K.h.sz. Vál Község Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
119/2008. (III.26.) K.h.sz. Székesfehérvár - "Alsóvárosi rét" szabályozási terve egyeztetési dokumentációjának véleményezéséről
120/2008. (III.26.) K.h.sz. a "Mária Út", mint kiemelkedő jelentőségű kulturális-valássi zarándok és turista hálózat kialakítása című pályázathoz történő csatlakozásról
121/2008. (IV.24.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
122/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér megye 2007. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
123/2008. (IV.24.) K.h.sz. a fejlesztési hiteleszközökből javasolt pályázatok, fejlesztések, programok megindításáról, a megvalósítására vonatkozó döntés kiegészítéséről
124/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat átszervezéséből adódó létszámcsökkentéssel kapcsolatos intézkedések megtételéről
125/2008. (IV.24.) K.h.sz. a 2007. évi belső ellenőrzésekről szóló jelentés elfogadásáról
126/2008. (IV.24.) K.h.sz. a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE), valamint a belső ellenőrzés működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
127/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet jogutódlással történő megszüntetéséről
128/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet által eddigiekben ellátott feladatok átcsoportosításáról, ezzel összefüggésben a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
129/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Gyógypedagógiai Szakszolgálata létszámának emeléséről
130/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézetében eddig működő pedagógiai szakkönyvtár feladatainak átcsoportosításáról, ezzel összefüggésben a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár alapító okiratának módosításáról
131/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár létszámának emeléséről
132/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézete által vállalt HEFOP-3.1.2.-P-2004-06-0006/1.0. számú projekt jogutódlásáról
133/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tagsági viszonyának megerősítéséről a Sió-menti Önkormányzatok Szövetségében
134/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola és Speciális Szakiskola egységes gyógypedagógiai módszertani intézménnyé történő átalakításáról, ezzel összefüggésben az intézmény alapító okiratának módosításáról
135/2008. (IV.24.) K.h.sz. a nemzetbiztonsági védelem alá eső szervekről szóló kormányhatározat ellen történő tiltakozásról
136/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsba delegált tag visszahívásáról
137/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsba képviselő delegálásáról
138/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. vagyonkezelővé történő kijelöléséről
139/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. között vagyonkezelési szerződés megkötéséről
140/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. alapító okiratának módosításáról
141/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. között pénzeszköz átadási szerződés megkötéséről
142/2008. (IV.24.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 99/2000. (VI.22.) K.h.sz. határozata visszavonásáról
143/2008. (IV.24.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 74/2001. (V.28.) K.h.sz. határozata visszavonásáról
144/2008. (IV.24.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 52/2002. (V.2.) K.h.sz. határozata visszavonásáról
145/2008. (IV.24.) K.h.sz. "Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretei közt megjelenő pályázati felhívásokhoz kapcsolódó projektek előkészítése, pályázatírás és a támogatott projektek menedzselése Fejér Megye Önkormányzata és intézményei (kivéve a Fejér Megyei Szent György Kórházzal kapcsolatos pályázatokat és projekteket) részére" tárgyában gyorsított meghívásos közösségi közbeszerzési eljárás lezárásáról
146/2008. (IV.24.) K.h.sz. fenntartói nyilatkozat kiadására a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága számára biztosítandó pályázati önrészről a "Királyi séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" című projekthez és javaslat megállapodás megkötésére Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával a Koronázó tér 3/A. szám alatt lévő ingatlan térítésmentes használatba vételéről, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, a tulajdonosi hozzájárulás megadásához
147/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 2007. évi tevékenységéről
148/2008. (IV.24.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Kht. 2007. évi tevékenységéről
149/2008. (IV.24.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. 2008. évi üzleti terve elfogadásáról
150/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. között közhasznú szerződés megkötéséről
151/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Velencei-tavi Szabadidő-, Verseny- és Diáksport Közalapítvány 2007. évi tevékenységéről
152/2008. (IV.24.) K.h.sz. Fejér megye nemzetiségi és etnikai kisebbségei tárgyi és szellemi kultúrájának megőrzését és gyarapítását szolgáló programról
153/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Mór Város Önkormányzata tulajdonában lévő móri 970/11 hrsz-ú ingatlanon fekvő fiók-könyvtár épület térítésmentes használatba adására vonatkozó ajánlat elfogadásáról
154/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekbe a 2008/2009-es tanévben újonnan belépő évfolyamok minimális tanulói létszámának meghatározásáról
155/2008. (IV.24.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Velence) 2008/2009. tanévi beiskolázási terve módosításáról
156/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sárbogárd) 2008/2009. tanévi beiskolázási terve módosításáról
157/2008. (IV.24.) K.h.sz. az Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon (Martonvásár) 2008/2009. tanévi beiskolázási terve módosításáról
158/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Mezőszilas, Sárosd, Alap Ápoló-Gondozó Otthonoknál működéshez szükséges tárgyi feltételek megfelelő szintű biztosításának megvalósítására nyert TRFC támogatás fel nem használt részéről történő lemondásról
159/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Közép-dunántúli Operatív Program keretében "Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerők" támogatására (KDOP-2007-2.1.1/B) pályázat tulajdonosi hozzájárulás kiadásához szükséges Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel kötendő megállapodás aláírásáról
160/2008. (IV.24.) K.h.sz. intézkedési terv elfogadásáról a Fejér Megyei Önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2007. évi átfogó ellenőrzése tárgyában lefolytatott Állami Számvevőszéki vizsgálat megállapításai alapján
161/2008. (IV.24.) K.h.sz. a cecei Csók István Emlékmúzeum felújításához szükséges pályázati önrész kiegészítésére, ezzel egyidejűleg a közgyűlés 112/2008. (III.26.) K.h.sz. határozatának módosításáról
162/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Sárbogárd, Tompa M. u. 2. szám alatt található, 766 hrsz-ú, 621 m2 térmértékű ingatlan és a rajta lévő orvosi rendelő épület térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásáról
163/2008. (IV.24.) K.h.sz. állásfoglalás a közoktatási intézményekben az utóbbi időben megjelent erőszakkal kapcsolatos országos felmérésről, ezzel összefüggésben a Pedagógusok Szakszervezete Fejér Megyei Regionális Szervezete által készített problémalistáról
164/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Sárbogárd város Bercsényi utca-Rózsa Ferenc utca-Németh sarok-690/33 hrsz-ú közterület-Ady Endre út által határolt terület szabályozási terv véleményezéséről
165/2008. (IV.24.) K.h.sz. a Polgárdi Kastélypark (volt szovjet laktanya) Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv, Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről
166/2008. (IV.24.) K.h.sz. Nagyvenyim Helyi Építési Szabályzata módosításának véleményezéséről
167/2008. (IV.24.) K.h.sz. Szabadbattyán Nagyközség Szabályozási Terv módosítása kapcsán előzetes tájékoztatás a Fejér Megyei Önkormányzat fejlesztési elképzeléseiről
168/2008. (IV.24.) K.h.sz. az Etyek, "Tudománypark, szabadidőközpont" Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről
169/2008. (IV.24.) K.h.sz. "Csákberény - Golfpálya és üdülő területek Szerkezeti Tervének és Szabályozási Tervének, illetve Helyi Építési Szabályzatának módosítása" c. tervek véleményezéséről
170/2008. (IV.24.) K.h.sz. Ercsi Településrendezési Terve és Helyi Építési Szabályzata módosításának véleményezéséről
171/2008. (IV.24.) K.h.sz. Rácalmás Nagyközség Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
172/2008. (IV.24.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
173/2008. (IV.24.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
174/2008. (V.29.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
175/2008. (V.29.) K.h.sz. a Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozásáról, az ezzel kapcsolatos társulási szerződés megkötéséről, illetve a vonatkozó további pályázatok beadásáról
176/2008. (V.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gróf Klebelsberg Kuno Emlékérme adományozásáról
177/2008. (V.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gróf Klebelsberg Kuno Emlékérme adományozásáról
178/2008. (V.29.) K.h.sz. az illetékhivatali jutalékok kifizetésével kapcsolatos tájékoztató tudomásulvételéről és ezzel összefüggésben a szükséges intézkedések megtételéről
179/2008. (V.29.) K.h.sz. Mór Városi Kórház-Rendelőintézet TIOP pályázatához kapcsolódó területi ellátási kötelezettség, illetve az ehhez kapcsolódó aktív ágyak Fejér Megyei Szent György Kórházhoz történő áthelyezéséről
180/2008. (V.29.) K.h.sz. a TIOP 2.2.7. "Infrastruktúrafejlesztés az egészségpólusokban" című pályázat keretében megvalósuló tömbösítési beruházások céljából a székesfehérvári 8404, 8445 és 8448 helyrajzi számú földrészleteinek összevonásához (telekegyesítés) szükséges felhatalmazás megadásáról
181/2008. (V.29.) K.h.sz. a közgyűlés 12/2008. (I.24.) K.h.sz. határozata hatályon kívül helyezéséről
182/2008. (V.29.) K.h.sz. a II. sz. Gyermekotthoni szakmai egység, Mezőfalva, Bartók B. u. 77. címen működő lakásotthon pályázati úton történő fejlesztéséről berendezési tárgyaik egy részének cseréjével
183/2008. (V.29.) K.h.sz. a II. sz. Gyermekotthoni szakmai egység, Mezőfalva, Mátyás király u. 36. címen működő lakásotthon pályázati úton történő fejlesztéséről berendezési tárgyaik egy részének cseréjével
184/2008. (V.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
185/2008. (V.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
186/2008. (V.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Gyógypedagógiai Szakszolgálata intézmény létszámának csökkentéséről és az álláshely megszüntetés kiadásainak pályázati úton történő fedezéséről
187/2008. (V.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben dolgozó közalkalmazottak tartósan magas színvonalú munkájának elismerésére szolgáló címadományozás rendjének átalakítására
188/2008. (V.29.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2008. évi költségvetése terhére címpótlék fedezetének biztosításáról
189/2008. (V.29.) K.h.sz.< Székesfehérvár - Szárazrét és Gaja-patak közötti terület szabályozási tervének jóváhagyás előtti véleményezéséről
190/2008. (V.29.) K.h.sz.< Fehérvárcsurgó Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről
191/2008. (V.29.) K.h.sz.< Székesfehérvár - Alba Airport Ipari Park szabályozási tervének jóváhagyás előtti véleményezéséről
192/2008. (V.29.) K.h.sz.< Alsónémedi Önkormányzatának az Országos Területrendezési Terv törvénytervezetével kapcsolatos kezdeményezéséről
193/2008. (V.29.) K.h.sz.< interpellációra adott válasz elfogadásáról
194/2008. (VI.23.) K.h.sz.< a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
195/2008. (VI.23.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2008. I. félévi ülésterve módosításáról
196/2008. (VI.23.) K.h.sz. a dr. Bálint Ildikó által benyújtott pályázat érvénytelenné nyilvánításáról
197/2008. (VI.23.) K.h.sz. a dr. Somogyi Márton által benyújtott pályázat érvénytelenné nyilvánításáról
198/2008. (VI.23.) K.h.sz. a megyei aljegyző kinevezéséről
199/2008. (VI.23.) K.h.sz. a megyei aljegyző illetményének megállapításáról
200/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér megye 2009. évi millenniumi rendezvényeire elkülönített 25 millió Ft 2008. évi felhasználásáról
201/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpont átszervezéséből adódó létszámcsökkentéssel kapcsolatos intézkedések megtételéről
202/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének módosításáról
203/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés elnöke részére három havi illetményének megfelelő jutalom kifizetéséről
204/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés főállású alelnöke részére három havi illetményének megfelelő jutalom kifizetéséről
205/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, dr. Tiborcz Péter részére három havi tiszteletdíjának megfelelő jutalom kifizetéséről
206/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, Törő Gábor részére három havi tiszteletdíjának megfelelő jutalom kifizetéséről
207/2008. (VI.23.) K.h.sz. a 145/2008. (IV.24.) K.h.sz. határozatban foglalt, pályázatírói feladathoz szükséges forrás biztosításáról
208/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei e-közigazgatása fejlesztéséhez szükséges forrás biztosításáról
209/2008. (VI.23.) K.h.sz. Fejér megye területrendezési terve elkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról
210/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Integrált Szakképző Központ pályázati önrészének biztosításáról a TIOP 3.1.1/08/1, a "TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések" című pályázat benyújtására, ezzel egyidejűleg a Fejér Megyei Integrált Szakképző Központ működtetésére létrehozandó szakképzés szervezési társulás társulási szerződésének módosításáról
211/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Velence, Névtelen út 1381/3 hrsz-ú ingatlan bérbeadásáról
212/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedeli és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói álláshelyének betöltéséről
213/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója illetményének megállapításáról
214/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyének betöltéséről
215/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója illetményének megállapításáról
216/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyének betöltéséről
217/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója illetményének megállapításáról
218/2008. (VI.23.) K.h.sz. a József Attila Általános Iskola igazgatói álláshelyének betöltéséről
219/2008. (VI.23.) K.h.sz. a József Attila Általános Iskola igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
220/2008. (VI.23.) K.h.sz. a József Attila Általános Iskola igazgatója illetményének megállapításáról
221/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Gyógypedagógiai Szakszolgálata igazgatói álláshelyének betöltéséről
222/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Gyógypedagógiai Szakszolgálata igazgatója illetményének megállapításáról
223/2008. (VI.23.) K.h.sz. a velencei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatói álláshelyének betöltéséről
224/2008. (VI.23.) K.h.sz. a velencei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója illetményének megállapításáról
225/2008. (VI.23.) K.h.sz. együttműködési megállapodás megkötéséről Ukrajna Luganszk Állami Megyei Közigazgatási Hivatal, Luganszki Megyei Tanács és a Fejér Megyei Önkormányzat között
226/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Velence) alapító okiratának módosításáról
224/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Seregélyesi Szakképző Iskola és Kollégium (Seregélyes) alapító okiratának módosításáról
228/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium (Mór) alapító okiratának módosításáról
229/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
230/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium (Mór) alapító okiratának módosításáról
231/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola (Bicske) alapító okiratának módosításáról
232/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Pusztaszabolcs) alapító okiratának módosításáról
233/2008. (VI.23.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Velence) alapító okiratának módosításáról
234/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Mór) alapító okiratának módosításáról
235/2008. (VI.23.) K.h.sz. a József Attila Általnános Iskola (Bicske) alapító okiratának módosításáról
236/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye (Sárbogárd) alapító okiratának módosításáról
237/2008. (VI.23.) K.h.sz. az Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon (Martonvásár) alapító okiratának módosításáról
238/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Bicske) alapító okiratának módosításáról
239/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata módosításáról
240/2008. (VI.23.) K.h.sz. "Fejér megye kulturális örökségének védelme" tanácsnokának megválasztásáról
241/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
242/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának módosításáról
2432008. (VI.23.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2008. II. félévi ülésterve elfogadásáról
2442008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány 2007. évi tevékenységéről
245/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat főjegyzője hatáskörébe tartozó, nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények működésével kapcsolatos eljárásokról
246/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház konszolidációs programjának felülvizsgálatáról, illetőleg átdolgozásáról
247/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium (Mór) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
248/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Pusztaszabolcs) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
249/2008. (VI.23.) K.h.sz. az Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon (Martonvásár) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
250/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények 2009/2010. tanévi beiskolázási tervéről
251/2008. (VI.23.) K.h.sz. a csókakői 018/3 hrsz-ú, várrom megnevezésű ingatlan vagyonkezelői jogának a Fejér Megyei Önkormányzat által történő átvételéről
252/2008. (VI.23.) K.h.sz. a csákvári 195 hrsz-ú, szanatórium megnevezésű ingatlan vagyonkezelői jogának a Fejér Megyei Önkormányzat által történő átvételéről
253/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat helyzetéről szóló tájékoztató tudomásulvételéről, ezzel összefüggésben a Fejér Megyei Levéltár felújítása kapcsán a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás részvételi felhívásáról
254/2008. (VI.23.) K.h.sz. a Fejér megyét érintő "Jelentős vízgazdálkodási kérdések" c. konzultációs és szakmai anyagok véleményezéséről
255/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének módosításáról
256/2008. (VI.23.) K.h.sz. Aba Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
257/2008. (VI.23.) K.h.sz. Kápolnásnyék Szabályozási Terv módosításának készítéséhez előzetes vélemény kiadásáról
258/2008. (VI.23.) K.h.sz. Mór Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
259/2008. (VI.23.) K.h.sz. Sárbogárd 0523 hrsz-ú út - 0522/69, /70, /9 hrsz-ú erdő - 0522/169 hrsz-ú mezőgazdasági területek által határolt terület szabályozási terv módosításának előzetes véleményezéséről
260/2008. (VI.23.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
261/2008. (VI.23.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
262/2008. (VI.23.) K.h.sz. a közgyűlés két ülése között történt fontosabb eseményekről
263/2008. (VIII.29.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
264/2008. (VIII.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő József Attila Általános Iskola átszervezéséről, alapító okiratának módosításáról
265/2008. (IX.25.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
266/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről
267/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Nemzeti Emlékhely fejlesztéséről szóló, Fejér Megye Közgyűlése 146/2008. (IV.24.) K.h.sz. határozatának módosításáról
268/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága székesfehérvári Szent István Király Múzeumában tervezett állandó néprajzi kiállítás megvalósításához szükséges fenntartói hozzájárulás biztosításáról
269/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő és a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága által működtetett Shcaár Erzsébet Múzeum állagmegóvási munkáiról
270/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Zámoly, 320-as hrsz-ú lakóházas ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadának megszerzéséről
271/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. által működtetett Agárd, Tópart u. 17. szám alatti ingatlan fűtésrendszerének részleges cseréjéről
272/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gépjármű-parkjának fejlesztéséről
273/2008. (IX.25.) K.h.sz. a móri Táncsics Mihály Gimnázium területén végezendő kerítésépítés támogatásáról
274/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Szent István téri épülete első emeleti irodáinak felújításához szükséges forrás biztosításáról
275/2008. (IX.25.) K.h.sz. a martonvásári Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon elnevezésének módosításáról
276/2008. (IX.25.) K.h.sz. a seregélyesi Szakképző Iskola és Kollégium elnevezésének módosításáról
277/2008. (IX.25.) K.h.sz. szándéknyilatkozat elfogadásáról a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium tagintézménnyel történő bővítéséről
278/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Szent Pantaleon Kórház Kht. által bérbeadásra kerülő TIOP "Sürgősségi ellátás fejlesztése - SO1 és SO2 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás) támogatására" című pályázati dokumentumának támogatásáról
279/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye TÁMOP-3.1.6./08/2. jelű "Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanuló együttnevelésének támogatása érdekében" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
280/2008. (IX.25.) K.h.sz. a TÁMOP-3.1.6./08/2. jelű "Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanuló együttnevelésének támogatása érdekében" pályázati kiírás keretében konzorciumi együttműködésről
281/2008. (IX.25.) K.h.sz. a TÁMOP-3.1.6./08/2. jelű "Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanuló együttnevelésének támogatása érdekében" pályázati kiírás keretében konzorciumi együttműködésről
282/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár TIOP-2008-1.2.3 jelű "Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - "Tudásdepó-Expressz" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
283/2008. (IX.25.) K.h.sz. "az ajánlatkérő fenntartásában működő Fejér Megyei Levéltár műemlék épületegyüttese felújításának és bővítésének elvégzése" tárgyában ajánlati felhívás elfogadásáról
284/2008. (IX.25.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pályázati úton történő fejlesztésének első fordulós eredményéről
285/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzős-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról
286/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási szerződése módosításáról
287/2008. (IX.25.) K.h.sz. a közgyűlés elnökének a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulási Tanács tagságáról történő lemondása tudomásul vételéről
288/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába megyei képviselő delegálásáról
289/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába megyei képviselő delegálásáról
290/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. előtársasági időszakártól szóló beszámolóról
291/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője megválasztásáról
292/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője díjazása megállapításáról
293/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. felügyelő-bizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról
294/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja TIOP-3.4.2-08/1 jelű Bentlakásos intézmények korszerűsítése pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
295/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2009. évi fordulójához
296/2008. (IX.25.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlésének csatlakozásáról Esztergom Városnak az M11 munkacsoport létrehozását megcélzó kezdeményezéséhez
297/2008. (IX.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat "Öko Aktív 19 - program a zöld jövőért" környezetvédelmi, energiaracionalizáló programjának megalkotására
298/2008. (IX.25.) K.h.sz. Bakonycsernye Szerkezeti és Szabályozási Terv módosítása kapcsán előzetes tájékoztatás a Fejér Megyei Önkormányzat fejlesztési elképzeléseiről
299/2008. (IX.25.) K.h.sz. Balinka Településrendezési Terv felülvizsgálatához előzetes vélemény adásáról
300/2008. (IX.25.) K.h.sz. Előszállás Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
301/2008. (IX.25.) K.h.sz. Isztimér Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
302/2008. (IX.25.) K.h.sz. Kőszárhegy Község Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
303/2008. (IX.25.) K.h.sz. Mány Község Szabályozási Terve, Helyi Építési Szabályzata módosításának véleményezéséről
304/2008. (IX.25.) K.h.sz. Nagyveleg Szerkezeti TErve, Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata módosításának véleményezéséről
305/2008. (IX.25.) K.h.sz. Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének felterjesztéséhez való csatlakozásról az M8-as gyorsforgalmi út előkészítésével kapcsolatban
306/2008. (IX.25.) K.h.sz. Pákozd Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
307/2008. (IX.25.) K.h.sz. Pusztavám Község Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
308/2008. (IX.25.) K.h.sz. Rácalmás Nagyközség Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
309/2008. (IX.25.) K.h.sz. Sárbogárd Város, városközpont területe, 714 hrsz-ú közterület - Mikes köz - Németh sarok - Rózsa Ferenc utca - Bercsényi utca - Ady Endre út által határolt terület szabályozási terv módosításának véleményezéséről
310/2008. (IX.25.) K.h.sz. Sárbogárd 63. számú főközlekedési út - 0793/19 hrsz-ú közterület - 0791/9 hrsz-ú közterület - tervezett elkerülő út által határolt terület szabályozási terv módosításának előzetes véleményezéséről
311/2008. (IX.25.) K.h.sz. a DRV Zrt. Regionális Vízmű részleges privatizációja elleni tiltakozásról
312/2008. (IX.25.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
313/2008. (IX.25.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
314/2008. (IX.25.) K.h.sz. az ADITUS Tanácsadó és Szolgáltató Kft. által a Fejér Megyei Önkormányzat részére végzett pályázatíró tevékenységről
315/2008. (X.13.) K.h.sz. napirend zárt ülés keretében történő megtárgyalásáról
316/2008. (X.13.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
317/2008. (X.13.) K.h.sz. a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. ajánlatának érvénytelenné nyilvánításáról
318/2008. (X.13.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, mint ajánlatkérő által az ajánlatkérő fenntartásában működő Fejér Megyei Levéltár műemlék épületegyüttese felújításának és bővítésének elvégzése tárgyában kiírt tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményéről
319/2008. (X.13.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár költöztetése kapcsán felmerült teendőkről
320/2008. (XI.27.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról 
321/2008. (XI.27.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2008. II. félévi ülésterve módosításáról
322/2008. (XI.27.) K.h.sz.  megyei képviselő bizottsági tagsága megszűnésének megállapításáról
323/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Nemzetközi Kapcsolatok és Turisztikai Ügyek Bizottságába nem képviselő tag megválasztásáról 
324/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről
325/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciója megállapításáról 
326/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási szerződésének módosításáról
327/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények felújítási munkálataira fejlesztési hitelkeret igénybevételéről 
328/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat számára saját bevételt biztosító gazdasági társaságok alapításához, azokban részesedés szerzéséhez szükséges fedezet biztosításáról a fejlesztési hitelkeret terhére
329/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Közép-dunántúli Operatív Program keretében "Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerők" támogatására (KDOP-2007-2.1.1./B) pályázat önrészének kiegészítéséről 
330/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező balatonkenesei 3534/3 hrsz-ú ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázati felhívás elfogadásáról 
331/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Cece Nagyközség Önkormányzatának tulajdonában álló Vajta Ifjúsági Tábor és Hévízfürdő egyes ingatlanainak (830/22, 830/29 és 830/4 hrsz-ek) megvásárlásáról 
332/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Önkormányzat, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara között együttműködési keretmegállapodás jóváhagyásáról 
333/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról 
334/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Szent György Kórház kialakítandó új telephelyén heti 10 reumatológiai szakorvosi óra, 5 fizikoterápiás és 15 gyógytorna nem szakorvosi óra kapacitás erejéig nyújtandó ellátás biztosításáról
335/2008. (XI.27.) K.h.sz. tájékoztatás kéréséről a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának Elnökétől, Fejér Megye Közgyűlése elnöke által az Alkotmánybíróságnak benyújtott, 530/B/2007. szám, illetőleg 833/B/2007. szám alatt nyilvántartásba vett beadványokról 
336/2008. (XI.27.) K.h.sz.  "A megye, mint középszint" - állásfoglalásról a megyei intézményrendszer szükségessége tárgyában 
338/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Társadalompolitikai Munkacsoport vezetője megválasztásáról 
339/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport tagja megválasztásáról 
340/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport tagja megválasztásáról 
341/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport tagja megválasztásáról  
342/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport tagja megválasztásáról 
343/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport tagja megválasztásáról  
344/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport tagja megválasztásáról  
345/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Társadalompolitikai Munkacsoport létrehozásáról 
346/2008. (XI.27.) K.h.sz.  az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője jutalmazásáról 
347/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Gróf Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ átalakításáról, működése kapcsán szakmai munkacsoport létrehozásáról, tagjainak delegálásáról 
348/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Gróf Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ átalakításáról, működése kapcsán szakmai munkacsoport létrehozásáról, tagjainak delegálásáról 
349/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a bicskei Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola megnövekedett tanteremigényének kielégítésére készített megállapodás-módosítás jóváhagyásáról 
350/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. 2008. évi üzleti tervének elfogadásáról
351/2008. (XI.27.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. előtársasági időszakáról szóló beszámoló elfogadásáról
352/2008. (XI.27.) K.h.sz. Fejér megye természeti értékeinek védelméről szóló közgyűlési állásfoglalásról
353/2008. (XI.27.) K.h.sz. az ivóvízzel kapcsolatos közgyűlési állásfoglalásról
354/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Fejér megye területén 2008. évben megvalósuló turisztikai fejlesztésekről, programokról és rendezvényekről 
355/2008. (XI.27.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Önkormányzat közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás ellátása tárgyában az Oktatási és Kulturális Minisztérium által lefolytatott célvizsgálatról 
356/2008. (XI.27.) K.h.sz.  Alcsútdoboz Településrendezési Terve, Helyi Építési Szabályzata részleges módosítása előzetes véleményezéséről 
357/2008. (XI.27.) K.h.sz.  Balinka Településrendezési Terv módosításának előzetes véleményezéséről
358/2008. (XI.27.) K.h.sz.  Bicske Város Szabályozási Terve, Helyi Építési Szabályzata részleges módosításának véleményezéséről 
359/2008. (XI.27.) K.h.sz.  Fehérvárcsurgó Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről 
360/2008. (XI.27.) K.h.sz.  Gárdony Város Szerkezeti Terv módosításának véleményezéséről 
361/2008. (XI.27.) K.h.sz.  Ráckeresztúr Község Településszerkezeti, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről 
362/2008. (XI.27.) K.h.sz. Sárbogárd 63. sz. főközlekedési út - 0793/19 hrsz-ú
közterület - tervezett elkerülő út által határolt terület
szabályozási terv módosításának véleményezéséről
363/2008. (XI.27.) K.h.sz. Sárszentmihály Község Szabályozási Terv és Helyi Építési
Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
364/2008. (XII.18.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
365/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft.
működési költségeinek fedezetére vonatkozó pénzeszköz
átadásáról
366/2008. (XII.18.) K.h.sz. felterjesztésről az illetéktörvény módosítása miatti,
megyéket érintő bevételkiesés kompenzálására
367/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2008. évi tevékenységéről
368/2008. (XII.18.) K.h.sz. a közgyűlés bizottságai és tanácsnokai 2008. évi tevékenységéről
369/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője megválasztásáról
371/2008. (XII.18.) K.h.sz. az Opole Vajdaság és a Fejér Megyei Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás  felülvizsgálatáról
372/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező balatonkenesei 3534/3 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről
373/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat közoktatási intézményeinek, TÁMOP-3.1.4/08/2 jelű
"Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben" pályázati kiírás keretében
történő fejlesztéséről
374/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága TIOP - 1.2.2/08/01. kódszámú "Múzemok iskolabarát
fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
375/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár TÁMOP-3.2.4/08/01. jelű "A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - "Tudásdepó-Expressz" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
376/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága TÁMOP - 3.2.8/08/B. kódszámú "Múzeumok Mindenkinek" Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
377/2008. (XII.18.) K.h.sz.

a Fejér Megyei Megyei Művelődési Központ TÁMOP-3.2.3/08/2. jelű az "Építő Közösségek", közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről

378/2008. (XII.18.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Non-profit Kft. által "A Velencei-tó és Vértes Térsége Turisztikai Információs Programja" címmel benyújtott pályázathoz szükséges pályázati önrész biztosításáról
379/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
380/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium - Táncsics-Mihály-Gymnasium igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
381/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
382/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
383/2008. (XII.18.) K.h.sz. a közgyűlés elnökének beszámolójáról a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácsban végzett 2008. évi munkájáról
384/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ és a TIT Fejér Megyei Szervezete közötti bérleti jogviszony rendezéséről
385/2008. (XII.18.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2009. I. félévi üléstervéről
386/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötendő együttműködési megállapodás elfogadásáról
387/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötendő együttműködési megállapodás elfogadásáról
388/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye 2009. január 1. napjától 2012. december 31. napjáig terjedő időszakra vonatkozó intézkedési tervéről
389/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2008. évi tevékenységéről
390/2008. (XII.18.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága ügyrendje jóváhagyásáról
391/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat között költségvetési, tervezési, gazdálkodási feladatok ellátása tárgyában megkötött együttműködési megállapodás módosításáról
392/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat között költségvetési, tervezési, gazdálkodási feladatok ellátása tárgyában megkötött együttműködési megállapodás módosításáról
393/2008. (XII.18.) K.h.sz. a megyei kulturálisg örökség védelmének megerősítése érdekében a kulturális örökség jelenségeinek (régészeti, történeti és néprajzi emlékek) helyi, települési önkormányzati védelem alá helyezéséről, a helyi védelem megvalósításáról
394/2008. (XII.18.) K.h.sz. a történeti városmagok területét érintő nagyberuházások esetén a megyei intézmények számára elsőbbség biztosításáról
395/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területrendezési Terv készültségének jelenlegi helyzetéről
396/2008. (XII.18.) K.h.sz. a Fejér megyében található, jelentős építészeti értékeket képviselő épített örökségek és kastélyok helyzetéről, környezetvédelmi, kulturális, turisztikai és térségi feladatokba való bekapcsolásuk lehetőségeiről
397/2008. (XII.18.) K.h.sz. Szár 048 hrsz. szabályozási terv, helyi építési szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
398/2008. (XII.18.) K.h.sz. Vál Településszerkezeti Terve, Helyi Építési Szabályzata módosításának véleményezéséről
399/2008. (XII.18.) K.h.sz. a közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
400/2008. (XII.18.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
401/2008. (XII.18.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
402/2008. (XII.18.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
1/2009. (II.12.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium KDOP-5.1.1 pályázati felhívására benyújtott pályázatához szükséges "Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv" elfogadásáról
2/2009. (II.12.) K.h.sz. az Új-Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "Kulturális központ Fejér megye leghátrányosabb térségében" - a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium felújítása és eszközfejlesztése" című, KDOP-5.1.1/2F-2008-0046 jelű pályázat önrészének rendelkezésre állásáról
3/2009. (II.12.) K.h.sz. a Fejér megye területrendezési tervéhez kapcsolódó területrendezési intézkedési javaslatról, területrendezési ajánlásokról és a rendelettel elfogadásra kerülő övezeteken kívül ajánlott övezetekről, valamint a tervezett (Horvátország) - Gyékényes térsége - Budapest (Ferihegy) - Záhony térsége - (Ukrajna) nagysebességű vasútvonal nyomvonalának egyeztetéséről
4/2009. (II.26.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
5/2009. (II.26.) K.h.sz. Seregélyes és Sárosd Nagyközségek Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének véleményezéséről
6/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat bizottsági stuktúrájával és a tanácsnoki feladatkörök átalakításával összefüggésben az Önkormányzati Hivatal Ügyrendjének módosításáról
7/2009. (II.26.) K.h.sz. az Oktatási és Kulturális Bizottság tagjainak felmentéséről
8/2009. (II.26.) K.h.sz. a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság tagjainak felmentéséről
9/2009. (II.26.) K.h.sz. a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság tagjainak felmentéséről
10/2009. (II.26.) K.h.sz. a Nemzetközi Kapcsolatok és Turisztikai Ügyek Bizottsága tagjainak felmentéséről
11/2009. (II.26.) K.h.sz. a Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottság tagjainak felmentéséről
12/2009. (II.26.) K.h.sz. az Önkormányzati, Kistérségi és Regionális Bizottság tagjainak felmentéséről
13/2009. (II.26.) K.h.sz. az Egészségügyi Bizottság tagjainak felmentéséről
14/2009. (II.26.) K.h.sz. a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak felmentéséről
15/2009. (II.26.) K.h.sz. az Ifjúsági és Sport Bizottság tagjainak felmentéséről
16/2009. (II.26.) K.h.sz. a Kisebbségi Bizottság tagjainak felmentéséről
17/2009. (II.26.) K.h.sz. a Szociális Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
18/2009. (II.26.) K.h.sz. az Ifjúsági és Turisztikai Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
19/2009. (II.26.) K.h.sz. az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
20/2009. (II.26.) K.h.sz. az Egészségügyi Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
21/2009. (II.26.) K.h.sz. a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
22/2009. (II.26.) K.h.sz. az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
23/2009. (II.26.) K.h.sz. az Önkormányzati, Vidékfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztásáról
24/2009. (II.26.) K.h.sz. az EU-információs, régiószervezési és e-közigazgatási tanácsnok felmentéséről
25/2009. (II.26.) K.h.sz. a vagyongazdálkodási és fejlesztési tevékenység tanácsnoka felmentéséről
26/2009. (II.26.) K.h.sz. Fejér megye kulturális örökségének védelme tanácsnoka felmentéséről
27/2009. (II.26.) K.h.sz. az ifjúsági és sportügyi tevékenység tanácsnokának megválasztásáról
28/2009. (II.26.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
29/2009. (II.26.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
30/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
31/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
32/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról
33/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról
34/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Marosi Arnold Díja adományozásáról
35/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Marosi Arnold Díja adományozásáról
36/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
37/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
38/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
39/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
40/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról
41/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
42/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
43/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
44/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
 
45/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
46/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
47/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
48/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
49/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezéséről, ezzel összefüggésben az átszervezett intézmények gazdálkodási, pénzügyi feladatait centralizáltan ellátó Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete alapításáról
50/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete alapító okiratának elfogadásáról
51/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete vezetője megbízásáról
53/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
54/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete, valamint az átszervezéssel érintett intézmények között kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról
55/2009. (II.26.) K.h.sz. a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
56/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
57/2009. (II.26.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
58/2009. (II.26.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
59/2009. (II.26.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium alapító okiratának módosításáról
60/2009. (II.26.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola alapító okiratának módosításáról
61/2009. (II.26.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
62/2009. (II.26.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon alapító okiratának módosításáról
63/2009. (II.26.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapító okiratának módosításáról
64/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról
65/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye alapító okiratának módosításáról
66/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
67/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
68/2009. (II.26.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról
69/2009. (II.26.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár alapító okiratának módosításáról
70/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár alapító okiratának módosításáról
71/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
72/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
73/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról
74/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
75/2009. (II.26.) K.h.sz. a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium fejlesztéséhez a sárbogárdi 542 hrsz-ú ingatlan egy részének megvásárlásáról
76/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és Göttingen Önkormányzata által közösen szervezett vetélkedő lebonyolításáról
77/2009. (II.26.) K.h.sz. a "Vállalkozási szerződés a Petőfi Sándor Gimnázium épületének bővítése, felújítására és az iskolaépület berendezési tárgyainak beszerzésére" tárgyában feltételes nyílt közbeszerzési eljárás megindításáról
78/2009. (II.26.) K.h.sz. a Mátyásdomb Község Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium között kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról
79/2009. (II.26.) K.h.sz. Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Velence) alapító okiratának módosításáról
80/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Seregélyes) alapító okiratának módosításáról
81/2009. (II.26.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
82/2009. (II.26.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
83/2009. (II.26.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium alapító okiratának módosításáról
84/2009. (II.26.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola alapító okiratának módosításáról
85/2009. (II.26.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon alapító okiratának módosításáról
86/2009. (II.26.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapító okiratának módosításáról
87/2009. (II.26.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
88/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
89/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról
90/2009. (II.26.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról
91/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Gyógypedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
92/2009. (II.26.) K.h.sz. a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról
93/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és Csákvár Nagyközség Önkormányzata közötti megállapodás jóváhagyásáról
94/2009. (II.26.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
95/2009. (II.26.) K.h.sz. a Gróf Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ átalakításával kapcsolatos megyei álláspontról - I.
96/2009. (II.26.) K.h.sz. a Gróf Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ átalakításával kapcsolatos megyei álláspontról - II.
97/2009. (II.26.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése támogató nyilatkozatáról a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja által működtetett nevelőszülői hálózat országos hatáskörű módszertani nevelőszülői hálózattá történő kijelöléséhez
98/2009. (II.26.) K.h.sz. felhatalmazás megadásáról a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társaság - mint kedvezményezett - támogatására létrejövő, TÁMOP - 2.2.3-07/2-2F-2008-0020 kódszámú támogatási szerződés és nyilatkozat aláírására
99/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központ GYV-SZF-08-A/B/C/D/E. jelű, a nevelőszülők továbbképzésének támogatására és a nevelőszülői hálózatok működési feltételeinek javítására kiírt pályázat önrészének biztosításáról
100/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézménye - az Oktatásért Közalapítvány Közoktatási Alkuratóriumának közOKA-XXVI. Alapfokú művészetoktatási intézmények támogatására című, az alapfokú művészeti képzést folytató oktatási intézmények eszközfejlesztésének, beruházásainak támogatására kiírt pályázat keretében - történő fejlesztéséről
101/2009. (II.26.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 377/2008. (XII.18.) K. h. sz. - A Fejér Megyei Művelődési Központ TÁMOP-3.2.3/08/2. jeű az "Építő Közösségek", közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről szóló határozat módosításáról
102/2009. (II.26.) K.h.sz. a teljesítménykövetelmények alapját képező, a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi céljainak meghatározásáról
103/2009. (II.26.) K.h.sz. a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről
104/2009. (II.26.) K.h.sz. az Alba Regia Táncegyesület és a Fejér Megyei Önkormányzat között 2005. március 1-jén, a Táncház működtetésére kötött Együttműködési megállapodásban foglaltak 2008. évi teljesítéséről
105/2009. (II.26.) K.h.sz. Baracska Község Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről
106/2009. (II.26.) K.h.sz. Csabdi Község Szabályozási Terv módosításának előzetes véleményezéséről
107/2009. (II.26.) K.h.sz. Enying Város Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
108/2009. (II.26.) K.h.sz. Sárbogárd Város Szabályozási Terv részleges módosításának véleményezéséről
109/2009. (II.26.) K.h.sz. Székesfehérvár MJ Város Szabályozási Terv részleges módosításának /Sóstó Ipari Park/ véleményezéséről
110/2009. (II.26.) K.h.sz. Zámoly Község Szerkezeti és Szabályozási Terv részleges módosításának előzetes véleményezéséről
111/2009. (II.26.) K.h.sz. a közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
112/2009. (II.26.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
113/2009. (II.26.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
114/2009. (II.26.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
115/2009. (II.26.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
116/2009. (IV.30.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
117/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér megye 2008. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
118/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról
119/2009. (IV.30.) k.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények körében - a gazdaságos működés érdekében - álláshelyek megszüntetéséből eredő kiadások pályázati úton történő visszaigényléséről
120/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendjének módosításáról
121/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
122/2009. (IV.30.) K.h.sz. a közgyűlés által irányított, illetve alapított gazdálkodó szervezetek közfeladat ellátásának kötelező felülvizsgálatáról - I.
123/2009. (IV.30.) K.h.sz. a közgyűlés által irányított, illetve alapított gazdálkodó szervezetek közfeladat ellátásának kötelező felülvizsgálatáról - II.
124/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház alapító okiratának felülvizsgálatáról és módosításáról
125/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat egységes Közbeszerzési Szabályzatának elfogadásáról
126/2009. (IV.30.) K.h.sz. a pályázatokért felelős tanácsnok megválasztásáról
127/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gróf Klebelsberg Kuno Emlékérme adományozásáról
128/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gróf Klebelsberg Kuno Emlékérme adományozásáról
129/2009. (IV.30.) K.h.sz. a 2008. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló jelentés elfogadásáról
130/2009. (IV.30.) K.h.sz. a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE), valamint a belső ellenőrzés működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
131/2009. (IV.30.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. 2008. évi tevékenységéről
132/2009. (IV.30.) K.h.sz. a megyei önkormányzat és a megye települési, területi kisebbségi önkormányzatai nemzetközi és testvér települési kapcsolatainak összehangolásáról
133/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás - mint kedvezményezett - támogatására létrejövő, TIOP-3.1.1-08/1-2008-0001 kódszámú támogatási szerződés aláírásáról
134/2009. (IV.30.) K.h.sz. a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (Velence) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
135/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Seregélyes) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
136/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium (Mór) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
137/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Petőfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sárbogárd) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
138/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium (Mór) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
139/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Vajda János Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola (Bicske) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
140/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Pusztaszabolcs) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
141/2009. (IV.30.) K.h.sz. az Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Velence) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
142/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és EGYMI (Sárbogárd) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
143/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Bicske) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
144/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Gárdonyi Géza Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola (Mór) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
145/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona (Martonvásár) 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
146/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények 2009/2010. tanévi beiskolázási terve módosításáról
147/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás mellett működő Tanácsadó Testületbe tag delegálásáról
148/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás mellett működő Tanácsadó Testületbe tagok felkérésére történő felhatalmazásról
149/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott Integrált Szociális Intézménye (alapi telephely) munka-rehabilitációs foglalkoztatásban résztvevők létszámának növeléséről
150/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötendő, Megállapodás a gyermekvédelmi szakellátások (otthont nyújtó ellátás, valamint utógondozói ellátás) feladatok ellátására című megállapodás elfogadásáról
151/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei KEF 2007-2008. évi működtetése a megyei drogellenes-stratégia megvalósítására, valamint működésük fejlesztésére, és a drogprobléma kezelését célzó helyi stratégiák előmozdítására elnyert támogatás fel nem használt részéről történő lemondásról
152/2009. (IV.30.) K.h.sz. Fejér, Pest Veszprém és Zala Megye Közgyűlésének közös ünnepi megemlékezése megyéjük és a magyar megyerendszer első írásos említésének ezer éves évfordulójáról
153/2009. (IV.30.) K.h.sz. az Enying, Szabadság tér 7. szám alatti orvosi rendelő ingatlanra vonatkozó ajándékozási szerződés módosításáról
154/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Seregélyes 0461/8 és 0461/9 hrsz-ú ingatlanoknak a Magyar Állam részére történő értékesítéséről
155/2009. (IV.30.) K.h.sz. az Új-Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "Kistérségi emelt szintű járóbeteg szakellátó központ fejlesztése - Sárbogárd" című, KDOP-5.2.1/B-2008-0010 jelű pályázat önrészének rendelkezésre állásáról
156/2009. (IV.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Móri Városi Kórház-rendelőintézet közötti közreműködői szerződés módosításáról
157/2009. (IV.30.) K.h.sz. Sárkeresztes Község KDOP-5.2.1/A-2008 jelű, "Egészségház kialakítása Sárkeresztesen" című pályázat Fejér Megyei Szent György Kórház ellátási területének módosításával történő támogatásáról
158/2009. (IV.30.) K.h.sz. Csór Község Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről
159/2009. (IV.30.) K.h.sz. Kulcs Község Településrendezési Terve módosításának véleményezéséről
160/2009. (IV.30.) K.h.sz. Magyaralmás Község Településrendezési Tervmódosításának előzetes véleményezéséről
161/2009. (IV.30.) K.h.sz. Mór Város Településrendezési Terve, 2. sz. módosításának véleményezéséről
162/2009. (IV.30.) K.h.sz. Martonvásár Város Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításának előzetes véleményezéséről
163/2009. (IV.30.) K.h.sz. Tordas Község Településrendezési Terve módosításának előzetes véleményezéséről
164/2009. (IV.30.) K.h.sz. a "Fejér Megyei Önkormányzat és Oktatási Intézményei Öko-Munkacsoportja" létrehozásáról
165/2009. (IV.30.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
166/2009. (IV.30.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
167/2009. (IV.30.) K.h.sz. a "King's City" nevű komplex turisztikai projekt Sukoró Község külterületen megvalósuló nagyberuházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvántartásáról szóló jogszabály- és alkotmánysértő 83/2009. (IV.10.) Korm. rendelettel kapcsolatos szükséges intézkedések megtételéről
168/2009. (IV.30.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
169/2009. (IV.30.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
170/2009. (V.21.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
171/2009. (V.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Korlátolt Felelősségű Társaság létrehozásáról és az ehhez kapcsolódó döntések meghozataláról
 
172/2009. (V.21.) K.h.sz. a megyei fenntartású intézmények egyes vagyonelemeire vonatkozó használati jog megvonásáról
173/2009. (V.21.) K.h.sz. ingyenes vagyonkezelői jog biztosításáról
174/2009. (V.21.) K.h.sz. szolgáltatási koncesszió biztosításáról
175/2009. (V.21.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő egyes ingatlanoknak a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Kft. részére történő bérbeadásáról
176/2009. (VI.25.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
177/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények, továbbá a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal álláshelyeinek megszüntetéséből eredő kiadások pályázati úton történő visszaigényléséről
178/2009. (VI.25.) K.h.sz. az illetékbevtelek csökkenése, valamint az áfa kiadások emelkedése miatt vissza nem térítendő támogatási igény benyújtásáról
179/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma igazgatói álláshelyének betöltéséről
181/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatói álláshelyének betöltéséről
182/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
184/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye igazgatói álláshelyének betöltéséről
186/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
187/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói álláshelyének betöltéséről
189/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatói álláshelyének betöltéséről
190/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
192/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére benyújtott pályázat érvénytelenné nyilvánításáról
193/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
194/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
195/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredménytelenné nyilvánításáról
196/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
197/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező siófoki 2820. hrsz-ú ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázati felhívás elfogadásáról
198/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
199/2009. (VI.25.) K.h.sz. a 2009. áprilisától bevezetett finanszírozási szabály-változások gazdasági hatásainak kezelési lehetőségeiről a Fejér Megyei Szent György Kórházban
200/2009. (VI.25.) K.h.sz. a VVSI Nonprofit Kft. vagyonkezelésében lévő velencei 4514, 4515, 4516 hrsz-ú ingatlanok meghatározott részének ingyenes használatba adására vonatkozó hozzájárulás megadásáról
201/2009. (VI.25.) K.h.sz. a "Vállalkozási szerződés a Petőfi Sándor Gimnázium épületének bővítése, felújítására és az iskolaépület berendezési tárgyainak beszerzésére" tárgyában kiírt feltételes nyílt közbeszerzési eljárás eredményéről
202/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, fenntartásában működő Fejér Megyei Levéltár műemlék épületegyüttese felújításának és bővítésének elvégzéséről
203/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a K-E-S Audit Könyvvizsgáló, Könyvvezető és Adószakértő Kft. közötti - az önkormányzat gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló - megbízási szerződés módosításáról
204/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye polgárdi-tekerespusztai székhelyén munka-rehabilitációs foglalkoztatás megszervezéséről
205/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények 2010/2011. tanévi beiskolázásáról
206/2009. (VI.25.) K.h.sz. az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének elfogadásáról
207/2009. (VI.25.) K.h.sz. az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság taggyűlésébe megyei képviselő delegálásáról
208/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, mint Átadó és a Violin Alapfokú Művészetoktatási Iskola Nonprofit Kft. jogelődje, a Violin Alapfokú Művészeti Iskola Kht., mint Átvevő között 2005. július 4. napján létrejött Átadás-átvételi polgárjogi megállapodás módosítására
209/2009. (VI.25.) K.h.sz. az Alba Regia Táncegyesület és a Fejér Megyei Önkormányzat között 2005. május 1-jén a Táncház működtetésére kötött Együttműködési megállapodásban foglaltak áttekintéséről
   
210/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Gorsium Szabadtéri Múzeum, Régészeti Park pályázati úton történő fejlesztésének további lépéseiről
211/2009. (VI.25.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2009. II. félévi üléstervéről
212/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat millenniumi pénzkeretének felosztásáról
213/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány között kötendő ellátási szerződés elfogadásáról
214/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány 2008. évi tevékenységéről
215/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 2008. évi tevékenységéről
216/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. 2008. évi tevékenységéről
217/2009. (VI.25.) K.h.sz. Balinka Község Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről
218/2009. (VI.25.) K.h.sz. Nagyvenyim Község Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításának véleményezéséről
219/2009. (VI.25.) K.h.sz. Szár Község 048 hrsz-ú volt "zártkert" szabályozási terve, helyi építési szabályzata véleményezéséről
220/2009. (VI.25.) K.h.sz. Vértesboglár Község Településrendezési Terv részleges módosításának előzetes véleményezéséről
221/2009. (VI.25.) K.h.sz. Balatonvilágos Község Településszerkezeti Terv módosításának előzetes véleményezéséről
222/2009. (VI.25.) K.h.sz. Szabadbattyán Nagyközség Településrendezési Terv (I. ütem) módosításának véleményezéséről
223/2009. (VI.25.) K.h.sz. Seregélyes Nagyközség Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat felülvizsgálatának előzetes véleményezéséről
224/2009. (VI.25.) K.h.sz. Tordas Község Településrendezési Terve módosításának előzetes véleményezéséről
225/2009. (VI.25.) K.h.sz. Zámoly Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről
226/2009. (VI.25.) K.h.sz. Előszállás Nagyközség Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
227/2009. (VI.25.) K.h.sz. Székesfehérvár MJV Településrendezési Tervek és Helyi Építési Szabályzat előzetes véleményezéséről - Székesfehérvár Öreghegy és Maroshegy területére vonatkozóan
228/2009. (VI.25.) K.h.sz. Vereb Község Településrendezési Terv felülvizsgálatának előzetes véleményezéséről
229/2009. (VI.25.) K.h.sz. a Fejér megye területére vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervek (tervezet) konzultációs anyagainak véleményezéséről
230/2009. (VI.25.) K.h.sz. a közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
231/2009. (VI.25.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
232/2009. (VI.25.) K.h.sz. a közgyűlés két ülése között történt fontosabb eseményekről
233/2009. (VII.10.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
234/2009. (VII.10.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház működésének racionalizálásáról
235/2009. (VII.10.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP 2.2.5/09/1 "Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása" című pályázaton való részvételéről
236/2009. (VII.10.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP 2.2.4/09/1 "Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban" cmű pályázaton való részvételéről
237/2009. (VII.10.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház tervezett épületenergetikai fejlesztéseiről szóló tájékoztató elfogadásáról
238/2009. (VII.10.) K.h.sz. a "Vállalkozási szerződés a Petőfi Sándor Gimnázium épületének bővítése, felújítására és az iskolaépület berendezési tárgyainak beszerzésére" tárgyában feltételes nyílt közbeszerzési eljárás eredményéről
239/2009. (VII.10.) K.h.sz. a KDOP-5.2.1/B-2008-0010 számon benyújtott Sárbogárdi Rendelőintézet rekonstrukciója, Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztés pályázat önrészének növeléséről
240/2009. (VII.10.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Seregélyes 0461/21 és a 0461/23 hrsz-ú ingatlanok Magyar Állam javára történő elidegenítésére érkezett vételi ajánlatok elutasításáról
241/2009. (VII.10.) K.h.sz. a Békés Megye Közgyűlésének felhívásához történő csatlakozás, az agrártámogatási keret csökkentése elleni tiltakozásról
242/2009. (IX.24.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
243/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről
244/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező egyes ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről
245/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. között megkötött vagyonkezelési szerződés módosításáról
246/2009. (IX.24.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 200/2009. (VI.25.) K.h.sz. határozata módosításáról
247/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője megválasztásáról
248/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője díjazásának megállapításáról
249/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Korlátolt Felelősségű Társaság létesítő okiratának módosításával kapcsolatos döntések meghozataláról, ezzel összefüggésben a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Kft. könyvvizsgálójának megválasztásáról, díjazásának megállapításáról
250/2009. (IX.24.) K.h.sz. Petes József bizottsági tagságból történő felmentéséről
251/2009. (IX.24.) K.h.sz. Petes József bizottsági taggá választásáról
252/2009. (IX.24.) K.h.sz. Varga László bizottsági taggá választásáról
253/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
254/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyének betöltéséről
255/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
256/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elutasításáról
258/2009. (IX.24.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
259/2009. (IX.24.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
260/2009. (IX.24.) K.h.sz. címzetes igazgatói cím adományozásáról
261/2009. (IX.24.) K.h.sz. az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsági tagjának kijelöléséről
262/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház részvételének támogatásáról a TIOP 2.2.2-08/1 kódszámú "Sürgősségi ellátás fejlesztése - S01 és S02 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás)" c. pályázaton
263/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye Székesfehérvár, Erzsébet u. 28. szám alatt működő telephelyének kiváltásáról
264/2009. (IX.24.) K.h.sz. az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye Székesfehérvár, Erzsébet u. 28. szám alatt működő telephelyén tartott ellenőrzéséről
265/2009. (IX.24.) K.h.sz. Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2010. évi fordulójához
266/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája fenntartására megkötött együttműködés megállapodás módosításáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzatával
267/2009. (IX.24.) K.h.sz. szándéknyilatkozat elfogadásáról a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma szakmai képzésének bővítéséről
268/2009. (IX.24.) K.h.sz. szándéknyilatkozat elfogadásáról a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye szakmai képzésének bővítéséről
269/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TÁMOP-3.4.3./08/2 jelű "Iskolai tehetséggondozás" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
270/2009. (IX.24.) K.h.sz. a TÁMOP 5.4.4-09/2/B Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése, valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerősítése/ B komponens elnevezésű pályázaton való részvételről
271/2009. (IX.24.) K.h.sz. a csókakői vár palotaszárnya helyreállítására vonatkozó pályázathoz kapcsolódó önrész meghatározott részének biztosításáról
272/2009. (IX.24.) K.h.sz. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás Daruszentmiklós Község Önkormányzata részére történő átadásáról
273/2009. (IX.24.) K.h.sz. az agrártámogatási keret csökkentése ellei - Békés Megye Közgyűlésének tiltakozásához csatlakozva - közgyűlési felterjesztésre érkezett válaszról
274/2009. (IX.24.) K.h.sz. a 2009. évi nemzeti agrártámogatási keret csökkentése elleni tiltakozásról, illetve az eredeti nagyságrendű támogatási keret visszapótlásának követeléséről - továbbá az agrárium védelméről
275/2009. (IX.24.) K.h.sz. a Fejér megyét érintő újabb vasúti mellékvonalakon történő személyszállítás szüneteltetése elleni tiltakozásról
276/2009. (IX.24.) K.h.sz. Borsod-Abaúj Zemplén Megye Közgyűlésének felhívásához történő csatlakozásról, felterjesztési jog gyakorolásáról a fővárosi és megyei közoktatási közalapítványok szakmai tevékenysége támogatására biztosított előirányzat csökkentése miatt
277/2009. (IX.24.) K.h.sz. Alcsútdoboz Község Településrendezési Terv és Helyi Építési Szabályzat részleges módosításának véleményezéséről
278/2009. (IX.24.) K.h.sz. Bodajk Város Településrendezési Terv módosításának előzetes véleményezéséről
279/2009. (IX.24.) K.h.sz. Csákberény Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
280/2009. (IX.24.) K.h.sz. Fehérvárcsurgó Község Szabályozási Terve részleges módosításának véleményezéséről
281/2009. (IX.24.) K.h.sz. Sárbogárd Város Helyi Építési Szabályzat részleges módosításának véleményezéséről
282/2009. (IX.24.) K.h.sz. Sárszentmihály Község Településrendezési Terv módosításának előzetes véleményezéséről
283/2009. (IX.24.) K.h.sz. Somogy Megye Településrendezési Terv módosításának előzetes véleményezéséről
284/2009. (IX.24.) K.h.sz. Pákozd Község Településrendezési Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről
285/2009. (IX.24.) K.h.sz. a "NABUCCO Földgázszállító vezeték és tartozékai elnevezésű projekt" véleményezéséről
286/2009. (IX.24.) K.h.sz. a "Víz Keretirány hazai megvalósítása - Duna Részvízgyűjtő vízgyűjtő-gazdálkodási Terv Kézirat" véleményezéséről
287/2009. (IX.24.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
288/2009. (IX.24.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
289/2009. (X.07.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése együttes ülése napirendjének elfogadásáról
290/2009. (X.07.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága Szent István Király Múzeum és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött "Királyi Séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" c. kiemelt projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi együttműködési megállapodás módosításáról
291/2009. (X.07.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
292/2009. (X.07.) K.h.sz. a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett gyermekvédelmi szakellátások fejlesztéseinek (GYV-SZF-09-C/E) támogatására kiírt pályázat benyújtásáról
293/2009. (XI.19.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
294/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről
295/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója megállapításáról
296/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
297/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
298/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
299/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
300/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma alapító okiratának módosításáról
301/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosításáról
302/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
 
303/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról
304/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakisklája
305/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról
306/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egyeséges Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye alapító okiratának módosításáról
307/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
308/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézménye alapító okiratának módosításáról
309/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Peagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
310/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
311/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
312/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Levéltár alapító okiratának módosításáról
313/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Vörösmarty Mihály Megyei könyvtár alapító okiratának módosításáról
314/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról
315/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
316/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
317/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendjének módosításáról
318/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
319/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház felülgyelő tanácsa önkormányzati oldalt képviselő tagjainak megválasztásánál alkalmazandó szavazási rendről
320/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Felügyelő Tanácsa önkormányzati oldalt képviselő tagjának megválasztásáról
321/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Felügyelő Tanácsa önkormányzati oldalt képviselő tagjának megválasztásáról
322/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Felügyelő Tanácsa önkormányzati oldalt képviselő tagjának megválasztásáról
323/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Felügyelő Tanácsa önkormányzati oldalt képviselő tagjának megválasztásáról
324/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Felügyelő Tanácsa önkormányzati oldalt képviselő tagjának megválasztásáról
325/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház Felügyelő Tanácsa megalakításával kapcsolatos feladatokról
326/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok ellátásával összefüggő pályázati felhívás kiírásáról
327/2009. (XI.19.) K.h.sz. az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzleti tervével kapcsolatos vélemény kialakításáról
328/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
329/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
330/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
331/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
332/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
333/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
334/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények TÁMOP-3.1.5-09/A/2 jelű "Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
335/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott egyes intézmények a KEOP-2009-5.3.0/B jelű "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" című pályázati részvételről
336/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott egyes intézmények a KEOP-2009-5.3.0/B jelű "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" című pályázati részvételről
337/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott egyes intézmények a KEOP-2009-5.3.0/B jelű "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" című pályázati részvételről
338/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott egyes intézmények a KEOP-2009-5.3.0/B jelű "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" című pályázati részvételről
339/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott egyes intézmények a KEOP-2009-5.3.0/B jelű "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" című pályázati részvételről
340/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott egyes intézmények a KEOP-2009-5.3.0/B jelű "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" című pályázati részvételről
341/2009. (XI.19.) K.h.sz. a martonvásári Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-6.1.2-/A/09/1 kódszámú "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" elnevezésű támogatására kiírt pályázaton történő részvételről
342/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház részvételének támogatására a TIOP 2.2.2-08/1 kódszámú "Sürgősségi ellátás fejlesztése - S01 és S02 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás)" c. pályázathoz biztosított önrész emeléséről
343/2009. (XI.19.) K.h.sz. a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház ellátásái területének fenntartók által módosítására, s nefrológia, valamint endokrinológia, anyagcsere és diabetológia szakmák tekintetében az ellátás Fejér Megyei Szent György Kórház részére történő átadásáról
344/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával a múzeumi tevékenység támogatására 2008-ban kötött együttműködési megállapodás módosításáról
345/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Bicskei Nevelési Tanácsadó FMÖ Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája kollégiumi épületében történő elhelyezéséhez szükséges megállapodás-módosítás jóváhagyásáról
346/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat pályázatokért felelős tanácsnokának 2009. III. és IV. negyedévi tevékenységéről
347/2009. (XI.19.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Klímavédelmi Programjáról
348/2009. (XI.19.) K.h.sz. a közösségi közlekedés átalakításáról szóló kormányzati döntésekkel kapcsolatos közgyűlési álláspont megfogalmazásáról
349/2009. (XI.19.) K.h.sz. Csabdi Község Településrendezési Terv módosításának előzetes véleményezéséről
350/2009. (XI.19.) K.h.sz. Csákvár Nagyközség Szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
351/2009. (XI.19.) K.h.sz. Lajoskomárom Nagyközség Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
352/2009. (XI.19.) K.h.sz. Martonvásár Város Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
353/2009. (XI.19.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
354/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
355/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények körében álláshelyek megszüntetéséből eredő kiadások pályázati úton történő visszaigényléséről
356/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetése önkormányzatokat érintő megszorító intézkedései elleni tiltakozásról
357/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház 2010. évi működéséről
358/2009. (XII.17.) K.h.sz. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával történő együttműködés kialakításáról a közművelődési és közművelődési feladatok költségeinek, valamint a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési ráfordításainak megosztása érdekében
359/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés bizottságai és tanácsnokai 2009. évi tevékenységéről
360/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2009. évi tevékenységéről
361/2009. (XII.17.) K.h.sz. a K-E-S Audit Könyvvizsgáló, Könyvvezető és Adótanácsadó Kft. által benyújtott pályázat elutasításáról
362/2009. (XII.17.) K.h.sz. a RADAR Könyvvizsgálói Kft. által benyújtott pályázat elutasításáról
363/2009. (XII.17.) K.h.sz. felhívásról Fejér megye települési önkormányzatai részére, a térségben tervezett "I. kategóriás" játékkaszinó beruházással kapcsolatban
364/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Székesfehérvár, Malom u. 6. szám alatti ingatlan kapcsán a 2005. március 1-jén kötött együttműködési megállapodásban foglaltak áttekintéséről
365/2009. (XII.17.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2010. I. félévi üléstervéről
366/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok ellátásával összefüggő pályázati felhívás ismételt kiírásáról
367/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona igazgatói álláshelyére vonatkozó pályázat kiírásáról
368/2009. (XII.17.) K.h.sz. az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Társasági Szerződésének módosításáról
369/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának "TIOP 1.2.2/09/1 - Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése" elnevezésű pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
370/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról
371/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat és Göttingen Önkormányzata által közösen szervezett vetélkedő lebonyolításáról
372/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Pákozdi Katonai Emlékhely jövőbeni üzemeltetésével kapcsolatos szándéknyilatkozat elfogadásáról
373/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Pákozd Mészeg-hegyi Katonai Emlékhely fejlesztése kapcsán támogató nyilatkozat kiadásáról
374/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés 338/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata módosításáról
375/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés 339/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata módosításáról
376/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés 340/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata módosításáról
377/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés 335/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata módosításáról
378/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés 336/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata módosításáról
379/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés 337/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata módosításáról
380/2009. (XII.17.) K.h.sz. az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának iskolai erőszakkal kapcsolatos jelentéséről
381/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2009. évi tevékenységéről
382/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Paktum program állásáról
383/2009. (XII.17.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácsban 2009. évben végzett munkájáról
384/2009. (XII.17.) K.h.sz. Óbarok Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
385/2009. (XII.17.) K.h.sz. Pusztavám Község településrendezési eszközei módosításának előzetes véleményezéséről
386/2009. (XII.17.) K.h.sz. Seregélyes Nagyközség Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
387/2009. (XII.17.) K.h.sz. a közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
388/2009. (XII.17.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
1/2010. (I.28.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2010. I. félévi ülésterve módosításáról
2/2010. (I.28.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
3/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság tagjának megválasztásáról
4/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság tagjának megválasztásáról
5/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság tagjának megválasztásáról
6/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság póttagjának megválasztásáról
7/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság póttagjának megválasztásáról
8/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) tagjának megválasztásáról
9/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) tagjának megválasztásáról
10/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) tagjának megválasztásáról
11/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) póttagjának megválasztásáról
12/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) póttagjának megválasztásáról
13/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) tagjának megválasztásáról
14/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) tagjának megválasztásáról
15/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár tagjának megválasztásáról
16/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) póttagjának megválasztásáról
17/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Székesfehérvár) póttagjának megválasztásáról
18/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Dunaújváros) tagjának megválasztásáról
19/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Dunaújváros) tagjának megválasztásáról
20/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Dunaújváros) tagjáank megválasztásáról
21/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Dunaújváros) póttagjának megválasztásáról
22/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Dunaújváros) póttagjának megválasztásáról
23/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Gárdony) tagjának megválasztásáról
24/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Gárdony) tagjának megválasztásáról
25/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Gárdony) tagjának megválasztásáról
26/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Gárdony) póttagjának megválasztásáról
27/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Gárdony) póttagjának megválasztásáról
28/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 5. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Mór) tagjának megválasztásáról
29/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 5. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Mór) tagjának megválasztásáról
30/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 5. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Mór) tagjának megválasztásáról
31/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 5. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Mór) póttagjának megválasztásáról
32/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 5. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Mór) póttagjának megválasztásáról
33/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Sárbogárd) tagjának megválasztásáról
34/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Sárbogárd) tagjának megválasztásáról
35/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Sárbogárd) tagjának megválasztásáról
36/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Sárbogárd) póttagjának megválasztásáról
37/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 6. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Sárbogárd) póttagjának megválasztásáról
38/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Bicske) tagjának megválasztásáról
39/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Bicske) tagjának megválasztásáról
40/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Bicske) tagjának megválasztásáról
41/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Bicske) póttagjának megválasztásáról
42/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Bicske) póttagjának megválasztásáról
43/2010. (I.28.) K.h.sz. könyvvizsgáló megbízásáról
44/2010. (I.28.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról 
45/2010. (I.28.) K.h.sz. a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról 
46/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról 
47/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról 
48/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról 
49/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Marosi Arnold Díja adományozásáról 
50/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Marosi Arnold Díja adományozásáról 
51/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról 
52/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról 
53/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról 
54/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról 
55/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról 
56/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról 
57/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról 
58/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról 
59/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról 
60/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról 
61/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról 
62/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról 
64/2010. (I.28.) K.h.sz. kötvénykibocsátásból származó forrás - jelenleg legkötött betétként kezelt - állományából 500 millió forint összeg átmeneti jelleggel, működési célokra történő felhasználásáról
65/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, fenntartásában működő Fejér Megyei Levéltár műemlék épületegyüttese felújításának és bővítésének elvégzéséhez szükséges forrás átcsoportosításáról
66/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium épületének felújítása kapcsán felmerült többletmunkákra szükséges forrás biztosításáról
67/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
68/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság megalapításáról
69/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője jelöléséről
70/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője díjazására vonatkozó javaslatról
71/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának jelöléséről
72/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának jelöléséről
73/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagjának jelöléséről
74/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapítói között megkötendő szindikátusi szerződés elfogadásáról
75/2010. (I.28.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapításával összefüggésben megkötendő bérleti szerződés elfogadásáról
76/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat pályázati részvételéről a FINÁLÉ 2010 programsorozatban
az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének módosításáról
78/2010. (I.28.) K.h.sz. a működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatását szolgáló keret felosztásával összefüggő politikai döntésekkel kapcsolatos közgyűlési állásfoglalás kialakításáról 
79/2010. (I.28.) K.h.sz. a KEOP-2009-5.3.0/B jelű, az "Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva" c. projekt kapcsán korábban hozott egyes határozatok módosításáról
80/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott és működtetett intézmények vonatkozásában bevezetendő energia kontroll rendszerről
81/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja TIOP-3.4.2-08/1 jelű bentlakásos intézmények korszerűsítése pályázat keretében történő fejlesztésének elvégzéséhez szükséges forrás biztosításáról
82/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház részvételének támogatásáról a TIOP-2.2.4-09/1 kódszámú "Struktúraváltást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban" c. pályázaton
83/2010. (I.28.) K.h.sz. a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata által benyújtott, TIOP 2.2.4/09/1 kódszámú "Struktúraváltást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban" című pályázati dokumentumának támogatásáról
84/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma a TIOP-1.2.3/09/1 jelű, könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése - "Tudásdepó expressz" támogatására című pályázaton - konzorciumi formában történő - támogatásáról
85/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona, valamint a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona a TIOP-1.2.3/09/1 jelű, könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése - "Tudásdepó expressz" támogatására című pályázaton - konzorciumi formában történő - támogatásáról
86/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-6.1.2-/A/09/1 kódszámú "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" elnevezésű program támogatására kiírt pályázaton történő részvételről
87/2010. (I.28.) K.h.sz. a móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, TANCSICS-MIHALY GYMNASIUM DES KOMITATES FEJÉR, Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-6.1.2-A/09/1 kódszámú "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" elnevezésű program támogatására kiírt pályázaton történő részvételről
88/2010. (I.28.) K.h.sz. a TRFC/KD/T/0700001/2006. sz. támogatási szerződés keretmaradványáról történő lemondásról
89/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye belső lakóotthoni férőhelyeinek átminősítéséről
90/2010. (I.28.) K.h.sz. a dr. Kovács Attila által benyújtott pályázat elutasításáról
91/2010. (I.28.) K.h.sz. a dr. Szabó László által benyújtott pályázat elutasításáról
92/2010. (I.28.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredménytelenné nyilvánításáról
93/2010. (II.11.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
94/2010. (II.11.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP 2.2.4-09/1 kódszámú "Struktúraváltást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban" c. pályázatához kapcsolódó pályázati önrész emeléséről
95/2010. (II.11.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat térítésmentes használatában álló Enying, Szabadság tér 16. szám alatti (1474/58 hrsz.) ingatlan akadálymentesítésére és bővítésére vonatkozó KDOP-2009.5.2.1/A jelű pályázatához, illetve építési engedélyhez szükséges hozzájáruló nyilatkozat megadásáról
96/2010. (II.11.) K.h.sz. a közgyűlés 66/2010. (I.28.) K.h.sz. határozatának módosításáról
97/2010. (II.11.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézményében fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás megszervezéséről
98/2010. (II.11.) K.h.sz. az Enying, Szabadság tér 7. sz. alatti ingatlannal kapcsolatos felhatalmazás megadásáról
99/2010. (II.25.) K.h.sz.  a közgyűlés napirendjének elfogadásáról 
100/2010. (II.25.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 364/2009. (XII.17.) K.h.sz. határozata kiegészítéséről 
101/2010. (II.25.) K.h.sz. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 2010. január 1-jei módosításával kapcsolatos döntések meghozataláról 
102/2010. (II.25.) K.h.sz.  a "Szemünk Fénye Program" keretében elvégzendő világítástechnikai korszerűsítésről, valamint bérleti szerződés megkötéséről a Caminus Energiaracionalizlási Szolgáltató és Fővállalkozó Zrt-vel 
103/2010. (II.25.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium TÁMOP-3.2.9/B-08/2 jelű "Audiovizuális emlékgyűjtés" (konvergencia)" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről 
104/2010. (II.25.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Szent György Kórház "Sürgősségi betegellátás, S01 kialakítás, fejlesztés és kapcsolódó közbeszerzés a Fejér Megyei Szent György Kórházban" című, TIOP-2.2.2-08/2/2009-0011 azonosító számú projektjéhez szükséges önrész biztosításáról 
105/2010. (II.25.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Szent György Kórház TÁMOP-6.2.2./A/09/2 "A" komponens: képzési díj támogatása az intézmények számára a konvergencia régiókban" kódszámú pályázaton való részvételéhez fenntartói támogatói nyilatkozat megadásáról
106/2010. (II.25.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága TÁMOP-3.2.11/10/1 Nevelési-oktatási intézmények tanórái, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről 
107/2010. (II.25.) K.h.sz.  a teljesítménykövetelmények alapját képező, a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi céljainak meghatározásáról 
108/2010. (II.25.) K.h.sz.  Fejér megye és Pest megye együttműködéséről a szerkezeti tervek összehangolása, különös tekintettel a foglalkoztatás, az elővárosi vasúti közlekedés, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, összekötő út építés, kommunális hulladék gazdálkodás területén
109/2010. (II.25.) K.h.sz.  Fejér megye és Komárom-Esztergom megye együttműködéséről a szerkezeti tervek összehangolása, különös tekintettel a foglalkoztatás, az elővárosi vasúti közlekedés, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, összekötő út építés, kommunális hulladék gazdálkodás területén 
110/2010. (II.25.) K.h.sz.  a Fejér megyei hófogó erdősávok helyzetéről 
111/2010. (II.25.) K.h.sz.  Bakonycsernye Község Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről 
112/2010. (II.25.) K.h.sz.  Balatonvilágos Község Helyi Építési Szabályzat módosításának véleményezéséről 
113/2010. (II.25.) K.h.sz.  Nagykarácsony Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat megalkotásának véleményezéséről 
114/2010. (II.25.) K.h.sz.  Rácalmás Város Településrendezési Terv módosításának előzetes véleményezéséről 
115/2010. (II.25.) K.h.sz.  Velence Város Helyi Építési Szabályzat részleges módosításának véleményezéséről 
116/2010. (II.25.) K.h.sz.  Vértesboglár Község Településrendezési Terv részleges módosításának véleményezéséről 
117/2010. (II.25.) K.h.sz.  a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 
118/2010. (II.25.) K.h.sz.  az átruházott hatáskörök gyakorlásáról 
119/2010. (II.25.) K.h.sz.  a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról 
120/2010. (III.25.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
121/2010. (III.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető választásának eredményéről
122/2010. (III.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági elnök választásának eredményéről
123/2010. (III.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági tag választásának eredményéről
124/2010. (III.25.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági tag választásának eredményéről
125/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
126/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Levéltár felújított műemlék épületegyüttese fenntartásához szükséges többletforrás biztosításáról
127/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma "kollOKA-XVII. Közoktatási kollégiumok energiafelhasználásának csökkentése" elnevezésű" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
128/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona "kollOKA-XVII. Közoktatási kollégiumok energiafelhasználásának csökkentése" elnevezésű" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
129/2010. (III.25.) K.h.sz. a velencei Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona "kollOKA-XVII. Közoktatási kollégiumok energiafelhasználásának csökkentése" elnevezésű" pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
130/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye TÁMOP-3.4.2/09/2. kódszámú "Sajátos nvelési igényű tanulók együttnevelésének támogatására" elnevezésű pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
131/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága TÁMOP-3.2.8/10/B. kódszámú "Múzeumok Mindenkinek" Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése pályázati kiírás keretében történő fejlesztéséről
132/2010. (III.25.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott szakképzést folytató intézmények - Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészének 2010. évi decentralizált regionális pályázati felhívására beadásra tervezett - pályázatainak jóváhagyásáról
133/2010. (III.25.) K.h.sz. a 4/2004. (II.20.) NKÖM rendelet alapján közművelődési érdekeltségnövelő támogatás igényléséről
134/2010. (III.25.) K.h.sz. csatlakozásról Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének felhívásához, tiltakozás az egészségügyi szolgáltatók diszkriminatív finanszírozása ellen
135/2010. (III.30.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
136/2010. (III.30.) K.h sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője megválasztásáról
137/2010. (III.30.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője díjazásának megállapításáról
138/2010. (III.30.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztásáról
139/2010. (III.30.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnöke díjazásának megállapításáról
140/2010. (III.30.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
141/2010. (III.30.) K.h.sz.  a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
142/2010. (III.30.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjai díjazásának megállapításáról
143/2010. (III.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Székesfehérvár 341 hrsz-ú ingatlan meghatározott részének ingyenes használatba adásáról
144/2010. (III.30.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Szent György Kórház alapító okiratának módosításáról
145/2010. (IV.29.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
146/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér megye 2009. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
147/2010. (IV.29.) K.h.sz. a kötvénykibocsátásból származó forrás - jelenleg lekötött betétként kezelt - állományából átmeneti jelleggel, működési célokra történő felhasználására tett javaslatról
148/2010. (IV.29.) K.h.sz. a 2009. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló jelentés elfogadásáról
149/2010. (IV.29.) K.h.sz. a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE), valamint a belső ellenőrzés működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
150/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
151/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
152/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
153/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
154/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma alapító okiratának módosításáról
155/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
156/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról
157/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
158/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról
159/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye alapító okiratának módosításáról
160/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
161/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
162/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének kiegészítéséről, illetve módosításáról
163/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP 2.2.5/09/1 kódszámú "Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása" című pályázaton való részvételéről szóló közgyűlési döntés megerősítéséről
164/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megye Közgyűlése által alapított gróf Klebelsberg Kuno Emlékérem adományozásáról
165/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megye Közgyűlése által alapított gróf Klebelsberg Kuno Emlékérem adományozásáról
166/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Mór) 2010/2011. tanévi beiskolázási terve módosításáról
167/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája (Sárbogárd) 2010/2011. tanévi beiskolázási terve módosításáról
168/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények 2010/2011. tanévi beiskolázási tervének módosításáról
169/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja felújítását követően berendezési tárgyak beszerzéséhez forrás biztosításáról
170/2010. (IV.29.) K.h.sz.  a Vajtai Ifjúsági tábor és termálfürdő felújítási munkáihoz szükséges forrás biztosításáról
171/2010. (IV.29.) K.h.sz. az illetékbevételek csökkenése, valamint az infláció és áfa kiadások emelkedése miatt vissza nem térítendő támogatási igény benyújtásáról
172/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat között a gyermekvédelmi szakellátások ellátására kötött társulási megállapodás megvalósulásáról
173/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat között a gyermekvédelmi szakellátások ellátására kötött társulási megállapodás megvalósulásáról
174/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötendő, Megállapodás a gyermekvédelmi szakellátások (otthont nyújtó ellátás, valamint utógondozói ellátás) feladatok ellátására című megállapodás módosításáról
175/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötendő, Megállapodás a gyermekvédelmi szakellátások (otthont nyújtó ellátás, valamint utógondozói ellátás) feladatok ellátása című megállapodás módosításáról
176/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja II. számú mezőfalvi szakmai egységéhez tartozó Sárosd, Hantosi u. 32. szám alatti lakásotthon megszüntetéséről
177/2010. (IV.29.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
178/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
179/2010. (IV.29.) K.h.sz. együttműködési megállapodás aláírásáról a velencei Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona és a Nemzeti Táncszínház közös "TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR - Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása" c. pályázat keretében benyújtott pályázatához
180/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, (2010. május 15-én saját megrendezésében megtartandó) "FINálé 2010" programsorozathoz, a Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács megbízásából az ESZA Nonprofit Kft. által meghirdetett IFJ-GY-KD-10-A/B/TA kódszámú "Fiatalok közösségi tevékenységeinek támogatására" című pályázat "A" kategóriája: "Helyi ifjúsági közösségek építését, megerősítését szolgáló programsorozatok támogatása" szerinti pályázati részvételéről
181/2010. (IV.29.) K.h.sz. csatlakozás a hungarikumok védelméről szóló 77/2008. (VI.13.) OGY határozatához és javaslat a Fejér megye területén található egyedien és egyedülállóan helyi különlegességek - hungarikumok - felkutatására
182/2010. (IV.29.) K.h.sz. a Prof. Dr. Szabó Máté, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa által a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye Székesfehérvár, Erzsébet u. 28. szám alatti telephely kiváltásával és a bicskei telephely működésével kapcsolatban lefolytatott vizsgálatról készült jelentésről
183/2010. (IV.29.) K.h.sz. Fejér megye és Somogy megye együttműködéséről, a szerkezeti tervek összehangolásáról, különös tekintettel a foglalkoztatás, az elővárosi vasúti közlekedés, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, összekötő út építés, kommunális hulladék gazdálkodás területén, valamint a közbiztonságra, a Balaton fejlesztésre, turisztikára
184/2010. (IV.29.) K.h.sz. Fejér megye és Tolna megye együttműködéséről, a szerkezeti tervek összehangolásáról, különös tekintettel a foglalkoztatás, az elővárosi vasúti közlekedés, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, összekötő út építés, kommunális hulladék gazdálkodás területén
185/2010. (IV.29.) K.h.sz. Gárdony Város településrendezési terv módosításának előzetes véleményezéséről
186/2010. (IV.29.) K.h.sz. Pázmánd Község Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
187/2010. (IV.29.) K.h.sz. Sáregres Község Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
188/2010. (IV.29.) K.h.sz. Székesfehérvár Megyei Jogú Város településrendezési terv, helyi építési szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről (Iszkai és Kőrösi úti zártkertekre vonatkozóan)
189/2010. (IV.29.) K.h.sz. Szabadbattyán Nagyközség Településrendezési Terv (II. ütem) módosításának véleményezéséről
190/2010. (IV.29.) K.h.sz. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
191/2010. (IV.29.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
192/2010. (IV.29.) K.h.sz. interpellációra adott válasz elfogadásáról
193/2010. (V.13.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
194/2010. (V.13.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosításáról, illetve ezzel összefüggésben együttműködési megállapodás megkötéséről a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvánnyal
195/2010. (V.13.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja által biztosított gyermekvédelmi szakellátás pályázati úton történő fejlesztéséről
196/2010. (V.13.) K.h.sz. a móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Tancsics-Mihaly-Gymnasium des Komitates Fejér, a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött, Pénziránytű Alapítvány által meghirdetett, a középiskolai diákok pénzügyi kultúrája fejlesztésének támogatására kiírt a "Pénz és tőkepiaci ismeretek oktatását támogató program (röviden: POP)" bevezetéséhez történő pályázati részvételéről
197/2010. (V.27.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
198/2010. (V.27.) K.h.sz. a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel bankszámlavezetési szerződés megkötéséről
199/2010. (V.27.) K.h.sz. a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. kötvénykibocsátási ajánlata elfogadásáról
200/2010. (V.27.) K.h.sz. hitelfelvétellel kapcsolatos döntések meghozataláról
201/2010. (V.27.) K.h.sz. ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről
202/2010. (V.27.) K.h.sz. a megyei önkormányzatok forrásszabályozási rendszere átalakításának kezdeményezéséről
203/2010. (V.27.) K.h.sz. feltáró elemzés készítéséről
204/2010. (V.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási szerződésének módosításáról
205/2010. (V.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma gazdaságos működtetése érdekében történő átszervezési intézkedésről
206/2010. (V.27.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat, a megyei területrendezési tervek készítéséről, módosításáról és érvényesítéséről kiírt pályázaton való részvételről
207/2010. (V.27.) K.h.sz. külső szakértő megbízásáról
208/2010. (VII.01.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
209/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények 2011/2012. tanévi beiskolázási tervének elfogadásáról
210/2010. (VII.01.) K.h.sz. hordozható ultahang berendezés beszerzésére elnyert CÉDE támogatásról történő lemondásról
211/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott Integrált Szociális Intézmény (Gánt-Bányatelep) SZOC-EK-08-B-123 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett pályázathoz kapcsolódó 125.000 Ft támogatási összegről  történő lemondásról
212/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott Integrált Szociális Intézmény (Mezőszilas) SZOC-EK-08-B-109 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett pályázathoz kapcsolódó 62.500 Ft támogatási összegről történő lemondásról
213/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott Integrált Szociális Intézmény (Polgárdi-Tekerespuszta) SZOC-EK-08-B-135 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett pályázathoz kapcsolódó 100.000 Ft támogatási összegről történő lemondásról
214/2010. (VII.01.) K.h.sz. az Enyingi Nevelési Tanácsadó elhelyezéséről
215/2010. (VII.01.) K.h.sz. az enyingi 2259 hrsz-ú ingatlan 1/2 tulajdoni részaránya megvételre történő felajánlásáról
216/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Dunaújváros Megyei Jogú Város Intercisa Múzeumot is érintő városrehabilitációs programjának támogatásáról és ezzel összefüggésben együttműködési megállapodás megkötéséről
217/2010. (VII.01.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2010. II. féléves üléstervéről
218/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány 2009. évi tevékenységéről
219/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 2009. évi tevékenységéről
220/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Közép-dunántúli Operatív Program előrehaladásáról
221/2010. (VII.01.) K.h.sz. az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Kft. 2009 évi működéséről
222/2010. (VII.01.) K.h.sz. Fejér megye és Veszprém megye együttműködéséről, a szerkezeti tervek összehangolásáról, különös tekintettel a foglalkoztatás, az elővárosi vasúti közlekedés, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, összekötő út építés, kommunális hulladék gazdálkodás területén
223/2010. (VII.01.) K.h.sz. Cece Nagyközség településszerkezeti tervének, szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának előzetes véleményezéséről
224/2010. (VII.01.) K.h.sz. Gárdony Város településrendezési terv módosításának ismételt előzetes véleményezéséről
225/2010. (VII.01.) K.h.sz. Káloz Község Településrendezési Tervének véleményezéséről
226/2010. (VII.01.) K.h.sz. Kisapostag Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat felülvizsgálat véleményezéséről
227/2010. (VII.01.) K.h.sz. Rácalmás Város Településrendezési Terv módosításának véleményezéséről
228/2010. (VII.01.) K.h.sz. Székesfehérvár Megyei Jogú Város településrendezési terv, helyi építési szabályzat módosításának véleményezéséről (Iszkai és Kőrösi úti zártkertekre vonatkozóan)
229/2010. (VII.01.) K.h.sz. Velence Város Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv részleges módosításának véleményezéséről
230/2010. (VII.01.) K.h.sz. Vereb Község Településrendezési Terve módosításának véleményezéséről
231/2010. (VII.01.) K.h.sz. Bodajk Város településszerkezeti terv, szabályozási terv és helyi építés szabályzat módosításának véleményezéséről
232/2010. (VII.01.) K.h.sz. Kincsesbánya Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat részleges módosításának előzetes véleményezéséről
233/2010. (VII.01.) K.h.sz. Kőszárhegy Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
234/2010. (VII.01.) K.h.sz. Perkáta Nagyközség településszerkezeti tervének, szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának véleményezéséről
235/2010. (VII.01.) K.h.sz. Seregélyes Nagyközség Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat részleges módosításának véleményezéséről
236/2010. (VII.01.) K.h.sz. Szabadegyháza Község Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosításának előzetes véleményezéséről
237/2010. (VII.01.) K.h.sz. a közgyűlés lejárt határidejű határozatainak vérehajtásáról
238/2010. (VII.01.) K.h.sz. az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
239/2010. (VII.01.) K.h.sz. az OTP Bank Nyrt-től kért engedélyre érkezett, a kötvény ügyletek és a devizahitel átárazására tett banki ajánlatról
240/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. kötvény kibocsátási ajánlata elfogadásáról szóló közgyűlési határozat módosításáról
241/2010. (VII.01.) K.h.sz. reorganizációs terv készítéséről
242/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat működése érdekében változások kezdeményezéséről
243/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységéről
244/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője megválasztásáról
245/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője díjazásának megállapításáról
246/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnökének megválasztásáról
247/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága elnöke díjazásának megállapításáról
248/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
249/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
250/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjai díjazásának megállapításáról
251/2010. (VII.01.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagja lemondásának tudomásul vételéről
252/2010. (VII.01.) K.h.sz. az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megválasztásáról
253/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona igazgatója megbízásáról
254/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona igazgatója illetménye megállapításáról
255/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező Székesfehérvár, Malom u. 6. szám alatti (4187 hrsz.) ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről
256/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Martonvásár 1224 hrsz-ú, valamint a Martonvásár Város Önkormányzata tulajdonában álló Martonvásár 1236/3 hrsz-ú ingatlanok cseréjéről
257/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Sárosd, Hantosi u. 34. szám alatti 1237/1 hrsz-ú ingatlan értékesítésére kiírt pályázatról
258/2010. (VII.01.) K.h.sz. a "Quies Gorsiense-Gorsium, a kikapcsolódás antik szigete" című, KDOP-2.1.1./B-2008-0007 számú pályázattal kapcsolatos döntések meghozataláról
259/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző iskolája és Kollégiuma átalakítási munkáihoz szükséges forrás biztosításáról
260/2010. (VII.01.) K.h.sz. a velencei 1014/1 hrsz alatt nyilvántartott, a valóságban Velence, Fő u. 64. szám alatt található ingatlan használati jogára vonatkozóan a Velence Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat között kötendő megállapodás jóváhagyásáról
261/2010. (VII.01.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal ügyrendjének módosításáról
262/2010. (X.08.) K.h.sz. a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
263/2010. (X.08.) K.h.sz. a szavazatszámláló bizottság elnökének megválasztásáról
264/2010. (X.08.) K.h.sz. a szavazatszámláló bizottság tagjának megválasztásáról
265/2010. (X.08.) K.h.sz. a szavazatszámláló bizottság tagjának megválasztásáról
266/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke megválasztásáról
267/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke illetményének megállapításáról
268/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés főállású alelnöke megválasztásáról
269/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke megválasztásáról
270/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés főállású alelnöke illetményének megállapításáról
271/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke tiszteletdíjának megállapításáról
272/2010. (X.08.) K.h.sz. a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
273/2010. (X.08.) K.h.sz. az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
274/2010. (X.08.) K.h.sz. az Egészségügyi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
275/2010. (X.08.) K.h.sz. 1.600.000.000 Ft/év mértékű, évenkénti lejáratú folyószámla-hitelkeret/áthidaló hitelkeret és 200.000.000 Ft/év mértékű, rulírozó munkabér-hitelkeret nyújtása tárgyában, határozatlan időtartamra kiírt, gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárás lezárásáról, valamint ezzel összefüggésben a hitelszerződéseknek a nyertes ajánlattevővel történő megkötéséről
276/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről
277/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanáccsal 2001. március 5-én kötött - a Tanács munkaszervezési feladatainak ellátására vonatkozó - megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetéséről
278/2010. (X.08.) K.h.sz. Fejér Megye Közgyűlése 2010. II. félévi üléstervéről
279/2010. (X.08.) K.h.sz. a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázat véleményezésében közreműködő szakértői bizottságba történő delegálásról
280/2010. (X.28.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
281/2010. (X.28.) önk. határozat  a 2010. október 4. napján bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítése céljából adománygyűjtés megszervezéséről  
282/2010. (X.28.) önk. határozat a szakirányú végzettség megszerzése alól történő mentesítésről
283/2010. (X.28.) önk.határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatói álláshelyének betöltéséről
284/2010. (X.28.) önk.határozat a dr. Szabó László által benyújtott pályázat elutasításáról
285/2010. (X.28.) önk.határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója munkabére megállapításáról
286/2010. (X.28.) önk.határozat a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai felmentéséről
287/2010. (X.28.) önk.határozat az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai felmentéséről
288/2010. (X.28.) önk.határozat az Egészségügyi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai felmentéséről
289/2010. (X.28.) önk.határozat a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
290/2010. (X.28.) önk.határozat az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
291/2010. (X.28.) önk.határozat a Fejlesztési Szakbizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
292/2010. (X.28.) önk.határozat az Intézményfenntartó Szakbizottság elnöke, alelnöke és tagjai megválasztásáról
293/2010. (X.28.) önk.határozat a külső erőforrások bevonásáért felelős tanácsnok megválasztásáról
294/2010. (X.28.) önk.határozat a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását segítő tanácsnok megválasztásáról
295/2010. (X.28.) önk.határozat a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok megválasztásáról
296/2010. (X.28.) önk.határozat a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyeztető Bizottságába tagok megválasztásáról
297/2010. (X.28.) önk.határozat a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyeztető Bizottságába tagok megválasztásáról
298/2010. (X.28.) önk.határozat az Alba Polisz Tudományos Park Egyesületbe tagok megválasztásáról
299/2010. (X.28.) önk.határozat az Európai Régiók Gyűlése "A" Bizottságába tag megválasztásáról
300/2010. (X.28.) önk.határozat az Európai Régiók Gyűlése "B" Bizottságába tag megválasztásáról
301/2010. (X.28.) önk.határozat az Európai Régiók GYűlése "C" Bizottságába tag megválasztásról
302/2010. (X.28.) önk.határozat a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Gazdasági és Turizmus Szakbizottságába tag megválasztásáról
303/2010. (X.28.) önk.határozat a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Kultúra és Tudomány Szakbizottságába tag megválasztásáról
304/2010. (X.28.) önk.határozat a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Közlekedési és Hajózás Szakbizottságába tag megválasztásáról
305/2010. (X.28.) önk.határozat a Duna Menti Tartományok Munkaközössége Ifjúság és Sport Szakbizottságába tag megválasztásáról
306/2010. (X.28.) önk. határozat a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Tudományos Alapítvány Kuratóriumába tag megválasztásáról
307/2010. (X.28.) önk. határozat a Gazdasági Önkormányzat Megyei Párbeszéd Tanácsába tagok megválasztásáról
308/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Minőségi Díj Bizottságába tagok megválasztásáról
309/2010. (X.28.) önk. határozat a Közép-dunántúli Regionális Minőségi Díj Bizottságba tag megválasztásáról
310/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Érdekegyeztető Tanácsába (a munkáltatói oldal részéről) tagok megválasztásáról
311/2010. (X.28.) önk. határozat a Regionális Egészségügyi Tanácsba tag megválasztásáról
312/2010. (X.28.) önk. határozat a Sió Menti Önkormányzatok Szövetségébe tag megválasztásáról
313/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába tagok megválasztásáról
314/2010. (X.28.) önk. határozat az OTP Magánnnyugdíjpénztár Tanácsadó Testületébe tag megválasztásáról
315/2010. (X.28.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága tagjának visszahívásáról
316/2010. (X.28.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. felügyelő bizottságába tag megválasztásáról
317/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Szakképés-szervezési Társulás társulási szerződésének módosításáról, továbbá a működtetés költségeihez történő hozzájárulásról
318/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési projektjeire biztosított támogatásokról szóló közgyűlési határozatok felülvizsgálatáról
319/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Móri Városi Kórház-rendelőintézet területi ellátási kötelezettségének módosításáról
320/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP-2.2.2./C. "A Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neantológiai Osztályok műszaki fejlesztése" című pályázatának támogatásáról és a szükséges önrész biztosításáról
321/2010. (X.28.) önk. határozat Fejér Megye Közgyűlése 143/2010. (III.30.) K.h.sz. határozata felülvizsgálatáról
322/2010. (X.28.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
323/2010. (X.28.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat csatlakozása a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához
324/2010. (X.28.) önk. határozat szándéknyilatkozat elfogadásáról a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma szakmai képzésének bővítésére
325/2010. (X.28.) önk. határozat a TIOP-1.1.1./07/1-2008-1163 jelű "A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése" című pályázat megvalósításának előkészítéséről szóló tájékoztatóról
326/2010. (X.28.) önk. határozat a martonvásári Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-3.1.7. kódszámú "Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése" elnevezésű támogatására kiírásra kerülő pályázaton történő részvételről
327/2010. (X.28.) önk. határozat a móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Tancsics-Mihaly-Gymnasium des Komitates Fejer, Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "A FMÖ Táncsics Mihály Gimnáziumának iskolai könyvtára az élethosszig tartó tanulásért" című TÁMOP-3.2.4.-09/1-2010-0011 jelű pályázatához szükséges fenntartói nyilatkozat megtételéről
 328/2010. (XI.19.) önk.határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról 
329/2010. (XI.19.) önk.határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház tekintetében önkormányzati biztos kirendeléséről
330/2010. (XI.19.) önk. határozat a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága tekintetében önkormányzati biztos kirendeléséről
331/2010. (XI.19.) önk. határozat a Fejér Megyei Közgyűlés 2010. II. féléves üléstervének módosításáról
332/2010. (XI.19.) önk. határozat a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett, TÁMOP-5.2.5.B-10/2 kódszámú "GYermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő Programok" elnevezésű támogatására kiírt pályázaton történő részvételről
333/2010. (XI.19.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye gánti telephelyén elektromos földkábel cseréjére és az ehhez szükséges forrás biztosításáról
334/2010. (XII.16.) önk.határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
335/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi tevékenységéről
336/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről
337/2010. (XII.16.) önk. határozat Fejér Megyei Levéltár műemléképület-együttese felújításának és bővítésének kivitelezését végző vállalkozás jótállási kötelezettségére szolgáló pénzügyi visszatartás bankgaranciával történő biztosításáról
338/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciójának megállapításáról
339/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház alapító okiratának módosításáról
340/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyie Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
341/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Inétzménye alapító okiratának módosításáról
342/2010. (XII.16.) önk. határozat Fejér Megyei Levéltár alapító okiratának módosításáról
343/2010. (XII.16.) önk. határozat a FEjér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
344/2010. (XII.16.) önk. határozat a Vösmarty Mihály Megyei Könyvtár alapító okiratának módosításáról
345/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
346/2010. (XII.16.) önk. határozat Fejér Megyei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
347/2010. (XII.16.) önk. határozat a FEjér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
348/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
349/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosításáról
350/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Táncsics-Mihály Gymnasium des Komitates Fejér alapító okiratának módosításáról
351/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alkapító okiratának módosításáról
352/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
353/2010. (XII.16.) önk. határozat a FEjér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Spciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról
354/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskojála, Spciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módzsertani Intézménye alapító okiratának módosításáról
355/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
356/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
357/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról
358/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapító Művészetoktatási Intézménye okiratának módosításáról
359/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága, Nevelési Tanácsadója és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosításáról
360/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Gazdasági Szervezete alapító okiratának módosításáról
361/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
362/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező egyes ingatlanok értékesítésére beérkezett pályázatok eredménytelenné nyilvánításáról
363/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonát képező balatonkenesei 3534/3 hrsz-ú belterületi ingatlan értékesítéséről
364/2010. (XII.16.) önk. határozat a 243/2010. (VII.01.) K.h.sz. határozatának 3. pontjának hatályon kívül helyezéséről
365/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiksola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének Müller Sándor megválasztásáról
366/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi és Sportiskola Nonprofit Korlátolt FElelősségű Társaság ügyvezetője díjazásáról
 367/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsága elnöke, Dénes Ferenc újraválasztásáról
 368/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsága elnökének díjazásáról
 369/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt FElelősségű Társaság felügyelő bizottsága tagja, Somogyi Balázs újraválasztásáról
 370/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsága tagja, Omischl Mihály újraválasztásáról
 371/2010. (XII.16.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiksola Nonprofit Korlátolt FElelősségű Társaság felügyelő bizottsága tagjainak díjazásáról
 372/2010. (XII.16.) önk. határozat a Közép-dunántúli REgionális Ifjúsági Tanácsba tag delegálásáról
373/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjainak megválasztásáról
374/2010. (XII.16.) önk. határozat az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottságába történő delegálásáról
375/2010. (XII.16.) önk. határozat az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének módosításáról
376/2010. (XII.16.) önk. határozat a csókakői 018/2 hrsz-ú, várrom megnevezésű ingatlan vagyonkezelői jogának a Fejér Megyei Önkormányzat áltai átvételére vonatkozó kezdeményezéséről
377/2010. (XII.16.) önk. határozat a közgyűlés 2011. évi I. félévi üléstervéről
378/2010. (XII.16.) önk. határozat a velencei 1014/1 hrsz. alatt nyilvántartott, a valóságban Velence, Fő u. 64. szám alatt található ingatlan használati jogára vonatkozóan a Velence Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat között kötendő megállapodás jóváhagyásáról
379/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Közgyűlés Elnökének a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácsban 2010. évben végzett munkájáról
380/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum  2010. évi tevékenységéről
381/2010. (XII.16.) önk. határozat a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár pályázati úton történő fejlesztéséhez nyújtandó átmeneti forrásról
382/2010. (XII.16.) önk. határozat a Székesfehérvár Erzsébet u. 28. sz alatt építendő 24 fős lakóotthon és 24 férőhelyes gyermekotthon építési engedély tervének felülvizsgálatáról és engedélyezési tervdokumentáció elkészítéséről
383/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Pályázati Szabályzatának elfogadásáról
384/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája igazgatói álláshelyére vonatkozó pályázat kiírásáról
385/2010. (XII.16.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye polgárdi-tekerespusztai székhelyén engedélyezett 10 fős rehabilitációs célú lakóotthon megszüntetéséről, valamint a gánti telephelyen működő kettő, kilenc férőhelyes pszichiátriai betegek lakóotthona férőhelyeinek ápoló-gondozó otthoni férőhelyekké történő átminősítéséről
386/2010. (XII.16.) önk. határozat Lepsény Nagyközség Önkormányzatának a Település várossá nyivlánítására irányuló kezdeményezéséről
387/2010. (XII.16.) önk. határozat a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról
388/2010. (XII.16.) önk. határozat az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
1/2011. (I.18.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
2/2011. (I.18.) önk. határozat dr. Varjú Mihály főjegyző közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről
3/2011. (I.18.) önk. határozat a főjegyzői munkakör betöltésére kiírandó pályázati felhívás elfogadásáról
4/2011. (I.18.) önk. határozat a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosításáról
5/2011. (I.18.) önk. határozat a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár alapító okiratának módosításáról
6/2011. (I.18.) önk. határozat a Fejér Megyei Művelődési Központ alapító okiratának módosításáról
7/2011. (I.18.) önk. határozat a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár Nemzeti Kulturális Alapból történő fejlesztéséhez szükséges önrész biztosításáról
8/2011. (I.18.) önk. határozat a sárbogárdi rendelőintézet gép-műszer beszerzédésének többletforrás biztosításáról
9/2011. (I.18.) önk. határozat Csákvár Nagyközség várossá nyilvánításának kezdeményezéséről
 10/2011. (I.18.) önk. határozat Aba Nagyközség várossá nyilvánításának kezdeményezéséről
11/2011. (II.24.) önk.határozat  a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
12/2011. (II.24.) önk.határozat  Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal új belső szervezeti tagozódásának jóváhagyásáról
13/2011. (II.24.) önk.határozat  a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendjének jóváhagyásáról
14/2011. (II.24.) önk.határozat a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetése előirányzatainak betartásáról, továbbá az intézmények működtetésének folyamatos fenntartása érdekében racionalizálásra, létszámcsökkentésre tett javaslatról
15/2011. (II.24.) önk.határozat a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról
16/2011. (II.24.) önk.határozat Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi vagyonhasznosítási koncepciójáról
17/2011. (II.24.) önk.határozat dr. Kőszegi Gábor pályázó pályázatának érvénytelennek nyilvánításáról
18/2011. (II.24.) önk.határozat a megyei főjegyzői munkakör betöltésére indított pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánításáról
19/2011. (II.24.) önk.határozat a megyei főjegyzői munkakör betöltésére kiírandó pályázati felhívás elfogadásáról
20/2011. (II.24.) önk. határozat dr. Molnár Krisztián aljegyző illetményének megállapításáról
21/2011. (II.24.) önk. határozat a megújuló egészségügyi ellátórendszer területi integrációjának kialakításában való részvétel támogatásáról
22/2011. (II.24.) önk. határozat a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
23/2011. (II.24.) önk. határozat a "Fejér Megye Díszpolgára" kitüntető cím adományozásáról
24/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
25/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat dr. Berzsenyi Zoltán Díja adományozásáról
26/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Fekete János Díja adományozásáról
27/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Marosi Arnold Díja adományozásáról
28/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Marosi Arnold Díja adományozásáról
29/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
30/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Németh László Díja adományozásáról
31/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
32/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Díja adományozásáról
33/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Salamon Lajos Díja adományozásáról
34/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díja adományozásáról
35/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
36/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Terstyánszky Ödön Díja adományozásáról
37/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty MIhály Díja adományozásáról
38/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei ÖNkormányzat Vörösmarty Mihály Díja adományozásáról
39/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
40/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Wekerle Sándor Díja adományozásáról
41/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Paulikovics Elemér Díja adományozásáról
42/2011. (II.24.) önk. határozat a "Természetvédelem és hazafias nevelés" Alapítvány kuratóriumának visszahívásáról
43/2011. (II.24.) önk. határozat a "Természetvédelem és hazafias nevelés" Alapítvány alapító okiratának módosításáról
44/2011. (II.24.) önk. határozat a "TErmészetvédelem és hazafias nevelés" Alapítvány kuratórima elnökének, Mészáros András megválasztásáról
45/2011. (II.24.) önk. határozat a "Természetvédelem és hazafias nevelés" Alapítvány kuratóriuma megválasztásáról és egységes szerkezetű alapító okirata elfogadásáról
46/2011. (II.24.) önk. határozat a FEjér Megyei Közoktatásért Közalapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága tagjainak kijelöléséről, valamint alapító okiratának módosításáról
47/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Közoktatásért közalapítvány megszüntetésének kezdeményezéséről
48/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás munkaszervezete vezetőjének megbízásáról
49/2011. (II.24.) önk. határozat a VElencei-tavi Szabadidő-, Verseny és Diáksport Közalapítvány kuratórium elnökének és tagjainak, illetve Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak kijelölésére, valamint ezzel összefüggésben a közalapítvány alapító okiratának módosításáról
50/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Korlátolt Felelősségű  Társaság által ellátott hőszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos egyes szerződések módosításáról
51/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Korlátolt FElelősségű Társaság és a Fejér megyei Önkormányzat között fennálló szerződések alapján 2010 év vonatkozásában készült kompenzációs megállapodásról
52/2011. (II.24.) önk. határozat az EBRD energiaracionalizálási támogatás felhasználásáról
53/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Nonprofit Kft. számviteli törvény szerinti 2010. évi beszámolójáról és adózott eredmény felhasználásáról
54/2011. (II.24.) önk. határozat az Enyingi 2294/4 hrsz-ú ingatlan tulajdonjogi ehlyzetének rendezéséről
55/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye sárosdi telephelyén 5 db gondozotti szobában parketta burkolatcseréhez forrás biztosításáról
56/2011. (II.24.) önk. határozat a teljesítménykövetelmények alapját képező, a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi céljainak meghatározásáról
57/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat között vagyontárgyak ingyenes használatba adása tárgyában kötendő megállapodás jóváhagyásáról
58/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és a FEjér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat között vagyontárgyak ingyenes használatba adása tárgyában kötendő megállapdosá jóváhagyásáról
59/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat között a költségvetési, tervezési, gazdálkodási feladatok ellátása tárgyában kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról
60/2011. (II.24.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat között a költségvetési, tervezési, gazdálkodási feladatok ellátása tárgyában kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról
61/2011. (II.24.) önk. határozat Dunaújváros Kistérség közoktatási-feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlestzési terve megyei véleményezéséről
62/2011. (II.24.) önk. határozat a Dunaújváros Megyei Jogú Város által kezdeményezett közoktatási átszervezésről megyei szakvélemény kiadásáról
63/2011. (IV.27.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
64-72/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Bíróságra ülnökök megválasztásáról
73-75/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Bíróságra fiatalkorúak büntető ügyében eljáró pedagógus ülnökök megválasztásáról
76-106/2011. (IV.27.) önk. határozat a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságra ülnökök megválasztásáról
107/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megye Közgyűlése által alapított gróf Klebelsberg Kuno Emlékérem adományozásáról
108/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megye Közgyűlése által alapított gróf Klebelsberg Kuno Emlékérem adományozásáról
109/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat részére könyvvizsgálói feladatok ellátsa tárgyában indított közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának jóváhagyásáról
110/2011. (IV.27.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei könyvvizsgálói feladatai ellátásával megbízott KES-Audit Könyvvizsgáló, Könyvvezető és Adótanácsadó Kft-vel kötött megbízási szerződés meghosszabbításáról
111/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejé Megyei Szent György Kórház TIOP- 2.2.4/09/1. Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg szakellátásban című fejlesztési konstrukciója keretében felállítandó Fejlesztési Testületbe tagok delegálásáról
112/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent GYörgy Kórház TIOP- 2.2.4/09/1. Strukúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg szakellátásban című fejlesztési konstrukciója keretében felállítandó Fejlesztési Testületbe tagok delegálásáról
113/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP-2.2.4/09/1. Strukúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg szakellátásban című fejlesztési konstrukciója keretében felállítandó Fejlesztési Testületbe tagok delegálásáról
115/2011. (IV.27.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű  Társaság tevékenységi körének bővítéséről
116/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér megye 2010. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
117/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház új főigazgatójának elmúlt hat hónapban végzett munkájáról, a folyamatban lévő ügyekről, a kórház helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
118/2011. (IV.27.) önk. határozat a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet 2010. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
119/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról
120/2011. (IV.27.) önk. határozat a 2010. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló jelentés elfogadásáról
121/2011. (IV.27.) önk. határozat a 2010. évi főjegyzői beszámoló a belső kontrollrendszer kiépítésének és működésének helyzetéről, az annak részét képező folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés (FEUVE) tevékenységéről, (kontroll tevékenységekről), valamint a belső ellenőrzés (monitoring) működéséről
122/2011. (IV.27.) önk. határozat a Székesfehérvár, Erzsébet u. 28. szám alatt építendő Gyermekotthon új építészeti engedélyezési tervdokumentációja elkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról
123/2011. (IV.27.) önk. határozat Fejér Megye Közgyűlése Gazdasági Programjáról
124/2011. (IV.27.) önk. határozat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására benyújtandó pályázatról
125/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat közbeszerzési tervének módosításáról
126/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
127/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
128/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
129/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosításáról
130/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma alapító okiratának módosításáról
131/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosításáról
132/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról
133/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosítáról
134/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye alapító okiratának módosításáról
135/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
136/2011. (IV.27.) önk. határozat a FEjré Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
137/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról
138/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézménye alapító okiratának módosításáról
139/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról
 140/2011. (IV.27.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
141/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejré Megyei Szent György Kórház által Közép-Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett "Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése" (kódszám: KDOP-5.2.1/C-11) elnevezésű pályázaton történő részvételről
142/2011. (IV.27.) önk. határozat az egyes települési önkormányzatok területi ellátási kötelezettséggel kapcsolatos kérelméről
143/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórház többletkapacitási kérelmének támogatásáról
144/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és az Alba Regia  Táncegyesület közötti - a Székesfehérvár, Malom u. 6. szám alatti ingatlanra vonatkozó - bérleti szerződés megkötéséről
145/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiumára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
146/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolája és Kollégiumára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
147/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkrományzat Perczel Mór Szakképző Iskolájára és Kollégiumára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
148/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziumára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
149/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziumára és Szakközépiskolájára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
150/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Kollégiumára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
151/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolájára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
152/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthonára vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
153/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézményére vonatkozó 2011/2012. tanévi beiskolázási terv módosításáról
154/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények 2011/2012. tanévi beiskolázásáról és működésükre vonatkozó egyes feltételek meghatározásáról
155/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei  Szakképzés-szervezési Társulás társulási szerződésének módosításáról
156/2011. (IV.27.) önk. határozat Vál Község Önkormányzata alapfokú közoktatási intézményei átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
157/2011. (IV.27.) önk. határozat Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
158/2011. (IV.27.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Velencei-tó térségi TDM nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság között együttműködési megállapodás megkötéséről
159/2011. (IV.27.) önk. határozat a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
160/2011. (IV.27.) önk. határozat az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
161/2011. (V.14.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
162/2011. (V.14.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat által kezdeményezett „Fejér Termék Program” indításáról
163/2011. (V.19.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
164/2011. (V.19.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagja, Ugron Zoltán megválasztásáról
165/2011. (V.19.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagja, Csizmadia Attila megválasztásáról
166/2011. (V.19.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelő Bizottsága tagja, Fodor Edit Teréz megválasztásáról
167/2011. (V.19.) önk. határozat dr. Lendvay László főjegyző pályázata érvénytelennek nyilvánításáról
168/2011. (V.19.) önk. határozat dr. Molnár Krisztián főjegyzővé történő megválasztásáról, illetve kinevezéséről
169/2011. (V.19.) önk. határozat Dr. Molnár Krisztián főjegyző illetménye megállapításáról
170/2011. (V.19.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és Vajta Község Önkormányzata közös tulajdonában álló Vajta Ifjúsági Tábor és Hévízfürdő üzemeltetéséről
171/2011. (V.19.) önk. határozat Fejér Megyei Önkrományzat és Mátyásdomb Község Önkormányzata között az FMÖ dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézményének az ÁMK Lonkai Ármin Általános Iskolában történő működésével kapcsolatban létrejött megállapodás felmondással történő megszünésének tudomásul vételéről
172/2011. (V.19.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Dégi Tagintézménye létrehozásáról
173/2011. (V.19.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola alapító okiratának módosításáról
174/2011. (V.19.) önk. határozat Székesfehérvár és Dunaújváros Megyei Jogú Városok Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat között a gyermekvédelmi szakellátások biztosítására kötött megállapodás megvalósulásáról szóló beszámoló elfogadásáról
175/2011. (V.19.) önk. határozat Bicske Város Önkormányzata által kezdeményezett közoktatási átszervezésről megyei szakvélemény kiadásáról
176/2011. (V.19.) önk. határozat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által kezdeményezett közoktatási átszervezés kapcásn a Fejér megyei közoktatási-feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési terv kiegészítéséről
177/2011. (V.19.) önk. határozat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által kezdeményezett közoktatási átszervezésről megyei szakvélemény kiadásáról
178/2011. (V.31.) önk. határozat Fejér Megye Közgyűlése és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése együttes ülése napirendjének elfogadásáról
179/2011. (V.31.) önk. határozat a "Királyi Séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron KDOP-2.1.1/A-2008-0002 sz. projekttel kapcsolatos szükséges teendők megtételéről
180/2011. (V.31.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
181/2011. (V.31.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról
182/2011. (V.31.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények feladatátszervezése kapcsán felszabaduló álláshelyek megszüntetéséről
183/2011. (V.31.) önk. határozat az aljegyzői munkakör betöltésére kiírandó pályázati felhívás elfogadásáról
184/2011. (V.31.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
185/2011. (V.31.) önk. határozat a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke részére megállapított tiszteletdíj számfejtésének és kifizetésének - kérésére történő - felfüggesztéséről
186/2011. (V.31.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal tekintetében a 2011. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről
187/2011. (V.31.) önk. határozat Enying Város Önkormányzata közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
188/2011. (V.31.) önk. határozat Perkáta, Nagykarácsony, Aba Nagyközségek Önkormányzatai közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
189/2011. (V.31.) önk. határozat Soponya Nagyközség Önkormányzata közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
190/2011. (V.31.) önk. határozat Kápolnásnyék Község Önkormányzata közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
191/2011. (V.31.) önk. határozat Dég Község Önkormányzata közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
 192/2011. (V.31.) önk. határozat Martonvásár Város Önkormányzatának közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
193/2011. (V.31.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézménye alapító okiratának módosításáról, ezzel összefüggésben az egyéb szükséges intézkedések megtételéről
194/2011. (V.31.) önk. határozat a Bicskei Nevelési Tanácsadó (a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága, Nevelési Tanácsadója és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata telephelye) átköltözésével kapcsolatban felmerült költségek vállalásáról
195/2011. (V.31.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okirata módosításáról
196/2011. (V.31.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója magasabb vezetői megbízásának visszavonásáról
197/2011. (V.31.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatói álláshelyére kiírandó pályázati felhívás elfogadásáról
198/2011. (V.31.) önk. határozat  a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája intézményvezetői feladatainak - az igazgatói pályázati eljárás eredményes lebonyolításáig történő - ellátásáról
199/2011. (VI.23.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
200/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja TIOP- 3.4.2-08/1 jelű Bentlakásos intézmények korszerűsítése pályázat elszámolása kapcsán jelentkező visszafizetési kötelezettség teljesítéséről
201/2011. (VI.23.) önk. határozat  a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tőkehelyzetéről
202/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jogutód nélküli megszüntetéséről
203/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolójának jelöléséről
204/2011. (VI.23.) önk. határozat vagyonkezelési szerződés megszüntetéséről
205/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének megválasztásáról
206/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola NOnprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője díjazásáról
207/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának megválasztásáról
208/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának díjazásáról
209/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Közoktatásáért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról
210/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsága elnökének, Dénes Ferenc megválasztásáról
211/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsága tagjának, Somogyi Balázs megválasztásáról
212/2011. (VI.23.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsága tagjának, Omischl Mihály megválasztásáról
213/2011. (VI.23.) önk. határozat Surányi Gáborné pályázó pályázatának érvénytelennek nyilvánításáról
214/2011. (VI.23.) önk. határozat Vajda Tímea pályázó pályázatának érvénytelennek nyilvánításáról
215/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Mór) igazgatói állsáhely betöltésére kiírt pályázat eredménytelennek nyilvánításáról
216/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Mór) intézményvezetői feladatainak - az igazgatói pályázati eljárás eredményes lebonyolításáig történő - ellátásáról
217/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési társulás munkaszervezetének vezetői megbízásáról
218/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába Dunaújváros Megyei Jogú Város által delegált tag jóváhagyásáról
219/2011. (VI.23.) önk. határozat dr. Kovács Zoltán aljegyzővé történő kinevezéséről
220/2011. (VI.23.) önk. határozat dr. Kovács Zoltán aljegyző illetménye megállapításáról
221/2011. (VI.23.) önk. határozat az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsági tagjai megválasztásával kapcsolatos egyes szükséges döntések meghozataláról
222/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat részére elvégzendő könyvvizsgálói tevékenységre beérkezett ajánlatok elbírálásáról
 223/2011. (VI.23.) önk. határozat  a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézményekben végzett drogpreventációs tevékenységről szóló beszámoló elfogadásáról
224/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Szent György Kórházhoz kirendelt önkormányzati biztos munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
225/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány között létrejött megállapodás módosításáról
226/2011. (VI.23.) önk. határozat a "Quies Gorsiense - Gorsium, a kikapcsolódás antik szigete" KDOP-2.1.1/B-2008-0007 pályáazt kiviteli terveihez forrás biztosításáról és a további szükséges intézkedésekről
227/2011. (VI.23.) önk. határozat a Székesfehérvár 8404 hrsz-on lévő volt szülészet épületének a Fejér Megyei Szent György Kórház kezelésébe történő visszaadásáról
228/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában álló Martonvásár 1224 hrsz-ú , kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan, valamint a Martonvásár Város Önkormányzata tulajdonában álló Martonvásár 1236/3 hrsz-ú ingatlanok cseréjéről
229/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának 2598/4 hrsz-ú tanműhely megnevezésű korlátozottan forgalomképes ingatlan forgalomképes vagyoni körbe törénő átminősítéséről és értékesítésre vagy egyéb célú hasznosításra történő kijelöléséről
230/2011. (VI.23.) önk. határozat a közgyűlés 2011. II. félévi üléstervéről
231/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat közbeszerzési tervének módosításáról
232/2011. (VI.23.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti rendszerének módosítására és ezzel összefüggésben az Önkormányzati Hivatal Ügyrendjének jóváhagyásáról
233/2011. (VI.23.) önk. határozat  a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények 2012/2013. tanévi beiskolázási tervének elfogadásáról
234/2011. (VI.23.) önk. határozat a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
235/2011. (VI.23.) önk. határozat az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
236/2011. (VII.05.) önk. határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
237/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 202/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
238/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 203/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
239/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 204/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
240/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 205/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
241/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 207/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
242/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 210/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
243/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban a közgyűlés 211/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
244/2011. (VII.05.) önk. határozat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszüntetésével kapcsoaltban a közgyűlés 212/2011. (VI.23.) önkormányzati határozatának módosításáról
245/2011. (VII.05.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézménye alapító okiratának módosításáról
246/2011. (VII.05.) önk. határozat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására ismételten benyújtandó pályázatról
247/2011. (VII.05.) önk. határozat a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. által a kamatkockázatok kezelésére benyújtott ajánlat elfogadásáról
248/2011. (VII.05.) önk. határozat Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
249/2011. (VII.05.) önk. határozat Lajoskomárom Nagyközség, Mezőkomárom Község és Szabadhídvég Község Önkormányzatai közoktatási átszervezéséről készített megyei szakvélemény elfogadásáról
250/2011. (VII.05.) önk. határozat a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társuláshoz történő csatlakozásának elfogadásáról
251/2011. (VII.05.) önk. határozat a közgyűlés 193/2011. (V.31.) önkormányzati határozatának módosításáról
252/2011. (VII.05.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanműhelyének felújítása támogatásáról
253/2011. (IX.29.) önk.határozat a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
254/2011. (IX.29.) önk. határozat Fejér Megyei Önkormányzat és a VElencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. között létrejött vagyonkezelési szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről
255/2011. (IX.29.) önk. határozat Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit kft. vagyonkezelésében lévő ingó és ingatlanvagyona  Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. részére történő vagyonkezelésbe adásáról
256/2011. (IX.29.) önk. határozat vagyonkezelési szerződés aláírásra történő felhatalmazásról
257/2011. (IX.29.) önk. határozat a 241/2011. (VII.05.) számú határozat módosításáról
258/2011. (IX.29.) önk. határozat a 2011. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről
259/2011. (IX.29.) önk. határozat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására ismételten benyújtandó pályázatról
260/2011. (IX.29.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma (Mór) intézményvezetői feladatainak- az igazgatói pályázati eljárás eredményes lebonyolításáig - történő ellátásáról és ezzel összefüggésben pályázati kiírás elfogadásáról
261/2011. (IX.29.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
262/2011. (IX.29.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatói álláshelyére kiírt pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánításáról
263/2011. (IX.29.) önk. határozat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatói álláshelyére pályázat kiírásáról
264/2011. (IX.29.) önk. határozat Bánbolna Város, Bana Község, valamint Ács Város Önkormányzatok területi ellátási kötelezettséggel kapcsolatos kérelmével összefüggő döntés meghozataláról
265/2011. (IX.29.) önk. határozat Bakonykúti Község Önkormányzat területi ellátási kötelezettséggel kapcsolatos kérelmével összefüggő döntés meghozataláról
266/2011. (IX.29.) önk. határozat az Integrált Szociális Intézmény Polgárdi-Tekerespuszta telephelye vonatkozásában ivóvízminőség-javító KEOP-7.1.0/11.számú pályázaton történő részvételről
267/2011. (IX.29.) önkormányzati határozata az Integrált Szociális Intézmény Polgárdi-Tekerespusztai telephelye vonatkozásában ivóvízminőség-javító KEOP-7.1.0/11. számú pályázaton történő részvételhez szükséges önrész biztosításáról
268/2011. (IX.29.) önkormányzati határozata a 250/2011. (VII. 5.) számú határozat módosításáról
269/2011. (IX.29.) önkormányzati határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
270/2011. (IX.29.) önkormányzati határozata az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
271/2011. (IX.29.) önkormányzati határozata interpellációra adott válasz elfogadásáról
272/2011. (X.13.) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
273/2011. (X.13.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat konszolidációját megalapozó közgyűlési állásfoglalás kialakításáról
274/2011. (X.28) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
275/2011. (X.28) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Szent György Kórház új főigazgatójának elmúlt egy évben végzett munkájáról, a folyamatban lévő ügyekről, a kórház helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
276/2011. (X.28) önkormányzati határozata a Hatpöttyös Nonprofit Kft-vel 2010. november 15-én megkötött megállapodás módosításáról
277/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
278/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel megkötött folyószámla- és munkabér hitel szerződés működési hitellé történő átalakításáról
279/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat kötvényeinek kölcsön jogviszonnyá történő átalakítása tárgyában - amennyiben az a megyei önkormányzatok konszolidációjához szükséges - hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás lefolytatásáról
280/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézménye
281/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
282/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája Diákotthona és Gyermekotthona (Velence) alapító okiratának módosításáról
283/2011. (XI.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága, Nevelési Tanácsadója és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata (Székesfehérvár) alapító okiratának módosításáról
284/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
285/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata a folyószámlahitel-keret és munkabérhitel-keret szerződéseinek működési hitellé történő átalakításához szükséges szerződésmódosítások aláírására való felhatalmazásról
286/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata az állami adósság átvállalásához szükséges nyilatkozatok megadásáról
287/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata a 2010. évi kötvénykibocsátásból származó, jelenleg lekötött betét lehívásáról
288/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapító okirata módosításának elfogadásáról
289/2011. (XII.9.) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
290/2011. (XII.9.) önkormányzati határozata a megyei önkormányzatok konszolidációjával összefüggő tulajdonosi és fenntartói jogutódláshoz kapcsolódó feladatok tárgyában megkötendő átadás-átvételi megállapodás elfogadásáról
291/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
292/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata Fejér Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepciójáról
293/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a 2011. évi költségvetés háromnegyedéves teljesítéséről
294/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság tagjai felmentéséről
295/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata az Ügyrendi, Jogi és Kisebbségi Bizottság tagjai felmentéséről
296/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata az Intézményfenntartó Szakbizottság tagjai felmentéséről
297/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Fejlesztési Szakbizottság tagjai felmentéséről
298/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság tagjai megválasztásáról
299/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a külső erőforrások bevonásáért felelős tanácsnok felmentéséről
300/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását segítő tanácsnok felmentéséről
301/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok felmentéséről
302/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a területfejlesztésért és külkapcsolatokért felelős tanácsnok megválasztásáról
303/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a megyei önkormányzatok konszolidációjával összefüggő tulajdonosi és fenntartói jogutódláshoz kapcsolódó feladatok tárgyában megkötött átadás-átvételi megállapodás módosításáról
304/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz- és Csatornamű Zrt-ben lévő részvények adásvételéről
305/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft-ben lévő üzletrész adásvételéről
306/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulásból történő kilépéséről
307/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi tevékenységéről
308/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a közgyűlés tanácsnokai és bizottságai 2011. évi tevékenységéről
309/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Közgyűlés Elnökének a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácsban 2011. évben végzett munkájáról
310/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat 141/2011. (IV.27.) önkormányzati határozatának módosításáról
311/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról
312/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a közgyűlés 2012. I. félévi üléstervéről
313/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány 2010. évi közhasznúsági jelentéséről
314/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a Dunaújváros Megyei Jogú Város Intercisa Múzeumot is érintő városrehabilitációs programjának támogatására megkötött Együttműködési megállapodásban foglaltak megvalósulásáról
315/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
316/2011. (XII.19.) önkormányzati határozata az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
317/2011. (XII.27.) önkormányzati határozata a közgyűlés napirendjének elfogadásáról
318/2011. (XII.27.) önkormányzati határozata az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jogutód nélküli megszüntetéséről
319/2011. (XII.27.) önkormányzati határozata az Európai Információs Pont és Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolásának elrendelésével kapcsolatos döntések meghozataláról
320/2011. (XII.27.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja alapító okiratának módosításáról
   
   
 

Keresés

Vakbarát verzió

 

Fejér Megyei Értéktár

Foglalkoztatás

Területfejlesztés

Barangoló

Fedezze fel Fejér megyét!
 
 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár