klímastratégia

MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

 

KEOP-7.9.0/12-2014-0008 jelű „A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációjának előkészítése” című projekt zárása

 

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között megkötött támogatási szerződés eredményeként 2016 januárjában lezárult a KEOP-7.9.0/12-2014-0008 jelű „A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációjának előkészítése” című projekt (a projekt befejezési dátuma - fizikai megvalósulás - 2015. december 24. volt).

A támogatási szerződésben biztosított 791 590 000 forint támogatási összeg nyújtott fedezetet a projekt céljaként a fejlesztési koncepció, a megvalósíthatósági tanulmány és az elvi vízjogi engedélyezési dokumentáció elkészíttetésére, valamint a projekt kapcsán ellátandó projektmenedzsmenti, jogi szakértői és közbeszerzési feladatok ellátására.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 2016. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. II.29. Korm. határozat "A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációja" tárgyú KEHOP-1.3.0 projekt esetében a támogatás igénylőjeként az Országos Vízügyi Főigazgatóság - mint konzorciumvezető - és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciumát nevesítette, akik a tárgyi projekt megvalósítására támogatást kívánnak igényelni, valamint pozitív támogatói döntés esetén a projektet megvalósítani. Ennek érdekében szükséges, hogy a VVVTFT egy megállapodás keretében a projekt előkészítési szakaszában keletkezett eredménytermékeket, illetve szerzői és továbbfelhasználói jogokat térítésmentesen az Országos Vízügyi Főigazgatóság tulajdonába adja. A megállapodás véglegesítése és aláírása folyamatban van.

 

 Projekt eredményeinek összegzése

 

A tervezési munka keretében lehatárolásra kerültek a fő fejlesztési irányok, összhangban a releváns önkormányzati és kezelői igényekkel. Az alábbi beavatkozási területek lettek meghatározva:

-          partfal rekonstrukció

-          kotrási munkák

-          felszíni vízrendezési feladatok

-          egyéb beavatkozások

A partfal rekonstrukció tervezése során a tó területe 49 tervezési alegységre lett felosztva, melyekre tételes költségvetés készül. A fő beavatkozási elemek:

-          bontás (partfal, vendégmólók)

-          építés / partfal magasítás / átépítés, megerősítés

A kotrási feladatok a kikötők és csatornák kotrását, illetve a védett természeti területen végzendő kotrásokat, valamint a szükséges zagyterek kialakítását foglalják magukban

A felszíni vízrendezés keretében előirányzott feladatok a Gárdony és Velence települések mélyebben fekvő részeinek vízelvezetését foglalják magukban. A tervezés 12 részvízgyűjtő terület kialakítását irányozza elő, a beavatkozás célja a magas vízállásból eredő problémák megszüntetése, a belvizek tóba történő elvezetésével, tekintettel arra, hogy az érintett településrészek a tó szabályozási szintjéhez képest alacsonyabban helyezkednek el, a természetes lefolyás jelenleg nem biztosított.

Egyéb beavatkozás keretében többek között ívóhely kialakítás (halbölcső) illetve más, vízminőség-védelmet szolgáló intézkedések (pl. csatornázás, hordalékfogó korszerűsítés) tervezhető.

A műszaki tartalom megbontása az alábbi:

KEHOP forrásból megvalósítandó projektrész:

-          partfal bontás és átépítés, megerősítés

-          kotrási munkák

Egyéb forrásból megvalósítandó projektrész

-          vendégmólók, sólyák, horgászállások építése, lídósítás

-          felszíni vízrendezés

Mivel a két projektrész önállóan, egymástól függetlenül is kezelhető, hiszen a tervezett beavatkozások műszakilag szétválaszthatók. A pályázati források rendelkezésre állásának függvényében a KEHOP forrásból megvalósítandó projekten felüli elemek szakaszonként, ütemezetten is megvalósíthatók.

A megvalósíthatósági tanulmányban ugyanakkor célszerű a teljes műszaki tartalom bemutatása.

Tehát megítélésünk szerint a projekt finanszírozási szempontból szétválasztható, de tervezés tekintetében egyben kezelendő.

 

 2015. november 18.

Előrehaladási jelentés:

Az egyeztetésen megtörtént a projektköltségvetés pontosítása az MT véglegesítéséhez.

 

 2015. november 4.

 Előrehaladási jelentés:

A kooperáció témáját a tervezési feladatok részét képező költségbecslés készítése képezte (vízrendezési feladatok+partfal rekonstrukció+kotrás).

 

 

2015. október 28.

Előrehaladási jelentés:

  • a tervezési szerződés szerinti 1. részteljesítés megtörtént, Megrendelő részére október 22-én leszállításra került („Velencei-tó jelenleg meglévő partvédő művei, kikötői partfalai, tószabályozási művei egységes fejlesztési koncepciója”);
  • a 2. sz. részteljesítéshez kapcsolódóan a botanikai és zoológiai munkarészek elkészültek;
  • a helyszíni mintavételi munkák befejeződtek, jelenleg a minták elemzése és értékelése van folyamatban;
  • a projektben keretében megvalósítandó fejlesztések (partvédmű rekonstrukció, mederkotrás, felszíni vízrendezés) előzetes költségbecslése november 6-ig megtörténik, a beavatkozások prioritási sorrendjének véglegesítését követően a megvalósíthatósági tanulmány összeállítható (munkaközi verzió november 2. felére).

 

2015. október 14.

 Előrehaladási jelentés:

A megvalósíthatósági tanulmány munkaközi verziója november második felére készíthető el, a költségek és prioritások ismeretében.

  

2015. szeptember 30.

Előrehaladási jelentés:

Az önkormányzatokkal lefolytatott helyszíni bejárások szeptember 23-án befejeződtek.

Botanikai felmérések

Elkészült teljes egészében a legutóbbi nádastérkép óta készített terepi fotódokumentáció térinformatikai feldolgozása.

A terepi bejárások készültsége 95%-os, az irodai feldolgozási szakasz kb. 50%-os készültségű.

Mederfelmérés

A tó nyílt vizes területeinek felmérése befejeződött.

Talajmechanika

A talajmechanikai felmérések szeptember 22-én kezdődtek, a terepi munkák előreláthatólag két hetet vesznek igénybe.

Kotrási terv és zagyterekkel kapcsolatos tervezési feladatok

A zagyterekkel és kotrással kapcsolatos tervezési munkák az iszapfelmérési munkák (iszapvastagság mérés, iszap mintavételek és minőség vizsgálatok) befejezését követően kezdhetők meg.

Az önkormányzatok rendezési terveivel összhangban lévő, a potenciális zagytérre alkalmas területek azonosítása még nem történt meg, további egyeztetés szükséges.

 

2015. szeptember 9.

Előrehaladási jelentés:

A bejárások előreláthatólag szeptember 16-án fejeződnek be. A bejárások tapasztalatainak összegzése ezt követően 1 hetet vesz igénybe.

Áramlástan modellezés:

  • hullámzásmérés megtörtént, tervezési értékek meghatározásra kerültek;
  • vízfelszín-kilendülés szimuláció megtörtént;
  • széladatok vonatkozásában az OMSZ hozzájárulás megszerzése sikertelen volt, reprezentatív eredmények lesznek használva.

Zoológia:

Szept. 9-13. között kutatási célú halászat, valamint madarak/emlősök illetve kétéltűek és hüllők felmérése történik.

Iszapfelmérés

ÉNy-DK-i felmérés a tó K-i felében, illetve keresztirányú szelvények felvétele a tó É-i oldalán.

Kotrási terv, hulladékhasznosíthatósági tanulmány:

Iszapminta-vételezés folyamatban van, a zagyterek és a kotrással kapcsolatos munkák az iszapfelmérést követően kezdődnek.

Hulladék mintavétel a bontandó partszakaszok meghatározása után kezdődik.

 

2015. szeptember 2.

Előrehaladási jelentés:

Tervezők kérése, hogy az érintett önkormányzatok (Velence, Gárdony, Sukoró, Pákozd) bocsássák rendelkezésre:

  •  a települések rendezési terveit, valamint
  •  a fejlesztési elképzeléseiket.

Ezt követően az igények felmérése helyszíni bejárások keretében pontosításra kerül.

Mederfelmérés

A tómeder felmérése folyamatban van, a tómeder DNy-i és középső része közötti terület felmérése megtörtént. Az ÉNy-i szakasz felmérése várhatóan szeptember 4-ig megtörténik. Az ÉNy-i terület felmérése a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a VIZIG együttműködésével fog zajlani. A felmérést követően a feldolgozás 2 hetet vesz igénybe.

Iszap-mintavétel

Mintavételi pontok kijelölése és VIZIG-gel való egyeztetése megtörtént, a mintavételezés megkezdődött. Időtartama várhatóan 8-10 nap.

Tájkataszter készítés

A felmérés 1-2 héten belül indul. Ehhez kapcsolódóan a zoológiai és botanikai felméréseknél felvett mintavételi pontokat egyeztetni szükséges, valamint a hatóságnál, kezelőnél rendelkezésre álló adatok átadását kezdeményezni szükséges.

A környezetvédelmi felügyelőség felé az adatkérés megtörtént (vízminőség, monitoring kutak adatai, meteorológiai adatok, VKI vizsgálatok stb.), az adatszolgáltatás folyamatban.

VIZIG-gel adategyeztetés folyamatban, a rendelkezésre álló átadására várhatóan jövő hét során kerül sor.

 

 2015. augusztus 26.

 A résztvevők megállapodtak a főbb mérföldkövekben és azok ütemezésében:

  1. előkészítő munkarészeken alapuló egységes fejlesztési koncepció terv kidolgozás
  2. megvalósíthatósági tanulmány készítés
  3. elvi vízjogi engedélyezési dokumentáció összeállítása

Elfogadták a belső és külső kommunikáció rendszerét.

 

 PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉSEK

A projekt előrehaladását a szerdánként megtartott kooperációkon tekintették át a projektben résztvevők. A továbbiakban időrendi sorrendben megtalálhatók az egyes előrehaladási jelentések.

  

Szerződéskötés

A VVVTFT "A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációjának előkészítése vállalkozási szerződés keretében" tárgyban eredményes közbeszerzési eljárást (2015/S 063-111029) folytatott le, melynek eredményeképpen a nyertes ajánlattevővel (ATVV konzorcium) 2015. augusztus 11-én szerződést kötött az alábbi feladatok ellátására: 

  • Velencei-tó jelenleg meglévő partvédő művei, kikötői partfalai, tószabályozási művei egységes fejlesztési koncepciója,
  • megvalósíthatósági tanulmány,
  • a 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet 1. §-ában valamint 1. sz. mellékletében foglaltak szerinti elvi vízjogi engedélyezési dokumentáció.
  • A támogatási összeg: 791 590 000 forint.
  • A támogatási mértéke: 100 %.

 
Tanácsülés 2014. szeptember 4-én

 

A VVVTFT 2014. szeptemberi ülésén megtárgyalta többek között a KEOP-7.9.0/12-2014-0008 jelű, „A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációja – komplex előkészítése” címen benyújtott pályázat elbírálásáról és a további teendőkről szóló tájékoztatót.

 

 

 

Elkezdődhet a Velencei-tavi partfal komplex
felújításának előkészítése
2014.02.14. 

 Elkezdődhet a Velencei-tavi partfal komplex felújításának előkészítése, tervezése, miután a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) 791 millió forintos összköltséggel pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez - jelentette be L. Simon László, a tanács elnöke a Megyeházán több témában tartott közös pénteki sajtótájékoztatón.


A VVVTFT KEOP- pályázatról L. Simon László, a tanács elnöke elmondta, hogy a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatot az NFÜ befogadta. A pályázat elkészítésében a tanács szakmai partnere a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt – tette hozzá. Kiemelte: a forrás elnyerését és a tervezést követően lehetőség nyílhat arra, hogy a tanács a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a megvalósításhoz, kiépítéshez támogatást nyerjen el. Megjegyezte, hogy az előzetes számítások szerint a védművek, kikötők felújítását és a vízgyűjtő terület rekonstrukcióját érintő projekt teljes bekerülési költsége mintegy nyolcmilliárd forint lesz.

 

Tanácsülés 2014. január 21-én

 

A VVVTFT a 2014. január 21-én megtartott ülésén megtárgyalta a KEOP – 7.9.0/12/A „Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014-2020. tervezési időszakra” c. pályázati felhívás keretén belül „A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációja - komplex előkészítése” c. pályázat benyújtásával kapcsolatos feladatokat. 
 

Velencei-tavi partfal rehabilitáció

 

A VVVTFT a 6/2014.(I.21.) sz. határozata értelmében „A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációja – komplex előkészítése” címen pályázati dokumentációt állított össze a KEOP-7.9.0/12 „Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014-2020. tervezési időszakra” című pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően.

A pályázat általános célja a Velencei-tó vízminőségének fenntartható javítása, a part menti területek természet-közeli állapotának magasabb színvonalú megőrzése, biztosítása, illetve környezettudatos rehabilitációja, továbbá mindezekkel a Víz Keretirányelvnek megfelelő jó ökológiai állapot fenntartható elérésnek biztosítása.

A Velencei-tó környezetének fejlődésével kapcsolatban az 1930-as években kezdődött, majd döntően az 1960-70-es években megépült főleg vasbeton szerkezetű partvédőművek jelentős része mára elavult, illetve a megváltozott a környezeti szempontok figyelembe vételével meghatározott vízszinthez képest nem megfelelő magasságú. A pályázat konkrét célja pedig a Velencei-tavi komplex partfal rehabilitáció (bontási-helyreállítási és újjáépítési, mederkotrási műszaki beavatkozások) megalapozása, tervi előkészítése. Ennek megvalósítását biztosítaná a pályázatban szereplő összeg.

Az említett határozatban foglaltak értelmében a Tanács elnöke felhatalmazást kapott a fentiekben részletezett pályázat benyújtására. A felhatalmazásnak megfelelően a pályázatot benyújtottuk, bruttó 791.590.000 Ft értékben. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott KEOP-7.9.0/12-2014-0008 jelű pályázatot az Környezet és Energia Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 791.590.000 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.

A támogatás folyósításának előfeltétele volt a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a KEOP IH - Környezet és Energia Operatív Program Irányító Hatóság közötti támogatási szerződés megkötése, amely a szükséges nyilatkozatok megtételét, kiegészítő dokumentumok benyújtását követően megtörtént. A projekt megvalósítása elindult, a sikeres lebonyolítása érdekében szükséges teendők megtétele folyamatban van.

Keresés

Vakbarát verzió

 

56-os forradalom ünnepségei

Fejér Megyei Értéktár

Foglalkoztatás

Területfejlesztés

Barangoló

Fedezze fel Fejér megyét!
 
 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár