klímastratégia

MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

 

 

 

Fejér Megyei Értéktár Lista

 

 

1. Az alapi ugrós- és kanásztánc

Alap község két népművészet mestere díjat kapott táncossal büszkélkedhet. Nevezetesen néhai Fekti Józseffel és néhai Ulicza Jánosnéval, akiknek táncaik, énekeik felkerültek a szellemi és kulturális örökségek listájára. Táncaikat jelenleg is az Alapi Mezőföld Néi Együttes ápolja.

Az alapi ugrós- és kanásztánc a maga nemében egyedülálló a táncnemek között, melyet Pesovár Ferenc gyűjtött össze.

A Fejér Megyei Értéktár Bizottság tekintettel arra, hogy az alapi ugrós- és kanásztánc az egyik legismertebb Fejér megyei tánctípus, valamint országosan is elismert, indokoltnak tartotta a megyei értéktárba történő felvételét.

 

2015. január 15-én tartotta az év első ülését a Fejér Megyei Értéktár Bizottság Balog Gábor elnökletével. A Bizottság az időközben beérkező javaslatok elbírálását követően a "Pusztaszabolcsi Szent Imre római katolikus templom barokk orgonája", a Hagyományok Háza-Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény, és a "Páva-díjas" Alba Regia Táncegyüttes megyei értéktárba történő felvételéről döntött.

 

 

2. Pusztaszabolcsi Szent Imre római katolikus templom barokk orgonája

A Szent Imre római katolikus templom orgonájának története a XVII-XVIII. század fordulójára nyúlik vissza. Eredetileg az esztergomi ferences Szent Annal templomban állt. A hangszer építője és annak pontos építési ideje nem ismert, azonban első igazolható formájában egymanuálos, pedálos, hátuljátszós hangszer volt. A szelet az orgona aljába elhelyezett, szíjhúzással működtetett ékfúvók szolgáltatták. Szekrényét valószínűleg 1739-ben festették le először, hátoldalára a következő szöveget írták: 17 R. Abo.39; M.Inno V..

Magyarországon egyedülálló módon az oldalsó és hátsó kivehető ajtókra természeti jeleneteket ábrázoló festmények kerültek.

1778-ban a rajeci Jan Pazicky egy 120 éven át működő felvidéki orgonaépítő dinasztia alapítója az orgonát kétmanuálossá alakította át, alépítményébe az ékfúvók helyére - az újabb kor stílusának megfelelő homlokzattal - 6 regiszteres pozitívot épített, és a pedált is két regiszterrel bővítette. A XIX. században a két manuálművet szétválasztották, a pozitívot eredeti homlokzatának felhasználásával külön szekrénybe helyezték, a hangszer új, önálló játszóasztalt kapott. Az orgona 1941-ben 3000 pengőért, újsághirdetés útján került Pusztaszabolcsra az akkor újonnan épült templomba. Szállítását és felállítását Tattinger János érsekújvári orgonaszerelő végezte. Az új pusztaszabolcsi templom és a régi orgona szentelésére 1941 őszén került sor. A háború utáni időkben sem pénz, sem anyag, sem megfelelő szakember nem volt a javításhoz, így az ezredforduló tájékán a hangszer a pusztulás szélére került.

2002-ben a Nemzeti Kulturális Alap műemlékorgona-restaurálási programja segítségével kezdődhetett meg az orgona megmentése. A munkálatok célja a Pazsicky által létrehozott barokk, hátuljátszós forma restaurálása, illetve a még fellelhető analógiák alapján történő rekonstruálása volt. A XVIII. század eleji szekrény csaknem 100%-os, a XVIII. századi sípmű mintegy 90%-os állapotban fennmaradt, akárcsak a főmű és a pedál korabeli mechanikája.

2003-ban a Kulturális Örökség Hivatala műemlékké nyilvánította. A 2004-re elkészült hangszer Magyarország legrégebbi és legteljesebb állapotban megőrzött, kétmanuálos nagyorgonája, melyet az utókor számára a pusztaszabolcsi hívők közössége őrizte meg, és nem tettek le arról, hogy a hangszer restaurálják. Állhatatosságuknak köszönhetően végül sikerült a restaurálásra forrást találni, melyben nagy szerepe volt az egyházközösség tagjaiból alakult Kulturális Értékmentő Egyesületnek.

A restaurálást szervezte és lebonyolította Baltási Nándor esperes plébános. A már felújított orgona avatási ceremóniájára 2004. július 24-én a Szabolcsi Napok megnyitóján, ünnepélyes keretek között került sor. Az avatási szentmisét és a megszentelést Radics Dávid OFM, az Esztergomi Ferences Templom templomigazgatója végezte.

Az orgona ma már nem csak szentmiséken, hanem orgonakoncertek alkalmával is megszólal a zeneszerető közönség nagy örömére. Hangzása csodálatos, a templom akusztikája tökéletes, az orgonából áradó zene mindenütt egyformán jól hallható.

 

3. Hagyományok Háza - Pusztaszabolcsi Helytörténi Gyűjtemény

 

A pusztaszabolcsi helytörténeti gyűjtemény jelenleg látható kiállításának magja 1997-ben került bemutatásra az akkori Velinszky László Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium galériájában. Másfél évtized elteltével a kiállított tárgyak számának növekedése, a megváltozott környezet, a fejlődés iránti igény találkozott azzal a lehetőséggel, hogy a kiállítás 2014-ben önálló épületbe költözhetett.

A Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény a nemzeti kulturális örökség rész, amely nem csupán kiállított tárgyak összessége, hanem korosztályokon átívelő összekötő kapocs, amely az elmúlt 17 évben emelte a település rangját, öregbítette hírnevét. A helytörténeti kiállítás eszmeiségéhez kapcsolódik a megyében egyedülálló, immár huszonkilenc kötetes kiadványsorozat is. A könyvek megjelenésével fokozatosan és folyamatosan bővült a helytörténeti gyűjtemény a hagyománytisztelő lakosság aktív részvétele mellett.

A kiállítás tárgyai számos alkategóriába sorohatók, így például régi használati tárgyakon túl, jelentős a fotógyűjtemény, a forrásértékű dokumentumok köre, a helytörténeti szakkönyvek, a szőttesek és horgolt terítők, a régi bútorok. Mindez kinőtte a középiskola galériájában lévő elhelyezést, ezért vált szükségessé egy olyan kulturális felület megteremtése Pusztaszabolcs életében, amely nem csupán kiállító területként, hanem közösségi térként is funkcionál. A helytörténeti gyűjtemény azért alkalmas erre a szerepre, mert a településen az óvodás korosztálytól az általános- és középiskolás generáción át, a felsőoktatásban részt vevő hallgatókig profitálhatnak ebből, egészen a honismeret iránt érdeklődő lokálpatriótákon túl is. Az óvodák és a közoktatás szereplői múzeumpedagógiai értelemben, az egyetemisták és főiskolások pedig kutatási lehetőségek kiaknázásával válthatnak többé a helytörténeti gyűjtemény nyújtotta eszközökkel.

Az alapítvány gyűjteménye megtölti a volt MÁV iskola mindkét tantermét. A helyszín nem csupán azért szimbolikus, mert évtizedeken át tanítás folyt az épületben, hanem központi helyként a valódi várossá válást is erősíti, illetve környezetében új közösségi tér alakulhat ki.

 

 4. Alba Regia Táncegyesület

 

Az Alba Regia Táncegyesület elődjét, az Alba Regia Táncegyüttest 65 éve 1949-ben alapították a néptáncot szerető elődök. Non-profit civil szervezetként, egyesületi formában, Alba Regia Táncegyesület néven 1994 óta működik.

Az egyesület jelenleg több mint 500 tagot számlál. Az óvodás kortól a 65 éves korosztályig 15 felmenő rendszerű csoport biztosítja az együttes utánpótlását, valamint a régi táncosokból megalakult Senior csoport is aktívan tevékenykedik. Műsoraikon szinte az egész magyar nyelvterület táncai, dalai, szokásai szerepelnek. Magyarországon kívül Európa valamennyi országában felléptek már, de jártak különböző fesztiválokon Észak-Afrikában, Kanadában, Kínában és Indiában is, ahol szint nagy sikerrel szerepeltek.

Az együttes rendszeresen fellép hazai és nemzetközi fesztiválokon, turisztikai kiállításokon, prezentációkon, ahol színvonalasan képviseli Magyarországot és Székesfehérvárt.

Az egyesület feladatának tekinti a különböző korosztályoknak tartandó néptáncfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását az óvodás kortól a felnőtt korig. Célul tűzte ki a népi hagyományok ápolását, a néptánc és a népzenei értékek, a kulturális örökség felkutatását, valamint új értékek létrehozását. Az egyesület akkreditált néptáncoktatói tanfolyamaival segíti a táncpedagógusok képzését és továbbképzését.

Az Alba Regia Táncegyesület fenntartásában működő táncegyüttes számos hazai és nemzetközi néptáncfesztiválon nyert különböző díjakat, egyéni, kamara és együttesi kategóriákban. A táncegyüttes több alkalommal nyerte el a "Kiválóan minősült" együttesi címet. 1994-ben megkapták a hamburgi F.V.S. Alapítvány "Európa-díj a népművészetért" díját, amely a népművészet kategória legrangosabb díja, amit egy nemzetközi kuratórium ítél oda minden évben.

Az egyesület tagja a Magyar Fesztivál Szövetségnek, a Magyarországi Folklór Fesztiválok Szövetségének, a Martin György Néptánc Szövetségnek, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek, valamint a nemzetközileg elismert CID, IOV és a svájci székhelyű C.I.O.F.F. szervezeteknek.

Az Alba Regia Táncegyesület által fenntartott táncegyüttes évek óta rendszeres műsoradója az Utazás Nemzetközi Turisztikai Kiállításnak - egyik alkalommal a hivatalos megnyitón is fellépett. Részt vettek a Fejér Megyei Prezentáción Bécsben a Magyar Nagykövetségen, és Svájcban - ahol Magyarország díszvendégként volt jelen -, országunk képviseletében az együttes nyitotta meg a turisztikai kiállítást. Felléptek a brüsszeli Európa Parlamentben a Közép-dunántúli Régió bemutatkozásán is, valamint az együttes Junior csoportja műsort adott a Hannoveri Világkiállítás magyar pavilonjában.

Az Alba Regia "műhelyében" és repertoárjában a Kárpát-medence autentikus paraszti tánckultúrájának ápolása, magas szintű elsajátítása és színpadra vitele mellett fontos helyet kapnak tematikus, kortárs és táncszínházi alkotások is. A táncegyüttes szellemiségéhez szervesen hozzátartozik továbbá az a közel egy évtizedes kutatómunka, amely során historikus, történelmi társastáncokkal is színesedett az együttes arculata.

2014. évben az együttes sikeres utat járt be az MTVA "Fölszállot a páva" című televíziós vetélkedőjében, ahol a döntőben nyújtott teljesítménye alapján elnyerte a "Vidéki hagyományőrzés" különdíját Majoros Róbert "Falvaink jussa" című, Fejér megye táncfolklórját feldolgozó koreográfiájával.

Az Alba Regia Táncegyesületről bővebb információk az alábbi weboldalon találhatók:

www.artefolk.hu

 

5. Helytörténeti kiadványok - Pusztaszabolcs

 

A rendszerváltás utáni első helytörténeti kiadvány 1997. nyarán jelent meg Czöndör Mihálnyé Joó Katalin és Csányi Kálmán középiskolai tanárok tollából. Az első kiadvány bemutatta az akkori helytörténeti gyűjteményt, röviden vázolta Pusztaszabolcs történetét.

A következő időszakban (1997-2008) számos kötet látott napvilágot, melyek sorozatba fűzve szerveződtek Községtörténeti füzetek címmel. A könyvsorozat kiadója a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány.

A témák tekintetében szerteágazó kép alakult ki. Megjelent óvoda- és iskolatörténeti, diákok pályázatait feldolgozó, néprajzi jellegű, egyházzenei, üzem- és vasúttörténeti, civil szervezetek történetét feldolgozó könyv a személyes jellegű visszaemlékezések mellett.

2008-ban Pusztaszabolcs városi rangra emelkedett, amely igényelte a sorozat elnevezésének megváltozását is. Keisz Gellért kuratóriumi tag javaslatára a tagság a "pusztaszabolcs anno" megnevezés mellett döntött. A várossá válást követően folytatódott a felfelé nyitott sorozat. 2014. júliusában a sorozat 30. kötete jelent meg. A feldolgozott témákat tekintve a repertoár folyamatos bővülést mutat. A korábbi témákat kiegészítve a nevelésmódszertan, az egyháztörténet, a fotóalbum, régészeti publikáció, a kereskedelem- és családtörténet, illetve szerkesztett, gyűjteményes kötetek. A szerzők személye témánként változó, az állandó sorozatszerkesztők az első füzet írói.

A sorozaton kívül a pusztaszabolcsi önkormányzat kiadásában, az alapítvány munkatársainak közreműködésével jelent meg a Pusztaszabolcsi Értéktár 2010.; a hagyományőrző alapítvány 15 éves jubileumára kiadott emlékkönyv "Gyertyafénynél messzire is lehet látni" címmel, valamint az "Élj mi kedves iskolánk, nőjön egyre fényed!", a helyi középiskola első ötven évét felvonultató tablógyűjteménye.

Pusztaszabolcs történetét feldolgozó több mint 30 kötet, a település sokszínű krónikájaként egyik jelentős értékét képviseli nemcsak a település, de Fejér megye életében is.

 

A Helytörténeti kiadványok címjegyzéke:

 

 

Községtörténeti füzetek:

1. Czöndör Mihályné Joó Katalin - Csányi Kálmán: A helytörténeti gyűjtemény 1997.

2. Darázsné Domonyik Katalin: "Ó pusztám, te szép emlék..." 1999.

3. Pálházi Zsuzsanna Mária: Orgonakönyv 2000.

4. Gyökereimmel megkapaszkodom 2000.

5. Bartókné Piller Magdolna - Horváth Károlyné: Óvodatörténet 2001.

6. Czöndör Mihályné Joó Katalin: "Lakodalom van a mi utcánkban..." 2002.

7. Az agrár nagyüzemek rövid története Pusztaszabolcson 2003.

8. Pálinkás József: Uradalmi pusztákból vasúti csomópont 2004.

9. Fuss az oroszlán erejével! Lauf mit der Kraft Löwen! 2005.

10. Elek Zsuzsanna: A Szabolcs Híradó 15 éve 2005.

11. Ádámné Farkas Beáta - Fülöp Magdolna Judit: "Jó szóval oktasd, játszani is engedd..." 2006.

12. Ádámné Farkas Beáta - Fülöp Magdolna Judit: "Ezerszer újra kezdeném, alázatosan, boldogan." 2007.

13. Dudásné Mester Judit - Szőkéné Sági Erzsébet: Tizenöt éves a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub 2007.

14. Paulusz János: Pusztaszabolcs labdarúgásának története 2008.

15. Gubicza Tibor: Csak egy vagyok...2009.

 

 

Pusztaszabolcs anno

1. dr. Németh Péter: Középkori források Pusztaszabolcsról 2009.

2. Dombrovszkiné Kasos Julianna: Pipacs, pitypang, bogáncs. Képek, emlékek Felsőcikoláról 2010.

3. Tüke László: Vivos voco... Hívőm az élőket... 2010.

4. Sorsok, életek, családok I. (szerk.: Czöndör Mihályné) 2011.

5. Sorsok, életek, családok II. Audiovizuális emlékgyűjtés Pusztaszabolcson (szerk.: Királyné Molnár Orsolya és Patonai Erika) 2011.

6. "Vannak vidékek legbelül..." (szerk.: Molnár Sándor) 2011.

7. Fülöp Magdolna Judit - Vigyikán Gyöngyvér: Áldás, békesség! A pusztaszabolcsi református egyházközség története 1935-től napjainkig. 2011.

8. Múltunk fényképeken I. A pusztaszabolcsi református egyházközség élete képekben (szerk.: Fülöp Magdolna Judit és Vigyikán Gyöngyvér) 2012.

9. "Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske..." Hagyományőrzés a pusztaszabolcsi óvodában (szerk.: Bartókné Piller Magdolna és Horváth Károlyné) 2012.

10. "Nálunk törvény a hűség, a jóság..." Mozaikok a pusztaszabolcsi kereskedelem történetéből (szerk.: Czöndör Mihályné) 2012.

11. "Gördülő kövön nem nő moha..." Sorsok, életek, családok III. Beszélgetések a pusztaszabolcsi kereskedelem és vendéglátás történetéről (szerk.: Czöndör Mihályné) 2012.

12. "Ásó, kapa, nagyharang..." Múltunk fényképeken II. Pusztaszabolcsi katolikusok esküvői fotóalbuma (szerk.: Csányi Kálmán - Czöndör Mihályné) 2012.

13. Fülöp Magdolna Judit - Vigyikán Klára: "Egyszer volt..." Emlékezetes pillanatok Pusztaszabolcs kulturális életéből. 2013.

14. "A város hozzánk, mi pedig a városhoz tartozunk..." Kilencven éves a pusztaszabolcsi önkéntes tűzoltó egyesület (szerk.: Baloni László - Czöndör Mihályné - Forgó Árpádné - Kaszás János - Koczkás József - Molnár Sándor - Papacsek Árpádné - Polákovics Tamás - Popovics Ilona) 2014.

15. Czöndör Mihályné: Köszönetkönyv 2014.

Sorozaton kívül megjelent:

1. Ádámné Farkas Beáta - Ádám László - Czöndör Mihályné - Fülöp Magdolna Judit - Molnár Sándor: Pusztaszabolcsi értéktár 2010.

2. Czöndör Mihályné: Gyertyafénynél messzire is lehet látni. A pusztaszabolcsi helytörténeti munka tizenöt éve. 2013.

3. Czöndör Mihályné - Molnár Sándor: "Élj mi kedves iskolánk, nőjön egyre fényed!" Ötven éves a pusztaszabolcsi középiskola. 2013.

 

 

elérhetősége:

http://hu-hu.facebook.com/pages/Pusztaszabolcsi-Hagyományőrző-és-Hagyományteremtő-Alapítvány

 

 

6. "Don-kanyar Emlékkápolna" - Pákozd

 

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldtek harcolni.

A hadsereg 1943. januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült.

1999. október 30-án orosz földről, Roszkino falu mellől hazaérkezett minden elhunyt magyar jelképeként egy ismeretlen katona földi maradványa. Örök nyughelye nyugalmat hozott az érintett családoknak is.

Minden magyar elhunyt katona előtti tiszteletadásunkat és főhajtásunkat fejezi ki a kápolna, amely Szabó Tamás tervei alapján épült, megalkotója Korompai Péter.

A Don-kanyar Emlékkápolna a II. világháború idején, a Don-kanyarban elesettek emlékét őrzi az utókor számára.

elérhetőség: www.pakozd.hu és www.kempp.hu

 

 

7. "Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely"

 

A Pákozdi Katonai Emlékhely jelen formája civil kezdeményezésre jött létre 11 szervezet összefogásával 2002. szeptemberében azzal a céllal, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetének főbb eseményeit, és emléket állítson az eltelt 160 év hősi helytállásának, a minden korban becsületesen küzdő és életét feláldozó magyar honvédnak.

Az elkészült 1848-as emlékhely és Emlék Múzeum a szabadságharc első győztes csatájában hősiesen helytálló honvédekre és nemzetőrökre emlékeztet, a Don-kanyar Emlékkápolna a II. világháborúban elesett honvédeknek állít emléket, a Magyar Békefenntartó emlékmű és a békefenntartó kiállítás a ma katonái áldozatvállalását hívatott bemutatni.

Az Emlékhely fejlesztése folyamatosan történik. 2008-2009-ben elkészült az I. világháború harcaira emlékeztető objektum és a Hősök emlékműve, majd a II. világháború lövészállás bemutató.

2008-ban az Emlékhely elnyerte az Európai Unió és a Magyar Állam támogatását további fejlesztésekre.

Pákozd Nagyközség és Magyarország életében a magyarság egyik kiemelkedő, szakrális helye, fiataljaink hazafias nevelésének központja, a tíz Nemzeti Emlékhely egyikeként működő nemzeti szimbólum. A létesítmény egyben a Velencei-tó környékének egyedi és kiemelkedő jelentőségű turisztikai eleme.

weboldal: www.kempp.hu

 

 

 8. "Pákozdi ingókövek"

 

A pákozdi ingókövek a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében álló, 44 hektáros természetvédelmi terület a Velencei-hegységben, Pákozdtól északra. Az 1951. óta védelem alatt álló, 200-250 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó dombos területet Magyarországon egyedülálló földfelszíni alakzatok, az ún. ingókövek elszórt csoportjai tagolják.

A Velencei-hegység lepusztult felszínéből előbukkanó gránittömbök ellenálltak az eróziónak, s a köztük lévő hasadékokból a víz és a szél felszínalakító munkája hordta ki a törmeléket és a mállási anyagot.

Napjainkra a környezetükből kiemelkedő, lekerekített élű, egymásra tornyozódó sziklacsoportok formájában bukkannak a felszínre. Némelyikül festői, esetenként bizarr formációt alkotva úgy hat, mintha bizonytalan egyensúlyi helyzetbű sziklákat emberkéz hányta volna egymásra. Az erózió által erőteljesebben megmunkált, gömbölyded alakú sziklákat a helyi népnyelv gyapjúzsákok néven emlegette.

A Pákozd északi előterében magasodó Pákozdi ingókövek nevezetesebb formációi a Sár-hely (226 m) keleti oldalában emelkedő Gomba-kő és Kis-Cipó, valamint az ettől északra, a Pogány-kő (241 m) csúcsa körül elszórt Pogány-kő, Oroszlán-szikla, Kocka-kő és Pandúr-kő.

A Pákozdi ingókövek a település felől több, kerékpárral is járható turistaúton megközelíthetőek, emellett az ingóköveket az 1994-ben létesített földtani tanösvény is összeköti.

A Pogány-kő csúcsát képező ingóköveken cirill betűs feliratok, ún. "graffitik" emlékeztetnek arra az 1991. előtti időszakra, amikor a területen a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg egyik gyakorlótere helyezkedett el.

weboldal: www.pakozd.hu

 

 

9. "1848. szeptember 29-i csata" - Pákozd

1848. szeptember 29-én vívták Pákozd mellett Jellasics horvát bán határőr csapatai és a Móga János vezette honvédseregek az 1848-49-es magyar szabadságharc első jelentős ütközetét. A csatában a honvédek sikeresen megfutamították Jellasics nagyobb létszámú és képzettebb hadait, az összecsapás nyomán azonban bizonyossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda elmérgesedő konfliktusában a fegyverek mondják majd ki a végső szót.

Bár a Bécsben, Pesten, Velencében és Prágában kirobbanó forradalmak hatása alatt a birodalmat – és V. Ferdinándot (ur. 1835-1848) – irányító kamarilla az áprilisi törvények szentesítésével hajlandó volt teljesíteni a magyar követeléseket, egyúttal annak a reményét sem adta fel, hogy megfelelő pillanatban minden engedményt visszavon majd. A Habsburgok birodalmukban az „oszd meg és uralkodj” ősi elve alapján jártak el akkor, amikor az elszakadni vágyó Velence és a gyengének tűnő Prága ellen erővel léptek fel, a különleges jogi státust élvező Magyarországnak viszont felelős kormány alakítását engedélyezték; ezzel egy időben a Szent Korona országaiban is hasonló taktikát alkalmaztak, hiszen sikeresen szembefordították a pesti kormánnyal a kulturális, esetleg teljes autonómiára vágyó nemzetiségeket.

Nem véletlen, hogy a szabadságharc fegyveres konfliktusa nem a császári hadsereg, hanem a horvát bán, Josef Jellasics támadása miatt robbant ki, aki egyfelől a Habsburg-dinasztia megmentőjének képében tetszelgett, másfelől viszont a kamarilla támogatását is élvezte. Miközben a szerb felkelők titokban fegyvereket kaptak a császári igazgatás alatt álló határőrvidékről – melynek horvátországi főparancsnoka éppen a bán volt –, és Erdélyben Puchner Antal lázította a románokat, Horvátországban elegendő volt Jellasics, aki már 1848 tavaszán megtagadott mindennemű együttműködést a pesti kormánnyal. Bécs kétarcú politikáját jól mutatja, hogy a bán személyében – a háttérből – olyan méltóságot támogatott, aki tavasszal még csak a törvényes magyar kormány, június 10-i lemondatása után azonban már V. Ferdinánd ellen is fellázadt.

Jellasics, aki a Batthyány-kormány minden tiltakozása ellenére pozíciójában maradhatott, 1848 augusztusának végén fegyveres provokációt kezdeményezett Magyarország ellen: először megszállta Fiumét, majd szeptember 11-én átlépte a Drávát, hogy – az uralkodó állítólagos parancsára hivatkozva – „rendet tegyen” Pesten. Az országban ezzel a támadással teljes lett a zűrzavar: egyfelől. Jellasics betörésével egy napon – éppen a Béccsel való viszony kiéleződése miatt – lemondott Batthyány Lajos kormánya, másfelől pedig a támadás közjogi szempontból is káoszt okozott. Furcsa háború volt ez, hiszen az egyik oldalon a király által kinevezett – majd leváltott – bán, és a Ferdinándra felesküdött határőrsereg, míg a másik oldalon ugyancsak a király által kinevezett magyar kormány, és – az áprilisi törvények értelmében – szintén Ferdinándra felesküdött honvédsereg állt. A zűrzavarban a tisztek és katonák jelentős része – esküje miatt – úgy döntött, kimarad a küzdelemből, sokan pedig később érzelmeiktől függően csatlakoztak egyik vagy másik táborhoz.

A fenti okok miatt a Teleki Ádám vezette honvédsereg a lehető legtovább el akarta kerülni az összecsapást, azonban a magyar oldalon álló császári-királyi tisztek közül sokan – például Ottinger Ferenc, a Drávánál állomásozó haderő előző parancsnoka – ez idő alatt átszöktek Jellasicshoz. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Batthyány Lajos javaslatára hamarosan Habsburg István nádor kapta meg a fővezéri szerepkört, aki először tárgyalásos úton megpróbálta rendezni a horvát–magyar konfliktust, szeptember 23-án pedig – V. Ferdinánd utasítására – Bécsbe utazott, és soha többet nem tért vissza. A honvédsereg tehát teljes zűrzavarban várta Jellasics érkezését, miközben mindenki tisztában volt azzal, hogy a magyaroknak két lehetőségük van: vagy legyőzik a horvátokat, vagy ellenkező esetben a bán bevonul Pestre, és megsemmisíti az eddigi vívmányokat.

Az, hogy Pákozd mellett végül az első forgatókönyv valósult meg, a szeptember 16-án megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány érdeme volt, mely a dunántúli visszavonulással egy időben – Kossuth Lajos vezetésével – toborzásba kezdett az Alföldön, és szeptember 28-áig megközelítőleg 16 000 újoncot mozgósított. Ezen a napon Jellasics már Székesfehérvárt is elfoglalta, a királyok városától északra azonban felsorakozott a magyar sereg, mely körülbelül 27 000 főt és 80 ágyút tudott harcba küldeni. A szeptember 28-i haditanácson a magyar oldalon harcoló császári és királyi tisztek Móga János személyében megválasztották a küszöbön álló csata főparancsnokát, az altábornagy utasítására pedig a honvédek a Pátka-Sukoró-Velence vonalon még aznap elfoglalták állásaikat. Mivel Jellasics mind létszámban, mind a csapatok képzettségét tekintve fölényben volt, Móga nem vállalta a támadás kockázatát, de a bán esetleges támadása esetén – ami szeptember 29-én reggel be is következett – hajlandó volt megvívni az ütközetet.

Jellasics pákozdi haditerve a következőképpen épült fel: a bán a Pátka mellett állomásozó magyar jobbszárny visszaszorítása után frontális támadást akart indítani a honvédek centruma ellen, majd – egy bekerítő hadművelet segítségével – később a Velencei-tóba szorította volna Móga seregét. Az ütközet kezdetben Jellasics várakozása szerint alakult, ugyanis a Kempen vezette balszárny sikeresen kiűzte Guyon Richárd egységeit Pátkáról, ám a döntő roham két alkalommal sem hozott eredményt. Jellasics seregei megtorpanását látva úgy határozott, kockáztat, ezért megindította a frontális támadást a magyar centrum ellen, de a honvédek tűzereje nyomán az offenzíva újra és újra kudarcba fulladt. Bár közelharcra ezen a szakaszon nem került sor, a horvát bán a délutáni órákban – Kempen tábornok sürgetésére – úgy döntött, visszavonul, ezért fegyverszünetet kért Mógától. A magyar honvéd tábornok teljesítette ellenfele kérését, így aztán Jellasics hamarosan megkezdte Petőfi Sándor által megénekelt híres futását, mely a valóságban inkább rendezett visszavonulás volt. Miután az ütközet a császári oldalon 200 – a magyar oldalon pedig mindössze 7 – áldozatot követelt, a menekülést semmi sem indokolta, ugyanakkor viszont bebizonyosodott, hogy a magyarok jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkeznek, mint azt előzetesen Jellasics gondolta.

A pákozdi ütközetnek ilyen módon tehát inkább politikai szempontból volt jelentősége, hiszen a győzelemmel Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását, ezzel egy időben azonban az is világossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda elmérgesedő konfliktusban hamarosan a fegyverek veszik majd át a szót. A zűrzavaros közjogi helyzet nyomán Móga végül nem aknázta ki a pákozdi győzelemben rejlő lehetőségeket, ám hamarosan mégis a Bécs felé menekülő Jellasics nyomába eredt, miközben a honvédseregek Ozoránál a Karl Roth vezette határőröket is körbezárták. Pákozd után néhány nappal tehát a békés rendezés maradék reménye is elveszett; Bécsben ismét forradalom tört ki, melyet a tétovázó magyar hadvezetés nem használt ki a maga javára, a császári ellentámadással kezdődő szabadságharcot pedig – számos dicsőséges ütközet ellenére – 1849 nyarára elveszítette. Mindennek dacára a pákozdi diadal történelmünk egyik legfényesebb győzelmének számít, mely méltó nyitánya volt a magyar szabadságért folytatott heroikus küzdelemnek.

forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1848_szeptember_29_a_pakozdi_csata

 

 

10. "Uradalmi magtár" - Zámoly

 

Zámoly községben elször 1802-ben, Lamberg Fülöp gróf rendelkezésére épület egy nagy terménypajta, majd - szintén az ő utasítására - 1806-ban megkezdődött a Belmajorban az uradalmi magtár építése, amellyel azonban csak a gróf halálát követően 1808-ban készültek el.

A háromszintes, terméskőből és téglából felhúzott épület ma is áll, pincéje a II. világháború alatt óvóhelyként szolgált. Falvastagsága a földszinten 1 méter, az 1. és a 2. emeleten 70 centiméter. Vázát vastag, 500x500 milliméteres fenyőgerendák adják.

A hatvanas évek elején, a helyi termelőszövetkezetek újjászervezésekor az  épülethez egy darálót ragasztottak, amelyet 1969-ben kibővítettek. Földszintjén egy hadtörténeti és egy helytörténeti-néprajzi gyűjtemény látható.

 

 

11. Kerekszenttamási rotunda - Zámoly

 

A rotundák az Árpád-kor jellegzetes templomai. Viszonylagos épségben nagyon kevés maradt fenn, ezekből még kevesebb az, ami szépen helyreállítva ma is gyönyörködtet. A többiek, mint ez is, romos, és egyre jobban pusztuló állapotban várják, míg teljesen elenyésznek. 

Kerekszenttamás települést két szomszédjával, Kér és Zámoly falucskákkal egyetemben egy XIV. századi krónikában említik először. Egy 1046-ra vonatkozó oklevelet említ a krónika, melyben már úgy szerepelnek ezek a falvak, mint lakott települések.

A körtemplom a XII. században épült és Kétkedő Tamás apostol tiszteletére szentelték fel. Apszis nélkül épült, ezért egyedülálló, és az utókor sokáig török toronynak hitte.

A bejárata délről van, oltárnak nem találták meg a helyét a régészek, viszont ÉK-i falában van egy bemélyedés, ami valószínűleg ereklyetartó helye lehetett. Átmérője körülbelül hat méter. Falának köveit fantasztikusan erős kötés tartja össze, hisz 800 éve jól állja az időjárás romboló erejét.

A feltárás során előkerült leletanyagot a székesfehérvári Szent István Múzeumban őrzik, de érdemes ellátogatni a zámolyi Magtárba is, ahol szintén vannak a területről előkerült tárgyak. A rotundát állítólag 1662-ig használták.

forrás: http://fehervarianziksz.blogspot.hu/2011_07_10_archive.html


 

12. Temetői templomrom és régi temető - Zámoly

 

A temető ÉK-i részében álló, körülbelül 8 méter magas terméskő falmaradvány, vakolatnyomokkal és körülbelül 5 méter magasságban résablakkal. A falmaradvány Zámoly község Szent Lőrinc titulusú, XII. századi eredetű plébániatemplomának nyugati fala, félköríves szentélyének csak az alapozása maradt meg.

A templomot 1863-ban még használták. Észak-nyugati sarkán pusztuló tégla megerősítés fedezhető fel. A sírkövek a XIX. század második feléből és a XX. század közepéről maradtak fenn.

A rom előterében álló márványkereszt Kovács János uradalmi számvevő hagyatékából - végrendelete nyomán - került felállításra a régi temetőben 1873-ban, Tichy Jakab plébános szorgalmazására.

Az egykori templom romja kiemelten védett középkori műemléknek minősül.

 

 

13. Jancsárkert Termelői Piac

 

A Jancsárkert egy megyei hatósugarú, székesfehérvári székhelyű, hagyományőrző vásár-, piac-, és közösségi tér. Mint ilyen, hiánypótló szerepet tölt be.

Székesfehérváron, a Balatoni út 10. szám alatt, a Jancsár körforgalom előtt található. 6000 négyzetméteres, nyitott területen 600 négyzetméteres fedett csarnok és fél tucat faház áll rendelkezésre, amely kiválóan alkalmas vásározásra, piacozásra, közösségi, kulturális, turisztikai rendezvényekre.

Több hónapos előkészítő munkát követően, 2013. márciusában nyílt meg a heti termelői- és bioopiac, amely jó minőségű, kedvező árú, friss élelmiszereket kínál, továbbá, ahol a vásárlók kulturált körülmények között állandó árusoktól, rendszeresen, friss, házi, kézműves, egészséges, ellenőrizhető eredeteű, biztonságos termékeket vásárolhatnak. A termelői piac állandó árusítő termelői több mint harminc településről érkeznek (pl. Magyaralmaás, Sáregres, Mezőfalva, Lovasberény, Aba, Szabadbattyán, Mór Cele, Sárszentmihály, Isztimér, Küngös, Iszkaszentgyörgy, Martonvásár, Szabadegyháza, Kápolnásnyék, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Csákvár, Fehérvárcsurgó, Kisláng, Sárkeresztes, Székesfehérvár stb.).

Mindemellett olyan közösségi- és rendezvénytér is létesült, amely döntően az egészséges táplálkozáshoz, életmódhoz, ételekhez, a tudatos vásárláshoz, biztonságos élelmiszerek fogyasztásához, gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódnak. Erre példa a már két alkalommal megrendezett Fehérvári Kolbásztöltő Fesztivál, illetve bekapcsolódott a Nemzeti Gulyásnap és a Restaurant Day nemzetközi gasztro-rendezvények sorába is, illetve csatlakozott a "Székesfehérvár, a vásárlóbarát város" kezdeményezéshez.

2015. évben megalakult a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület a piac további fejlődése, a vásárlók még színvonalasabb kiszolgálása érdekében. A Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület 2015. márciusában városi elismerő oklevélre terjesztette fel a Jancsárkert termelői piacot.

A Jancsárkert a hagyományos élelmiszer-feldolgozást népszerűsíti, eseténként bemutatóval összekötve (pl. disznóvágás, rétesnyújtás, mézeskalács díszítés). A vásárlóknak az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatban az árusok tanácsokat is nyújtanak, recepteket adnak, illetve népszerűsítik az egészséges élelmiszerek fogyasztását. A szervezők, árusok az óvodások, kisiskolások számára piaclátogatásokat szerveznek, vendégül látják a gyermekeket, ahol megismerhetik a zöldség- és gyűmölcsféléket, az ún. 100 %-os gyümölcslé készítés folyamatát, vagy más esetben állatsimogatót szerveznek, annak érdekében, hogy a gyerekek jobban megismerjék a háziállatokat. Külföldi csoportokat fogadnak, számukra magyar kézműves bemutatót szerveznek, együttműködnek a székesfehérvári Tourinform irodával és más megyei TDM szervezetekkel. Emellett ápolják a népzenei hagyományokat, mivel a piacon rendszeresen szól a citera, illetve tekerőt, ütőgardont, de esetenként tárogatót is lehet hallani.

 

 

14. Brunszvik Teréz szellemi öröksége, a martonvásári Óvodamúzeum gyűjteménye és épületegyüttese - Martonvásár

 

Martonvásár országos hírű, a megyei szinten kiemelkedő kulturális életének fő katalizátora Brunszvik Teréz pedagógia tevékenysége és példamutató hazafias helytállása, melynek emlékét a település közössége mintegy másfél évszázada példaértékűen őrzi és ápolja.

Gróf Brunszvik Teréz (1775-1861) - a martonvásári kastély lakója - azok közé tartozott, akik a viágon legelőször mutattak rá a kisgyermekek nevelésének fontosságára.

Az 1828-ban Budán, családja Mikó utcai házában megnyitott "kisgyermeki őr- és védintézete" nem csak hazánkban, hanem Közép-Európában is az első óvoda volt. A mintát számára az akkor a világon elsőként létrehozott angol óvodák nyújtották. Brunszvik Teréz az óvodáztatás országossá tétele érdekében haznák egyiks első civil szervezeteként, terjesztő egyesületet hozott létre. Munkásságának köszönhetően az általa kiváló pedagógiai tudással működtetett első intézményt hamarosan számos további óvoda követte, nem csak Pest-Budán és vidéken, de Ausztria és Dél-Németország első óvodái is az ő hatására és közreműködésével nyitották meg kapuikat. Teréz sokrétű és kitartó terjesztő tevékenysége egyre szélesebb körökben tudatosította, hogy a gyermek a nemzet és az emberiség jövőjének záloga, akit szeretetben kell nevelni. 1848-ban már mintegy 100 óvoda működött hazánkban.

Brunszvik Teréz Martonvásárt tekintette legkedvesebb tartózkodási helyének, emlékének méltő őrzőjeként halála óta gondozza szellemi örökségét a település, így már a XIX. század végén a Brunszvik Teréz kultusz központjává vált a város. Azóta pedagógusok ezrei zarándokoltak a helyi temetőben lévő sírjához, több, Brunszvik Teréz munkásságával foglalkozó országos megemlékezésnek és tudományos konferenciának volt a fő helyszíne és szervezője a város. A martonvásári óvoda már az 1800-as évek vége óta viseli Brunszvik Teréz nevét, pedagógiai programjában Brunszvik Teréz pedagógia hitvallásával való azonosulást. 

Brunszvik Teréz korának egyik legműveltebb, legtájékozottabb magyar asszonyaként több ezer oldalnyi naplót és feljegyzést írt, mely korának kiemelkedő történeti forrásanyaga. Az elsősorban német nyelven íródott forrásanyag felkutatását, fordítását és közkincsé tételét, és ezzel párhuamosan Brunszvik Teréz életútjának, munkásságának feltárását a martonvásári civil szervezet, a Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány tűzte ki céljául, mely az elmúlt két évtizedben mintegy ötven tudományos és ismeretterjesztő kiadványt jelentetett meg a témában. Az Alapítvány szervezőmunkájának köszönhető a Brunszvik kastély parkjában felállított Brunszvik Teréz szobor, mely Törley Mária alkotása, és a budapesti Mikó utcában látható bronz portré is.

A Martonvásárra látogatók Brunszvik Teréz munkásságát, szellemi örökségét az Óvodamúzeum kiállítása révén ismerhetik meg, mely Brunszvik Teréz 1828-án Budán megnyitott első magyar és egyen első közép-európai kisdedóvodájától az 1950-60-as évek napközi-otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodaügy fejlődését. A kiállításban végigkövethetjük a főbb pedagógiai irányzatokat a korabeli tárgyakon, dokumentumokon, és persze a gyermeklét legfontosabb eszközein, a játékokon keresztül, enteriőrökkel színesítve. Mint minden múzueumban, így itt is, a kiállítás csak a jéghegy csúcsa. Az adattár és a fotótár, valamint az 5000 kötetes szakkönyvtár nélkülözhetetlen segítsége az óvodatörténet iránt érdeklődőknek. A muzeális intézmény elsődleges célja az óvodatörténet emlékeinek gyűjtése, dokumentálása, tudományos vizsgálata és a nemzeti kultúrkincs részeként való őrzése, bemutatása. Különösen fontos, hogy minél többen megismerjék a köznevelési rendszerünk alapját képező óvodaügy múltját, mivel szinte mindenki kapcsolatba kerül vele saját, vagy gyermekei és unokái élete során, sokszor anélkül, hogy annak társadalmi és gazdasági fontosságáról elgondolkodott volna. Kiemelt feladata a gyűjteménynek, hogy az idelátogatókban tudatosítsa hazánk kiemelkedő szerepét a kisgyermeknevelés egyetemes történetében. Megismertesse a Martonvásárhoz erős szálakkal kötődöt Brunszvik Teréz - nem csak a hazai, hanem nemzetközi szempontból is úttörő munkásságát az óvodáztatás terén.

Az Óvodamúzeum kiállítása 1995 óta látogatható Martonvásáron. Létrehozója Harcsa Tiborné nyugalmazott óvodavezető, megyei szakfelügyelő már előtte, évtizedeken keresztül gyűjtötte, és mentette a magyar óvodatörténet emlékeit. A megnyitás óta évente 12-15000 látogató, valamint 60-80 kutató keresi fel a múzeumot, mely a magyar óvodatörténeti kutatás megkerülhetetlen bázisává vált.

A múzeum, melynek fenntartója Martonvásár Város Önkormányzata, 2014 őszén költözött új épületbe. A múzeum kiállításnak otthont adó új szárny a régi, műemléki védettségű martonvásári óvodaépülethez csatlakozik, a város központjának meghatározó elemeként. Anműemlék szárnyat 1900-ban építette a Brunszvik család historizáló, neogótikus stílusban és Fejér megyében az első olyan épület volt, melyet tudatosan óvoda céljára emeltek. Nem véletlen, hogy 1962-ben ebben az épületben nyitották meg az ország első állandónak tervezett, de feledésbe merült átfogó óvodatörténeti kiállítását.

 


 

15. Brunszvik család szellemi hagyatéka, Beethovenhez fűződő kapcsolata és a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum

 

A martonvásári kastélyban nemcsak építészetünk, a parkban pedig nem csupán a magyar kertépítészet, hanem nemzeti történelmünk sajátos "műkincseit" is látnunk kell. Ezen a helyen az idők során számos hazai és külföldi tudós, művész, politikus megfordult. Közöttük is kitüntető hely illeti meg Ludwig von Beethovent (1779-1827), annál is inkább, mivel a mai Magyarország területén Budán kívül ez az egyetlen olyan hely, amely a zeneköltő látogatásaival büszkélkedhet. Beethoven és haznák, illetve a magyarok kapcsolatában a Brunszvik család meghatározó szerepet játszott. A Brunszvik testvérek, Teréz (1775-1861), Jozefin (1779-1821) és Ferenc (1777-1849) a zeneköltő műveinek első magyarországi népszerűsítői és ihletett tolmácsolói lettek.

A fiatal komponista híre Martonvásárra hamar eljutott, Brunszvikék ugyanis már az első zongoratriók (1795) előfizetői között is ott voltak. Megismerkedésükre 1799 májusában került sor, amikor főúri körökben körülrajongott mester zongoraleckéket adott a huszonnégy éves Teréznek és a húszéves Jozefinnak.

A Brunszvik testvérek gyakorta találkoztak Beethovennel Bécsben, de martonvásári kastélyukban is többször megfordult a zeneszerző. Látogatásainak idejét és számát illetően sok a bizonytalanság. Két ízben mindenképpen itt járt, s látogatásainak legvalószínűbb időpontjai: 1800. májusa és 1806 nyara. Beethoven egyetlen pest-budai szereplésére 1800. május 7-én került sor a Várszínházban. Utána Martonvásáron is járhatott. Állítólag ekkor az Appassionata szonáta kéziratát is magával hozta Martonvásárra, s az utolsó javításokat itt tette rajta. Fél évvel később e remekmű Brunszvik Ferencnek szóló ajánlással jelent meg. Ferenc és Beethoven mély barátsága a zeneszerző élete végéig fennmaradt. Ferenc invitálására gyakran utaztak együtt. A martonvásári gróf volt Beethoven egyik legbőkezűbb mecénása és műveszetét legjobban értő kortárs rajongója.

A szentimentalizmus kora főúri divatjának megfelelően élő nagyságoknak is emlékművet állítottak, így Brunszvik Teréz megígérhette a zeneszerzőnek egy Beethoven-emlékmű felállítását a martonvásári parkban. Beethoven halálakor szobájának falán Brunszvik Teréz olajportréja fügött. A kettejük közötti mély, egész életüket végig kísérő szimpátia meg is tévesztette az utókort; tévesen sokáig vélték Beethoven életrajzírói, hogy az európai kisgyermeknevelés úttörője, Teréz volt Beethoven rejtélyes kedvese. Az 1920-és években, Teréz naplóinak ismertté válása után derült ki, húgába, Jozefinbe volt a zeneszerző szenvedélyesen szerelmes. Csaknem két évtizeden keresztül tartó kapcsolatuk egyik tanúja Teréz volt, aki haláláig megőrizte testvére titkát.

A Brunszvik család a XVIII. század közepén kerül kapcsolatba Martonvásárral. A török időkben pusztává vált Martonvásárt a Sajnovics örökösöktől 1758-tól idősebb Brunszvik Antal, Brunszvik Teréz nagyapja bérelte. Teljesen lakatlan volt, azonban Brunszvik Antal egy jól működő uradalom terével állt elő és 1767-től megkezdte a betelepítést a környező falvak jobbágyaiból és zselléreiből verbuvált lakosokat az új faluba, majd sok szlovák érkezett a Felvidékről, néhány család pedig a cseh és morva területekről. A telepítés olyan sikeres volt, hogy 1785-ben már 684 lakosa volt a településnek. Közben 1771-től a Brunszvikoknak sikerült megvásárolni a pusztát. Brunszvik Antal jó gazdaként meg is szervezte a falu életét, 1770-ben iskolát indított, majd 1777-ben neves bécsi építőmesterek és szobrászok munkája révén felépült a Szent Annának szentlet római katolikus templom is.

Az 1780-ban elhunyt idősebb Brunszik Antalt fia, ifjabb Brunszvik Antal (1746-1793) követte. Mindketten magas udvari méltóságokat töltöttek be. Miután a magyar kormányhivatalok Pozsonyból Budára költöztek, a családnak szükséges volt egy Buda környéki rezidenciára is. 1785-ben készült el az akkor még földszintes barokk kastély a templom mellett. Ekkortól a család elsődleges kedvelt tartózkodási helye Martonvásár lett. Ez volt az oka, hogy Brunszvik Antal közbenjárt a királynál a falu mezővárosi rangra emelése érdekében és ezt a címet 1789-ben el is nyerte. Az ifjabb Antal fiatalon 1793-ban meghalt, így az erdélyi szász főrangú családból származó felesége, Seeberg Anna (1752-1830) vette át az uradalom irányítását, melyet csak 1807-ben adott át akkor már 30 éves fiának, Ferencnek (1777-1849). Az özvegy grófné hatalmas lendülettel állt neki a birtok vezetéséhez, melyet saját kezűleg lóháton irányított. Folytatta férje vízrendezési munkáit és a kastély körüli angolkert kialakítását. Az egyik legnevesebb német kertépítőt, Heinrich Nebbient hívta Martonvásárra. Főként neki köszönhetjük a ma is látható kastélypark arányainak kialakítását, ő ültette a mára már hatalmasra nőtt platánokat. A munka oly sikeres volt, hogy egy 1815-ben idelátogató angol utazó úgy érezte magát a parkban, mintha otthon lenne.

Ifjabb Brunszvik Antal és Seeberg Anna négy gyermeke Martonvásáron nevelkedett, e négy testvér révén vált a település a magyar művelődés kiemelkedő helyévé. Mindegyikük életútja kultúrtörténeti jelentőségű.

A testvérek közül Brunszvik Teréz volt a legidősebb. Korának egyik legműveltebb, legtájékozottabb magyar asszonya volt. Pedagógia tevékenysége az óvodák közép-európai elterjesztésében csúcsosodott ki. A világon elsőként Angliában nyíló óvodák mintájára létrehozta Magyarországon is a kisdedóvókat. A legelsőt budai házában 1828-ban, mely Közép-Európa legelső óvodája volt, majd hamarosan sorra nyitotta intézményeit Budán és Pesten, majd vidéken, de az ő közreműködésével jött létre az első osztrák óvoda Bécsben és az első dél-német óvoda Augsburgban és Münchenben is.

Brunszvik Teréz volt az egyik első gondolkodó, aki rájött arra, hgoy az egyén, az ország és az emberiség jövője azon múlik, hogy minél előbb módszeres nevelés körébe kerüljön be a gyermek, mert ez meghatározó egész életútjára. A grófnő a hazai és az európai óvodaügy élére állt. Annak ellenére, hogy német anyanyelvű arisztokrata lányként nem tanult meg magyarul és bármennyire szeretett volna megtanulni, élete végéig nem tudott magyarul, rendkívül hazafias szellemű asszony volt. 1848 után unokahúgával, a Martonvásárt gyakran felkereső Teleki Blankával mozgalmat indított annak érdekében, hogy a szabadságharc lángja soha nem aludjon ki. Gyűjtötték a szabadságharc emlékeit, leveleztek az emigrációval, birtokukon béresként álnéven több honvédtisztet bújtattak. Lelepleződésük után Teleki Blankát hosszú várfogságra ítélték, Teréz úgy kerülte el a börtönt, hogy az ellene zajló eljárást felfüggesztették.

A grófnő amellett nemcsak a hazai és nemzetközi óvodaügy úttörője, hanem a magyar nőnevelés egyik megteremtője is volt. Elképzelése szerint a gyermekek nevelése mellett az anyákat is meg kell tanítani nevelni. Régi álmát a hazafias leánynevelő intézetet 1846-ban Teleki Blanka segítségével sikerült megnyitnia. Célja az volt, hogy a magyar nemes lányok ne csak német és francia nyelvű intézeteket látogassák, hanem magyar szellemű neveltetésben részesüljenek. Folyamatosan naplót vezetett, feljegyzéseket írt munkájáról, illetve a hazai és az európai történésekről. Kiterjedt levelezését folytatott egész Európában a kisgyermek nevelés tárgykörében. Ezek az írásai több ezer oldalt tesznek ki, a XIX. század történetének kiemelkedő forrásai.

Brunszvik Teréz életének jelentős részét Martonvásáron töltötte, ez volt a legkedvesebb helye, annak ellenére, hogy nagyon sokat utazott a világban. A város temetőjében emelkedő családi mauzóleumba temették el 1860-ben.

Halála után hamarosan az emlékét őrző kultusz központja lett Martonvásár. Már 1871-ben tartott ünnepségen megemlékeztek róla, majd az évtizedek során számos helyi és országos szintű megemlékezés színtere lett Martonvásár. A legnagyobb ünnepségsorozatot martonvásári helyszínnel halálának 100. évfordulójára szervezték 1961-ben. Az országos konferencia és emlékműsor mellett felújították a családi mauzóleumot is és a grófnő földi maradványait öccse, Ferenc érckoporsójában helyezték el a mauzóleum közepén. Ez a koporsó azóta is az óvódapedagógusok zarándokhelye.

A martonvásári óvoda már a XIX-XX. század fordulóján Brunszvik Teréz nevét viselte és jelenleg is ez a neve. Az intézményben dolgozó pedagógusok mindig is kiemelten ápolátk Brunszvik Teréz emlékét. 1994-ben jött létre a martonvásári székhelyű Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány, mely a grófnő történelmi szempontból kiemelkedően értékes, zömében német nyelvű naplóinak magyarra fordítását, feldolgozását és kiadását, illetve a magyar korai óvodaügy történetének feltárását tűzte ki céljául.

A Brunszvik testvérek közül Karolina (1782-1843) kiválóan rajzolt és zongorázott, ő is közeli barátságban volt Beethovennel. 1805-ben kötött házasságot a martonvásári templomban a tudós erdélyi arisztokratával Teleki Imrével. Házasságukból több gyermek is született. Ők gyakran megfordultak Martonvásáron. Emma lányuk a magyarsággal szimpatizáló, fiatalon elhunyt francia történészhez, August de Gerandohoz ment férjhez. A szabadságharc leverése után előbb Drezdába, majd férje halála után Párizsba menekült, ahol több könyvet is írt.

Karolina másik lánya Blanka a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb nőalakja. Neveltetését Brunszvik Teréz szervezte, gyakori vendége volt Martonvásárnak. Kiválóan rajzolt, festett és kedvenc műfaja volt a kisplasztika. Brunszvik Teréz már fiatalon utódjának szánta a magyar óvodaügy továbbvitelében. 1846-ban - mint már említve volt - létrehozta nagynénjével a pesti leánynevelő intézetet, a magyar nőnevelés úttörőe és egyik legelső szószólója volt. A világosi fegyverletétel utáni udvarellenes szervezkedésért több évi várfogságra ítélték. Szabadulása után Párizsba utazott, ott halt meg és ott is lett eltemetve.

Emlékét Martonvásáron a mauzóleumban 1996-ban felállított tűzzománc oltárkép és a kastélyon lévő emléktábla őrzi. A Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítványnak többek között célja Teleki Blanka emlékének ápolása, munkásságának feltárása is. Több kiadványuk jelent meg Teleki Blankával kapcsolatban, emlékműsorokon, kiállításokon emlékeztek meg róla. Többször is felmerült, hogy hamvait szellemi anyja, Brunszvik Teréz mellett helyezzék el a martonvásári mauzóleumban.

Jozefin mellett Ferenc állt legközelebb Beethovenhez. Míg lánytestvérei hazafias érzelme szembetűnő volt, addig Ferenc és felesége meglehetősen császárpárti. Ő is kiválóan zenélt, ennek is köszönhető, hogy Beethoven a húgaival történt megismerkedésük után vele is ismeretséget kötött. Beethoven egyik legjobb barátja és mecénása lett, sokat utaztak együtt, ilyenkor Ferenc állta a költségeket. Ugyanakkor nemcsak a zene, hanem a színház is érdekelte, mellette pedig kiváló mezőgazdász volt. A birtokán az ország első angol típusú gazdaságát rendezte be, a nagyapja által épített földszintes barokk kastélyt emeletes klasszicista stílusúvá építtette át. Brunszvik Ferenc halálával a birtok irányítását felesége Justh Szidónia vette kezébe. A kiváló zongorista hírében álló grófnő halálával a család feje fia, Brunszvik Géza lett. Az ő idején építették át a kastélyt a ma is látható angol gótika stílusába, a kastély mellé különálló képtárat emeltetett. Felmenőivel ellentétben érdeklődési köre sokkal inkább a gazdasági élet, mint a kultúra felé irányult. Létrehozta a megye egyik első modern szeszgyárát és leginkább a számára országos elismertséget hozó uradalmi gazdálkodás kötötte le az idejét. Nevéhez kötődik a martonvásári óvoda 1883-ban történt alapítása.

Beethoven halála után hamarosan Martonvásár a Beethoven kultuszhelyek közé emelkedett. Gyakran érkeztek a kastélyba a nagy zeneszerző emlékeit kereső látogatók. 1846-ban Liszt Ferenc járt itt ezen okból, a Beethoven által használt zongorán játszott a család előtt. Beethoven halálának 100. évfordulóján a kulturális kormányzat Beethoven emlékévet rendezett, melynek záró eseményeként egy martonvásári koncertet terveztek. A park és a kastély akkori birtokosa Dreher Jenő támogatta a rendezvénysorozatot és elkészítette Pásztor János szobrásszal a zeneszerző mell kőszobrát, melyet a park szigetén állítatott fel. A hangverseny és a szoboravató azonban sajnálatos módon elmaradt.

Pásztor János szobra a II. világháborúban találatot kapott és súlyosan megsérült. 1954-ben az MTA Mezőgazdasági Intézete újrafaragtatta a szobrot és felállította a szigeten. A sérült szobor jelenleg a szintén 1954-től Beethoven nevét viselő általános iskola udvarán látható. Az 1954-es szoboravató rendezvény során tartották meg az első nagyszabású szabadtéri koncertet, melyet a rádió is közvetített. 1958-tól minden nyáron megrendezik a 2-3 koncertből álló Beethoven hangverseny sorozatot a szigeten világhírű magyar és külföldi művészek fellépésével.

Beethovennek Magyarországgal és a Brunszvik családdal való kapcsolatát mutatja be a kastélyban a Beethoven Emlékmúzeum kiállítása, mely 1958. évi megnyitása óta többször bővült és megújult. 2015. májusában Martonvásár újabb Beethoven emlékhellyel gyarapodott. Nagy János szobrászművész Beethoven és a halhatatlan kedves című, a zeneszerzőt és Brunszvik Jozefint ábrázoló alkotása a város főterén került felállításra. Mindezek mellett Martonvásár a hazai Beethoven-kutatás egyik központjává is vált, számos kiadvány jelent meg a településen a zeneszerző és hazánk kapcsolatának témájában.

 

 

16. A martonvásári Brunszvik kastély épületegyüttese és angolkertje

 

A martonvásári Brunszvik kastély, a hozzá csatlakozó Szent Annak plébánia templomot átölelő kastélypark olyan látványos együttest képez, mely Fejér megye egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjaként évente mintegy százezer látogatót vonz a városba. Mindez köszönhető annak, hogy a kastély a hazai neogótika egyik legszebb épülete, a kastélypark pedig hazánk legjobb állapotban fennmaradt angolkertje. Az egyedülálló látványt jól egészíti ki a Beethoven és a Brunszvik család kapcsolatához fűződő hagyomány, melynek mintegy évszázada őrzői és ápolói Martonvásár közösségei.

Az idelátogatók gyakran vélik azt a Szent Anna tiszteletére szentelt plábánia templomról, hogy a kastély kápolnája, valójában annál egy évtizeddel előbb, 1774 és 1776 között építtette Jung József pesti építésszel idősebb Brunszvik Antal, egy korábbi kápolna helyére. Az egyhajós templom építésekor kis méretével még megfelelően ki tudta szolgálni a török alatt pusztává vált település egy rövid utcányi, akkor idetelepített lakosságát. Az építtető a díszítésére igen jelentős összeget áldozott, neves osztrák művészeket kért fel erre a feladatra, így hazánk egyik legszebb későbarokk belsőjével büszkélkedhet a templom.

A homlokzat Brunszvik címerének két oldalán a két Árpád-kori szentünk, Szent István és Szent László szobra a bécsi szobrász, Anton Tabota munkája. A csehsüveg boltozatos szentély faliképét a megváltás allegóriájával, illetve Szent Erzsébettel és Szent Imrével Johann Cymbal festette. A főoltár Szent Anna képe és a mellékoltárak a bécsi Felix Ivo Leicher alkotásai. A szószék stukkója Páduai Szent Antal és Assisi Szent Ferenc prédikációját ábrázolja. Brunszvik Teréz a szentély keleti oldalán lévő oratóriumban tartózkodva vett részt a szentmiséken. A templomban található Szűzanya kép nagy valószínűséggel az ő munkája.

A kastélyt 1784-85-ben a templomépítő fia, ifjabb Brunszvik Antal, Brunszvik Teréz apja építtette. Ifjabb Brunszvik Antal apjához hasonlóan magas udvari méltóságokat töltött be, és a magyar kormányhivatalok Pozsonyból Budára költözésével szüksége volt egy közelben lévő nyári rezidenciára. Az eredetileg földszintes barokk kastélyt a mai Beethoven Emlékmúzeum helyiségeit magába foglaló korábbi gazdatiszti lak felhasználásával építette Tallher Ferenc kamarai építész. Brunszvik Ferenc az 1820-as években emeletes klasszicista épületté alakíttatta át, ekkor épült a száz évvel később lebontott különálló képtár is. Mai kinézetét az 1870-es években lezajlott átalakításkor nyerte el, mikor Ferenc fia Géza angol jellegű gótizáló stílusba építtette át.

A kastély és parkja nemzetközi hírű kulturtörténeti szrepét a Brunszvik Ferenc meghívására 1800 és 1810 között többször is itt vendégeskedő Beethovennek köszönheti. A hagyomány szerint a zeneköltő itt fejezte be a Ferencnek dedikált Apassionata-szonátát. A kastély és parkja Beethoven halála után hamarosan zarándokhellyé vált. Többek között Liszt Ferenc is a zeneszerző fejedelem emlékeit keresve látogatott ide 1846-ban, hogy a Brunszvik család tagjaival együtt zenélve játsszon a Beethoven által is használt zongorán.

Az 1848-49-es szabadságharcban drámaibb történelmi szerepet is kapott a kastély. A pákozdi csata idején itt volt a magyar haderők főhadiszállása, eredetileg a horvátokkal való megütközést is ide tervezték. 1849. szeptember 11-én egy Buda felé tartó rabcsoport tagjaként ide szállásolták be Batthyány Lajost, aki a kastélyban töltötte élete utolsó börtönön kívüli éjszakáját.

A kastélyparkot a XVIII. század végén kezdték kialakítani a Szent László-vize pataka felhasználásával. A kert továbbfejlesztésére a neves német kertépítészt Heinrich Nebbient, a Városliget későbbi tervezőjét kérték fel. Nebbien az 1810-es évek elején dolgozott Martonvásáron, szerinte itt valósítva meg iskolapéldáját a festőiség és a hasznosság együttes alkalmazásának. A munka oly sikeres volt, hogy az 1815-ben idelátogató angol utazó, Richard Bright úgy érezte magát a parkban, mintha otthon lenne.

Nebbien idejéből származnak a ma is meglévő kőpadok, a kőhíd és a napjainkra óriásivá nőtt platánok. A család nőtagjai is aktívan részt vettek a telepítésben. Teréz anyja, Seeberg Anna saját maga irányította a munkákat, Teréz pedig a szentimentalizmus életérzésével áthatva, saját kezűleg ültette azokat a hársfákat, melyek egy köröndöt képeztek, és minden fa egy-egy szeretett személyt személyesített meg, helyettesítve azt távollétekor.

A park gyűjteményes jellegű, különleges botanikai értékű példányokkal való színesítése a XIX. század középétől kezdődött. A kastélykert eredetileg jóval nagyobb kiterjedésű volt, azonban a vasút kettévágta azt, az azon túli területek gondozásával már Brunszvik Géza idején felhagytak. A jelenleg 100 hektáros park központja a tó szigettel, ahol 1927-ben állították fel Pásztor János Beethoven szobrát, 1960-ban pedig kialakították a hangverseny színpadot, mely immár ötven éve helyszíne a Beethoven koncerteknek. A kastély környezetében a magyar mezőgazdaság kiemelkedő alakjainak szobrait helyezték el, Törley Mária Brunszvik Terézt ábrázoló alkotása pedig a tóhoz közel kapott helyet.

1893-ban Habsburg József főherceg, a közeli Alcsút birtokosának személyében új tulajdonost kapott a kastély és a birtok, majd 1898-ban a sörgyáros Dreher család vásárolta meg. Dreher Antal csak ritkán látogatott ide, fiának Jenőnek és családjának viszont állandó lakóhelye lett, egészen az államosításig. Azóta kastély és a park fenntartója és az elődökhöz méltóan jó gazdája az MTA Agrártudományi Kutatóközpont és jogelődje.

 

17. Hangistálló

 

A Hangistálló a Vértes és a Gerecse hegység között a völgyben, Nagyegyházán található, Budapesttól 42 km-re, az M1 autópálya mellett. Ötszáz négyzetméteres alapterületű, több mint 100 éves istállóépület, mely a Batthyány grófok birtokának részét képezte. Később a Bicskei Mg. Zrt. tulajdonába került. Gyapjúmosásra, szárításra és terménytárolásra használták. Jelenleg a Hangistálló Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdona.

A közel 300 lelket számláló kis falunak se temploma, se faluháza nincs, tehát semmifél közösségi épülettel nem rendelkezik. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hangistálló, mely az itt élő Ribli Ilona csellóművész és családja kezdeményezésére, Hegedűs Imre a Bicskei Mezőgazdasági Zrt igazgatója támogatásával folyamatosan felújításra került és már nemcsak Nagyegyházának, hanem a környező településeknek, mint például Óbarok, Csabdi, Vasztély, Mány, Alcsútdoboz, Felcsút, Bodmér, Szárliget, Bicske, Tatabánya, kulturális lehetőséget, igazi közösségi teret biztosít.

2008. december 20-án volt az első (karácsonyi) komolyzenei hangverseny, mely az itt megalakult Tátrai Vilmosról elnevezett kamarazenekar első bemutatkozásának időpontja is egyben. Az azóta is folyamatosan szerveződő koncertek, kórustalálkozók, kulturális módszertani rendezvények, képzőművészeti alkotótáborok, falunap, kézműves vásár stb. nagy sikerrel folytatódnak. Eddig mintegy 80 rendezvény valósult meg, több mint 10.000 fős közönség részvételével az eltelt 7 év alatt.

A Hangistálló Kft-nek elsődleges célja a magyar kultúra, ezen belül a magyar kamarazene és autentikus népzene hagyományainak megőrzése, értékeinek közvetítése, továbbá a faluközösség építése, a helyi specialitások megismertetése.

elérhetőség: www.hangistallo.hu

 

 

18. Kastélyszínház

 

A verebi Végh család Vereben felépített és használt első épülete a hajdani "Végh uraság színháza" volt. Az önálló színházépület a már lebontott kastélytól jobbra található. Végh Péter, aki a család Vereben élő leszármazottja sem rendelkezik a kastélyszínház terveivel, régi külső és belső képekkel, rajzokkal. A mérések szerint 16 m x7,5 m alapterületen fekszik, közvetlenül a Verebi-patak mellett.

Valaha a környék, sőt az ország zenei életének egyik fellegvára volt. A nagy kastélyt 1951-re teljesen lebontották és széthordták, a színház épületéhez azonban nem nyúltak. Talán szimbolikus értékkel bír, hogy ez az épület bár romos állapotban volt, nem került elbontásra, mintegy azt üzenve az utókor számára, hogy a kultúrát, jó ízlést és életstílust mégsem lehet mindenestül "elbontani".

Az épületet a háború után raktárként, majd műhelyként és újra raktárként használták, sok kárt okozva a belső térben. A karzat és az eredeti födém teljesen eltűnt. A befalazott ablakok, ajtók őrzik az eredeti állapot emlékét, ennek nyomán viszont a külső állapot még helyreállítható.

Az orszában közel 20 hasonló kastélyszínház terem van, azonban különálló, kizárólag kastélyszínház céljára épült épületről, ami fennmaradt, csak háromról van tudomás. Egyediségét és típusát tekintve a verebi kastélyszínház kiemelt jelentőségű. A kastélyszínház elpusztulásával az építészettörténeten túl a művelődés és a helytörténet is veszítene.

A megyei értéke fellelhetőségének helye: 2477 Vereb, Szabadság tér 25. 294 hrsz.

 

19. Pogánykő - honfoglaláskori sírhely

A verebi-lovasberényi út javításakor az út árkában 1853. május 09-én honfoglaláskori sírt tártak fel. Egy kalandozó vitézt temettek el felszerszámozott lovával együtt, ez bizonyítja harcosi, vitézi mivoltát. Termetes, csaknek 190 cm magasságú emberi csontváz feküdt a sírban. Az öv és a lószerszám aranyozott ezüstből készült veretei mellett 12 darab, átlyukasztott ezüstpénzt is találtak, melyek a hadjáratokban való részvételt igazolták. Az érmék mindegyikét 875 és 924 között verették, amiből megállapítható volt, hogy a verebi halott a X. század elején kerülhetett a földbe, s minden bizonnyal a honfoglalók első nemzedékéhez tartozott.

A lelet nevezetes azért is, mert a vitéznek trepanált koponyája volt, mellette ott feküdt egy ezüstlemez, amit a seb nagysága miatt állandóan viselnie kellett. A műtét után a lovag még huzamosabb ideig élt, kétségtelenné tette ezt a csontseb szélének teljes kisimulása.

A sír megmentett leletei: lókoponya és lólábszárcsontok, két vaskengyel, vas csikózabla, heveder- és kisebb vascsat, ezüstcsat, ezüstlemez, arannyal futtatott karikás ezüstboglár (övdísz), tegezmaradványok, hat vas nyílcsúcs, fejes ezüstgyűrű, egy-egy nyitott és sima ezüstkarika, sárgaréz, illetve vaskarika, egy-egy kikerekedú és hegyesedő végű, kerek átmetszetű lemezkarperec, valamint 28 db övveret.

A szaltovói típusú gyűrűs akasztóveret a sír viszonylagos koraiságát tanúsítja. Ezt a darabot és talán magát az övet is még Etelközből hozhatta magával a gazdája.

Bizonyosak lehetünk abban, hogy az etelközi hazában született és Pannónia földjén, immár az új hazában, Vereben lelt végső nyughelyre. Az értékes lelet megmentése, szakszerű feltárása a község földbirtokos urának, Végh Jánosnak és barátjának, Érdy Jánosnak az MTA tagjának köszönhető.

A leletek egy részéről készült másolatok a település állandó kiállításán 2009. október 23-a óta megtekinthetőek.

A verebi lovas vitéz sírja az első olyan honfoglaláskori lelet, amelynek helyét megjelölték, előkerülését kőbe vésett felirattal örökítették meg, és az országban a második, amelynek leletei múzeumba kerültek.

2010-ben Emlékkaput állított a falu lakossága a Pogánykő fölé, mely jelkép: kapcsol a múlt, a jelen és a jövő között.

A megyei érték fellelhetőségének helye: Vereb 02/2 hrsz., 8117 jelzésű országos összekötő út 13. km kövénél

 

20. Bodajki Kegyhely; Kegytemplom, Kolostor, Kálvária, Zarándokudvar

A  legrégibb magyar búcsújáróhelyként tartják számon a Bodok hegyhát lábánál meghúzódó város kegytemplomát, melynek falai a Szent István király kápolnájának kövein nyugszanak és kegyképe Passauból, feleség szülővárosából érkezett a Bakony aljára.

A Kálvária-helgy tövében feltöő gyógyító forrás ősidők óta vonzotta a zarándokokat a Mindenkor Segítő Szűz Mária szent kútjához. Szent István királyunk is többször ellátogatott ide, majd a kút mellé kápolnát építtetett, melyet fiával, Imre herceggel gyakran és szívesen felkeresett. Járt itt Szent Gellért püspök is, Szent László királyunk pedig 1090-ben itt futamította meg a pogányokat a kereszt jelével - ahogyan a legenda mondja. A középkorban a keresztes lovagok gondozták, a törökökkel vívott harcokban neves vitézek - köztük Brindisi Lőrinc a szentéletű kapucinus szerzetes - védték, majd a Mórra letelepített kapucinusok építették újjá a kegyhelyet.

A Segítő Szűz kápolnáját - a régi alapjain - kezdte építeni egy Willibald nevű práter, 1697-ben. 1728-ban új templom építését határozták el, amely Kolonits Lipót hercegprímás vezetésével 14 év alatt fel is épült. 1742-ben szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök. A gyönyörű freskókkal díszített új barokk templomba Szent István felesége, Boldog Gizella királyné szülővárosából, Passauból érkezett az oltárkép - a Mindenkor Segítő Szűz Mária híres képének másolata. A bodajki kegyképhez fűződő csodálatos gyógyulások 200 év alatt úgy megnövelték a búcsújárók számát, hogy egy hatalmas, 15.000 főt befogadó, árkádos zarándokudvar építését kezdték meg 1942-ben, majd a II. világháborús pusztítások után romjaiból építették újjá. A csodálatos kegytemplomot belül 1992-ben restaurálták, külső felújítása 2013-ban történt meg.

A Kegyhely nagybúcsúját Mária nevenapjához (szeptember 12.) közel eső szombat-vasárnap tartják.

1948-ban a Bodajki búcsút Mindszenty bíboros 35.000 ember előtt imádkozta a Boldogasszony Évében, melyet a kegytemplom oldalán látható emléktábla is jelez. A templom, a kapucinus kolostor, a kálvária és a zarándokudvarban található Mária szobor műemléki védettség alatt áll. Zarándokok ezrei keresik fel évről évre a bodajki kegyhelyet.

 

21. Bodajki Kegyhely Mária-napi Főbúcsú

Bodajk kisvárosát festői szépségű környezetben találjuk a Móri-árok peremén. A Bakony alján meghúzódó település hazánk legősibb Szűz Mária kegyhelye. A Kálvária-hegy tövében felszökő gyógyforrást már a IX. századtól látogatták. Államalapító Szent István királyunk a Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát emeltetett, s ő maga is gyakran járt ide imádkozni fiával, Imre herceggel. Több alkalommal megfordult itt Szent Gellért püspök is. A legenda szerint Szent László király a Kálvária-hegyről a levegőbe rajzolt kereszt jelével futamította meg a pogány csapatokat. Írásos emlékek igazolják, hogy a XII. századtól Bodajk a fehérvári keresztes lovagok birtoka, akik a kegyhely gondozásának nemes feladatát is ellátták.

A hódoltság ideje alatt Bodajk is török kézre került. 1601-ben Székesfehérvár visszafoglalására innen indult el a keresztény sereg, mely a később szentté avatott Brindisi Lőrinc kapucinus szerzetes és Berényi gróf vezetésével már Csókakőnél győzelmet aratott a többszörös túlerővel szemben.

Az ország felszabadulását követően a császári hatalom a csókakői várat és környékét a Hochburg-családnak adta, mely nagy kiterjedésű uradalom Bodajkot is magába foglalta.  A hithű katolikus uraság egyik legfontosabb teendőjének a lelkipásztori szolgálat ellátását tekintette, így 1695-ben Mórra telepítette le a kapucinus atyákat, akik a bodajki kegyhely felvirágoztatását is feladatul kapták.

A kapucinus rendházfőnök, Pater Willibald a móri zárda és templom építtetése közben hallotta, amint Bodajkot a munkások "csodálatos hely"-ként emlegették. 1697-ben ásatásokat kezdeményezett, melyek igazolták sejtéseit: megtalálták a kőfallal körülvett Boldogságos Szűz kis kápolnájának alapjait, s mellette az egykori temető maradványait. A kápolna újjáépítésének gondolata rögtön felmerült benne, és a lelkes páter mecénások keresésére indult. Az építkezéshez a Hochburg-családon és a környékbeli híveken kívül Kollonich Lipót esztergomi érsek pénzt és kegytárgyakat adományozott. Willibald a Bécsben élő Colloredo grófnőhöz is támogatásért fordult, de az először vonakodott a segítségnyújtástól. A legenda szerint, álmában megjelent neki a Szűzanya, szemrehányást tett, és betegséggel sújtotta. Másnap a grófnő meghagyta Willibaldnak, hogy kérjen tőle valamit a kápolna számára. Az atya a passaui, híres Segítő Szűz Mária kegykép másolatát kérte. A grófnő azonnal megrendelte a képet egy bécsi mestertől, és amint az elkészült, a betegsége megszűnt. Ezzel indult a kegyképhez fűződő csodás események sorozata.

A kegykápolnát 1697. július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén áldotta meg a székesfehérvári jezsuiták főnöke. Ez alkalomra XII. Ince pápa teljes búcsút, a többi Mária-ünnepre pedig hét esztendős, valamint hétszer negyven napi búcsút engedélyezett. Később pedig Kisasszony napjára is teljes búcsút kértek az itt szolgáló szerzetesek.

Az imameghallgatások és a csodás gyógyulások következtében a zarándokok száma oly mértékben növekedett, hogy a kápolna kicsinek bizonyult, így a kapucinus atyák egy templom megépítését határozták el. Az alapokat 1728-ban rakták le özvegy gróf Hochburg Józsefné végrendeleti adományának (500 Ft) első részletéből. A ma is álló barokk kegytemplomot Segítő Boldogasszony tiszteletére 1742. szeptember 30-án szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök több ezer hívő jelenlétében. A Segítő Szűzanya kegyképét a főoltáron helyezték el. A Mariahilf-képtípus a német és osztrák területeken a XVII. században vált széles körben ismertté, amikor a háború, járványok és az éhínség által sújtott nép Szűz Máriához folyamodott, az ő közbenjárásától remélve a csapások megszűnését. A pestis - "a török rabiga utolsó átka" - alól megszabadító Szűzanya ruhájának élénk piros és kék színe azokra a vörös és kék posztó keresztekre emlékeztet, amelyet a pestises betegekkel közvetlenül érintkező személyek viseltek. (Szilárdfy Zoltán: A magyarországi kegyképek és szobrok tipológiája és jelentése. In. Bálint Sándor - Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest, 1994. Szent István Társulat. 324. 1.).

A kapucinus atyák 1729-től jegyzéket vezettek a kegyhelyen tapasztalt csodás gyógyulásokról és imameghallgatásokról, melyekből 1780-ig mintegy 350 esetet rögzítettek. Itt olvashatunk először a kegyképen és körülötte elhelyezett hálatárgyakról, az ún. offerekről, melyek általában ezüstből készültek, és valamely testrészt vagy szervet formáznak. Ezek nagy részét a XIX. században a helyi atyák beolvasztatták, de megmaradtak például a Szűzanya és a kis Jézus fejét ékesítő koronák, valamint a Szent Szűz nyakáról lelógó, többsoros, szív alakú medallionnal ellátott ezüst lánc is.

Emlékezetes 1771 Pünkösdhétfője. A székesfehérvári hívek egy csoportja Bodajkra zarándokolt, melyen részt vett Kovács Szabó Péter 14 éves lánya is, akinek egyik lába olyan béna volt, hogy csak mankóval tudott elbicegni Bodajkra. A főoltár előtt tipegve a Szűzanya segítségét kérte a kislány, aki úgy érezte, mintha valaki a levegőbe emelné és azt mondaná: "Kelj fel, már mankó nélkül is tudsz járni". Ekkor hirtelen felgyógyult a béna lába, és mankóját a sekrestyébe vitte azzal a kéréssel, hogy függesszék fel hálából a Szűzanya oltárára.

Említésre méltó az égés nyomait viselő női ruha története is, mely szerint a XVIII-XIX. század fordulóján egy megözvegyült jámbor asszony aggódott férje lelki üdvéért, ezért a bodajki templomban Gergely-misesorozatot rendelt. Az utolsó Gergely-mise alatt Úrfeltámadáskor megjelent a férje és közölte vele, hogy az összes büntetéstől megszabadult. Az özvegy megnyugtatásképpen annak vállára tette a kezét, mely érintés égési nyomokat hagyott a feleség ruháján. A kislány mankója és az özvegy ruhája ma a kegyoltár mögött felfüggesztve látható.

 

 22. Jakab István László festőművész, a népi építészetet megörökítő festményei

Jakab István László (1907-1989) akvarell festő, építész, író. A népi építészet alkotásainak hazai megörökítője 1934-ben tatabányai kiállításával kezdte meg képzőművészeti bemutatkozását. Hiteles, pontos és szakszerű ábrázolását több országos és külföldi kiállítás igazolja. Az erdélyi népi építőművészetet hitelesen bemutató festményeit számos tárlaton láthatta a közönség. Volt kiállítása a Néprajzi Múzeumban, Bicske Város Képtárában, a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában, a Budai Várban, Bicskén a Petőfi Művelődési Központban, s jelenleg a Jakab akvarellek Bicskén, a Batthyány-kastély dísztermének folyosóján láthatók állandó kiállítás keretében.

Jakab István László alapította a tatabányai művészeti szabadiskolát, a tatabányai Képző és Iparművészeti Társulatot, az Iparterv "Székely Bertalan képzőművész körét". az építészet terén is több gyár, gazdasági és lakóépület tervezése fűzödik a nevéhez.

Budapesten született, ott végezte iskoláit, de Bicskét, ahol szülei éltek, ahová gyökerei kötötték mindig szerette. Helytörténeti munkájának kiemelkedő eredménye Bicske története című monográfia, mely 1969-ben jelent meg. Kezdeményezte a Bicske Baráti Kör megalapítását.

1987-ben Bicske város mindenkori polgárainak adományozott 101 db akvarell festményt. 2003-ban Bicske Város Önkormányzata sokoldalú lokálpatrióta tevékenységéért posztumusz díszpolgári címet adományozott Jakab István Lászlónak.

A Jakab István László által felajánlott festményeket a város elfogadta és 1988-ban átalakított egy épületet képtárrá, amely 10 évig működött. Az épület műszaki állapotának romlása miatt, 1997 őszén a képek raktárba kerültek, a keretek egy része megsérült, az üveglapok összetörtek. Bicske Város Önkormányzata 2004-ben forrást biztosított a Jakab-akvarellek paszpartuzásának és keretezésének költségeire. 2005-ben a Bicskei Napokon láthatta újra a közönség a festményeket a Petőfi Művelődési Központban. Ezt követően került a képek egy része a Batthyány-kastélyba, ahol jelenleg is állandó kiállítás keretében tekinthető meg.

Festészetét Dr. Pogány Ö. Gábor művészettörténész így mutatja be:

"A pontos ábrázolás és a művészi hatás együttes megjelenése maradandó élményt hagy a műélvezők emlékezetében. A képein a természethű előadásmód ugyancsak változatos színhasználattal, rajzi ötletességgel párosul. A kiállított művek a magyar népi építészet jellegzetes példáit idézik fel, mégpedig úgy, hogy megbízható műszaki feltételeknek is tekinthető minden ábra. A népi műemlékek védelme bizton számíthat Jakab István László képeire, akár helyreállításról, akár tudományos feldolgozásról legyen szó. Azzal a negyedszázados szívós munkával, melynek során végigjárta a Duna-medence magyarlakta vidékeit és - ahol alkalma volt rá - vázlatokat, feljegyzéseket készített a falusi házakról, régi templomokról, haranglábakról, malmokról, érczúzókról, páratlan művelődéstörténeti szolgálatot tett. Ám az anyaggyűjtésen túl ez a szolgálat egyúttal kiváló teljesítmények megalkotására is alkalmat adott, amikor azután itthon festményekké fejlesztette a látottakat. Egyértelműen megállapítható, hogy Jakab István László jelentős helyet foglal el a legjobb magyar vízfestők sorában. Művészi és néprajzi munkássága, vízfestményei bemutatják, hogy milyen egyedülálló építészeti remekműveket rejtenek az erdélyi települések. Sajnos több népi építészeti emlék már csak Jakab István László képein látható, pusztulásra ítélték a páratlan szépségű épületeket. Patrium, Kalotaszeg, Csík, Háromszék, Mezőség - Erdély valahány tája, kisebb-nagyobb közössége tanulságos helyi sajátosságokat őriz, amit a festőnek jól sikerült demonstrálnia; színvilága, festői stílusa egyúttal az építészeti emlékek környezetét, az együttélés légkörét is megidézi. Nincs olyan részlete, eleme Jakab István László működésének, amely ne utalna a Kárpát-medence élő hagyományaira. ezek a hagyományok nem hiányozhatnak az európai örökségből, de szerepük van a többi földrészhez fűződő kulturális értékcsere fenntartásában, bővítésében is." (Pogány Ö. Gábor: Erdély magyar népi építészete In.: "Hol sírjaink domborulnak...": Festmények az erdélyi népi építészetről festette: Jakab István László. Bp., Skála Reklámstúdió, 1988. 3.-5.o.)

 

23. Bicskei fehérhímzés

Párniczky Józsefné Fejér megyei mintagyűjteményében azt írja: "Fejér megye népi hímzéseiről, szőtteseiről még a megye határain belül is kevés szó esett - és esik. Az utóbbi évtizedekben újra megerősödő tudatos és célszerű hagyománygyűjtés ellenére is csak egyetlen kiadvány tartalmaz megyei eredetű mintákat /ld. Hímzés mintalapok. Szerk. Varga Marianna Bp. NPI 1971.31, 35-38. lapja tartalmazza Farkasné Horváth Sarolta bicskei fehérhímzéses terítőit./ Szórványosan rangos kiadványban, ha fel is tűnt egy-egy Fejér megyei szabadrajzú vagy keresztszemes minta, az csak az általános "dunántúli" nevet viseli. Összefüggő, a megye hímzéseit, hímzéskultúráját, s főleg mintáit bemutató kiadvány az egyre nagyobb igények ellenére sem láttak eddig napvilágot."

A bicskei fehérhímzés méltán híres a népművészet, a hagyományápolás történetében. Egyszerűségével, tiszta fehér mintáival ízlésesen alkalmazkodott a régebbi korok igényeihez.

1970-ben a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban megrendezett népművészeti szakkörök kiállításon az Országos Kis Jankó Bori hímzés pályázatokon díjat nyert szakkörvezetők mutatták be az öltözködést és lakásdíszítő hímzéseket. A kiállítók között Farkasné Horváth Sarolta bicskei fehérhímzéses munkáival vett részt. Hímzéstervei megjelentek "Hímzés mintalapok" című kiadványban, melyben Tolna, Borsod, Fejér, Bács, Hajdú és Békés megyében alkotó népművészeti szakkörvezetők legsikeresebb alkotásai kerültek bemutatásra. Horváth Sarolta az Iparművészeti Főiskolán diplomázott varrás-díszítőművész szakon, tanulmányai során minden vidék díszítőművészetét gyűjtötte és tanulmányozta. A 70-es, 80-as években a Kis Jankó Bori-díjas iparművész, Farkasné Horváth Sarolta vezetésével Népi Iparművészeti Díszítő csoport alakult a Művelődési Központban, amely a fehérhímzés hagyományainak felélesztését, a hagyományőrzést tűzte ki célul. A magyarság kiváló díszítő ösztöne által létrehozott művészet megismerése, megőrzése, fejlesztése volt a cél. Bicske asszonyaiból már indításkor tízen kerültek a hímzők közé, később ez a szám bővült. Főleg szálán varrott, lyukkivágásos bicskei fehérhímzések készültek, terítők, függönyök, borítók, futók, blúzok, vállkendők, kötények készültek, a takácsmesterek mintáit és szövéseit átköltötte hímzésre. Farkasné Horváth Sarolta halála után Béresné Báder Katalin, a Népművészet ifjú mestere vette át a szakkört, aki elődje szakmai és gyakorlati tudását átvéve, folytatta a munkát, így a díszítő szakkör a helyi és megyei, országos kézimunka kiállításokon eredményesen szerepelt.

2011-ben újra alakult a Népi díszítőművészeti szakkör, amely a bicskei fehérhímzés népszerűsítését, megőrzését, és továbbörökítését tűzte ki céljául. A szakkört Szebényi Zsoltné vezeti.

 24. Római kori Völgyzáró gát

A Völgyzáró gát a római kori Pannónia egyik különleges emléke, a Császár-víz duzzasztógátja. A hatalmas gát - a gorsiumi épületek mellett - Fejér megye római kori múltjának legnagyobb méretű ma is látható emléke.

A Borostyánkő út mellett Scarbantia és Savaria környékén, vagyis a Fertő-tó partján, illetve a Velencei-tó peremén Gorsium központtal halastavak nyomáról tesz említést a szakirodalom. Gorsiumtól két különböző irányba mintegy 30 km-re egy-egy duzzasztógát falvonulata látszik a felszínen napjainkban is.

A pátkai gát két hegy közötti völgyet zár el, segítségével terjedelmes tavat létesítettek. Ma, a korszerűbb megoldással felduzzasztott zámolyi víztároló széles víztükre a még mindig impozáns méretű, római eredetű falazat hátterében látszik. Az ókortól megmaradt quader-köves építkezés a dunántúli táj egyik jellegzetes látványossága.

A pátkai, műemlékként nyilvántartott, feltehetően a római korból származó és a középkorban is használt duzzasztó gát 1875-től ismert. Az akkori adatok szerint a gát oldalcsatornáját még használták tavasszal és késő ősszel malom hajtására. A gátnak eredetileg két csatornája volt: egyik a gát közepén, ez nem volt boltozott, a másik ettől dél felé helyezkedett el. Utóbbinak a XIX. század végén a boltozata részben megvolt, nyomai a gát alján még láthatóak voltak akkoriban. ennek az oldalcsatornának az egykori zsilip helye is rögzíthető volt, azonban a XIX. században megkezdték a gát köveinek elhordását.

1875-ben Henszlmann Imre az alábbiakat írta: "Nevezetes itt a pátkaiak által kőrakásnak nevezett római gát is, amely két szakasz közt elterjedvén, a mögötte levő patak vizét felfalta, hogy ez Pátka felé tavat képezzen. Nevezetes e gátnak rendes falazása vízirányos apróbb rétegekben, amelyek szabad oldalaiban igen nagy faragott kövekkel voltak befektetve (verkleidet). A munka csodálatos szabatosságú és a falazat keménysége csaknem vetélkedik a kőével.

A gátnak volt két csatornája (emissariae): az egyik a közepén, a másik ettől délfelé; ez utóbbi még jelenleg is hosszas vonalon megtartotta régi boltozatát, míg a középső emissarius nem volt beboltozva. A befedő faragott követ  nagy részben elvitték és elhasználták, azonban a gát alján még jó darabon látható. És ép ez oldalcsatornának két egymásra következő kőhajéka is, amelyben a zsilipet lebocsátották és felhúzták, a két zsilip közti tért hordott földdel lehetett megerősíteni. Az oldalcsatornát még használják malomhajtásra, azonban ez a víz csekélysége miatt csak tavasszal és késő ősszel működhetik. Mintegy 12 éve, hogy a tavat egészen lecsapolták, ezelőtt itt igen ízletes halakat fogtak, amelyeket Fehérvárra, de még Pestre is vittek. Lassan-lassan a víz kiapadt s így jelenleg mesterséges haltenyésztést sem lehetne létrehozni, ámbár a gátnak helyreállítása csekély költséggel járna."

A pátkai gát megmaradt részének teljes hosszában való régészeti feltárása szükséges. A római birodalom területéről több felirat és antik írótól származó adat ismert, melyek gátakat, duzzasztókat említenek, azonban birodalmi szinten is nagoyn kevésnek a nyomai maradtak fenn. A pátkai gátat rossz és egyre romló állapota, egyedülállósága miatt meg kell menteni és be kell mutatni. Egyedisége turisztikai célpont lehetne, Székesfehérvár turisztikai látványosságát is nagy mértékben emelné. Országos, illetve nemzetközi turisztikai vonzerőt képez, mivel a Római Birodalom területén duzzasztó gát kevés ismert, Magyarországon pedig a kevésbé fennmaradt ősküi gáton kívül az egyetlen völgyzáró, duzzasztó gát.

A gát közelében a XIX. századi feljegyzések szerint több száz kora császárkori halomsír volt, melyből 1874-75-ben 105 halomsír került feltárásra. A környéken helyszíni terepbejárás során kora császárkori település nyomai figyelhetőek meg, a feltárt, illetve feltáratlan halomsírok nyomait viszont egyértelműen rögzíteni nem lehetett. Több faragott kőemlék is ismert a területről, többek között Mithras relief, oltárkövek, melyek eredeti helyét nem sikerült egyértelműen meghatározni. A szentélyekhez tartozó kőemlékek jelentős építményekre utalnak.

 

 25. Alcsúti platánsor

A csaknem 200 éves platánsor a főhercegi kastélyt és a falut kötötte össze a szarvasmarha teleppel. Az itt épített istállót "tehénpalotának" nevezte az alcsúti lakosság funkciójához képest arisztokratikus külleme miatt. Az épületben jelenleg golfklub üzemel. A platán magyarországi meghonosítása a kertészetben is járatos József nádor nevéhez fűződik. A keleti platán tarka levelű változatát maga József nádor hozta magával Olaszországból, és saját kezűleg ültette el margitszigeti kertjében 1828-ban. Az alcsúti idős példányok valószínűleg egyidősek ezzel.

A platánsor másfél kilométeres útszakaszon ma is rendkívül szép látványt nyújt, a természet "gótikus székesegyháza". A fákat rendszeresen ellenőrzik és karbantartják, a hiányzókat pótolják.

www.alcsutdoboz.hu

https://www.youtube.com/watch?v=HuE1vppYXRs

 

26. Fekete Ildikó festett tojásai

Fekete Ildikó a viaszolt tojásírásos technikával kora gyermekkora óta foglalkozik. Alcsúton nevelkedett, ahol nem volt hagyománya a tojásírásnak, de a család minden évben új tojásokat készített húsvétra.

A középiskola alatt már egész évben írta a tojásokat. 17 éves korától mestere lett Báling Lászlóné Baranya megyei népi iparművész, aki azóta is egyengeti pályáját. Balogh Ildikó kaposvári népi iparművész is segíti fejlődését. Volt kiállítása Alcsúton az Arborétumban, Bicskén a Batthyány kastélyban, több alkalommal Budapesten a Duna Palotában, a Klebersberg Kulturkúriában. Rendszeresen tart bemutatókat a Budai Várban a Mesterségek Ünnepén, az ország nevezetesebb pontjain. A magyar népművészet jó hírét terjeszti a világban. Járt Dubaiban, Pekingben, Olaszországban, az USA-ban.

Tagja a Régi Mesterségeket Felelevenítő Közhasznú Egyesületnek, és alapító tagja a Színnel-Lélekkel Művészeti Egyesületnek. A hímesek bűvöletében él, amellett, hogy az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karának matematika szakos hallgatója.

Díjai: Junior-príma díj, Gránátalma díj, Magyar Kézműves Remek díjas, a Népművészet Ifjú Mestere.

27. "Akóts Malom - Székesfehérvár

A mezőgazdasági tanintézet 1938-ban, az első magyar király 900 éves történelmi évfordulóján - Székesfehérváron nyílt meg.

Az iskola nevének és képzési profiljának többszöri változása után az 1968/69-es tanévben képzései közt elindította a malomipari és sütőipari szakmunkásképzést. Helyszíne a martonvásári malom és a székesfehérvári "Akóts" malom. 1947-től a régi székesfehérvári "Akóts" malom tanmalommá vált.
 
A malmot egy Mann nevű téglagyáros építette a XIX. század végén. Az üzemet az a gőzgép hajtotta, amelyet a Láng Gépgyár az 1896-ban, Amerikában tartott Világkiállításon mutatott be.
1907-ben vette meg Akóts János, majd tovább bővítette. Az 1930-as években körülbelül 10q/óra kapacitással dolgozott. Akóts János halála után fia, Akóts Gyula vette át a malom működtetését, majd 1950-ben államosították. 1957-ben átszerelték, azonban patinás berendezései, működési technológiája talán a világon egyedülálló eredeti állapotot tükröz.
 
Források:
http://feol.hu/hirek/latvanymalom-is-lehetne-1578729
http://duol.hu/hetvege/csoda-a-malomban-1538568
https://youtu.be/LgnYPTX78c0
https://youtu.be/PtTKPRtZrCs

28. Molla Szadik sírja és emlékezete
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Molla Szadik csagatáj török (tatár-üzbég) szerzetesjelölt, aki 1862-ben a közép-ázsiai Khívában (Horezm) csatlakozott az álruhában utazó Vámbéry Árminhoz. Isztambulba érkezésükkor döntötte el, hogy Mekka helyett Vámbéryt követve Pestre jön. (A Molla Szadik név "hű szerzetes"-t jelent, a források azonban Mollah Izsák, Isaak Szadik, Kara Mollah, Csagatáj Izsák néven is szerepeltetik.) 1864-65-ben könyvtárszolgai, 1866-ban segédtiszti megbízást kapott az Akadémia könyvtárában, melyet kb. 6-7 éves megszakítással haláláig viselt.Jól használható munkatársként, egyben egzotikus jelenségként is kezelték, 1888-ban például bemutatták az Akadémiára látogató perzsa sahnak. "Élő szótárként" Szilády Áront, Hunvalvy Pált és többeket tanított a közép-ázsiai tatárok irodalmi nyelvére, könyvtári főnöke, Budenz József Khivai tatárság címmel publikálta is a tőle szerzett ismereteit. Csagatájra fordította Arany János „Rege a csodaszarvasról” című költeményét, s más kisebb műveket is. Megnősült, gyermekei is voltak, kettőt (Iszkender és Fatime) név szerint is említ egy 1871-es hír, utolsó éveiben, 1888-1892 között a Ferenc József rakpart 24. sz. alatt volt az állandó lakása. Felesége (vagy élettársa) egy velencei asszony, a katolikus Tóbiás Anna volt, az ő révén kerülhetett Velencére, miután Korányi professzor klinikáján hosszasan kezelték szívbántalmakkal. Feltételezések szerint Molla Szadik jó viszonyt ápolt Decsy Károly lelkipásztorral, aki 53 évig volt Velence lelkésze, s akinek a jóvoltából, halálakor sírhelyet kapott a református temetőben, noha mohamedán vallását mindvégig megtartotta. (Ezt némiképp színezi a korabeli lapok híre, amely szerint Vámbéry és a török követ közbenjárására a belügyminisztérium utasította a megyei főispánt, hogy biztosítsanak az elhunyt számára, a mohamedán rítusú temetésre elkülönített sírhelyet a keresztény temető mellett.) 1892. május 22-én halt meg Velence 80. számú, a mai Polgármesteri Hivatallal szemközt, a tóparton állt (ma már lebontott) parasztházában. Mohamedán szertartással temették el a református temető Nadapi úti szélén. Temette Ibrahim budapesti bosnyák tábori pap, katonai tiszteletadással, de sírjánál – a család kívánságára – Decsy Károly református lelkész is szolgált. A halotti anyakönyvezést is a református lelkész végezte.
A "török" hamarosan a velencei történetek, mesék kincskereséssel összekapcsolt, kedvelt alakjává vált, máig gyűjthetünk róla szóló (a történeti tényeket kellő nagyvonalúsággal kezelő) emlékeket.
(A velencei helytörténeti kutatás csak nemrég kezdett el foglalkozni Molla Szadikkal, így reményeink szerint a későbbiekben feltárhatók, pontosíthatók lesznek velencei kapcsolatai.)
Sírja egy évszázada kedvelt kirándulási célpont, már az első turistakalauzok is felhívták rá a figyelmet, a mohamedán országokból érkező vendégeket is gyakran kalauzolják el Velencére.
Sírját és annak környezetét 2011-ben a Nemzeti Fórum, az Országgyűlés, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete segítségével a Velencei Református Egyházközség felújíttatta, így méltó környezetben tekinthetik meg az érdeklődők.
 
 
 
29. "Velencei szőlész-borász kultúra épített emlékei"
 
 A középkortól kezdve biztosan a Bence-hegy volt a velencei szőlőtermesztés legfontosabb színtere. A talaj, az éghajlati tényezők és a szakértelem együttese kitűnő minőségű, másutt is piacképes, keresett bor készítését tette lehetővé. A szőlők ugyan az 1960-as évektől eltűntek, de a borászat épített emlékei, a pincék és pincesorok (bennük a hagyományos borászati eszközök) egy része megmaradt. A népi építészet ezen emlékei részben a múltunk szerves részeiként érdemelnek kiemelt figyelmet, részben az utóbbi évtizedekben kialakult közösségi tevékenység (borlovagrend) és az idegenforgalom vonzó színterei.
 
Nem is olyan régen a velencei lakosok nagy hányada szőlőt művelt, pincét tartott. Vasárnap délután (az újbor kiforrása után) a falusi férfiak kiballagtak a pincékbe és ott beszélgetve kóstolták egymás borát. Az elbeszélések szerint leány, feleség nem volt jelen ilyenkor. A szőlőből nyomok maradtak mára. Épületből és tisztelőből azonban annál több.

A Velencei-hegység ősi gránitból felépülő déli lejtőin már a rómaiak idején is volt szőlőtermesztés és borkészítés. A lávás, sziklás talajban kiváló borok teremnek, kár, hogy a szőlő termőterület fokozatosan csökken. A pincék megőrizték az építékezés hagyományos formáit, a borkészítés tudománya apáról fiúra száll. Két alaptípusú pince ismert: felszín alatti lyukpincék, illetve felszíni, présházas pincék.
 
Felszín alatti lyuk pincék. Sárgaföldes úti pincesor
 
Ez a Bence-hegy legegyszerűbb pince formája. Löszbe vájt, barlangszerű bortároló helyek. Eleje vályoggal beépített egy ajtós deszkaajtóval zárt. A lyukpincéket télen fúrták, általában három ember munkájával. Az egyik ásóval, csákánnyal fúrta az agyagos sárgaföldet, a másik lapáttal kidobálta rövid nyelű szerszámokkal. Amikor elérték a kellő hosszúságot, akkor szellőzőlikat vágtak rá ásóval. Oldalfalát simára gyalulták, majd kiégették szalmával. Az égetés hatására kemény, mázatlan cseréphez hasonló réteg képződött. A lyukpincék hossza mindig a szőlősgazda szükségleteitől, szőlőjének nagyságától függött. Legtöbbször 2-2,5 méter szélesek, 1,8-2 méter magasak, így biztonságos, nem szakadnak be.
Velencén ilyenek a Sárgaföldes úti pincesoron találhatóak. Az 1960-as évek végén egész sor partfalba fúrt, épület nélküli lyukpince jelent meg a Sárgaföldes dűlőben. Itt kaptak helyet azok a szőlősgazdák, akiknek a Pincevölgyet kettészelő M7-es autópálya építésekor lebontották a pincéjét.
 
Présházas lyukpincék
 
A lyukpince elé épített présház minőségi változást hozott. A présház lehetővé tette a borsajtók alkalmazását. Ezekhez a présházakhoz főfás, kőhúzós és középorsós faprések kapcsolódnak.
Gyakran alkalmazott megoldás, hogy a lyukpince elé szélesebb, kővel boltozott, kívül földborítású présházat emeltek.
 
A Velencei-tó környékén híres volt a pincevölgyi pincesor, ahol minden vasárnap délután nyitva voltak a pincék. A hegyen található több nyitott bányából (amely a közbirtokosságé volt) présházat építettek a lyukpincék elé, szobával vagy anélkül.
 
A XIX. századi Filoxéra járvány után többen is a szőlőjük helyén nyitottak bányát. Pl. Enyedi József, Géjó István.
Ma védendő a pincesor maradéka, amelyet az M7-es autópálya építésekor ketté vágtak.

Meszlenyi présház
 
Velence nemesi eredetű présházai és a többi falu dézsmapincéi csak fokozzák azt a formai sokféleséget, amely a Velencei-hegység szőlőbeli építkezését jellemzi. A nemesi eredetű borházak nemcsak külső formájukban és méreteikben, hanem belső térbeosztásukban is különböznek a paraszti hajlékoktól. Lugassal befuttatott tornác, kis nyitott kéményű konyha, nagy szoba és hatalmas, gyakran több faprés befogadására alkalmas szőlőfeldolgozó helyiség található bennük. A nemesi borházakhoz a főfás, kőhúzós pincék kapcsolódnak.
 
A Meszleny Pál földbirtokos és jobbágyai között 1768-ban (Mária Terézia urbárium nyomán) létrejött a megegyezés, miszerint "az kocsma Szt György naptul Szt Mihály napjáig az uraságé legyen, Szt Mihály napjátul Szt György napig a Falué".
 
A földbirtokos Meszlenyi család téglából és vályogból épült, kontyolt nádtetővel ellátott épülete eredeti szépségében őrizte a múlt emlékét. Présházában áll a 6 méter hosszú Rákóczi-prés, a szobában faragott kőbélelésű kandalló és egy beépített falitéka található. Aránytalanul kisméretű kőpincéje van. Sajnos az M7-es autópálya építésénél lebontották.

A Meszleny család másik pincéje ma is látható a Rizling utcában. Tornáca szőlővel befuttatott, eredeti állapotában. Magánkézben van, nem látogatható.
Az 1865-ös statisztikai adatok szerint 570 kh volt a szőlőterület, a kereskedők a pincékhez jöttek a borért. 1870-es szőlőfajták Velencén: muskotály, dinkák, fehér kadarka, amelyet a kereskedők egységesen móri bornak neveztek.
 
Sára Szűcs Lajos pincéje
 
A település szélén lévő pincesorban található, a részben  a domboldalba vájt, téglalap alaprajzú, nádazott nyeregtetővel fedett pince-présház. Alapozása és falai a talaj szintjéig kőből rakottak, a felmenő falak vályogból. A hosszfalak a homlokzati fal elé nyúlnak, fedett előteret képezve. Présházban nyitott fedélszék, a pince első szakasza téglaboltozatos, a hátsó földbe vájt. A XIX. század első felében épült, népi műemlék.
 
Tőkés-pince
 
Egykori dézsmapince. A tágas dézsmapincék a jobbágyfelszabadítás után, 1848 után paraszti kézre kerültek. Nagyságuk a kisgazdaságok igényeit jóval meghaladta, így részben kihasználatlanok voltak.

A velencei szőlőhegy legrégibb épülete a kő ajtóbélésébe vésett évszám tanulsága 1781-ben épült. A 28x9 méter alapterületű présházhoz kétágú pince tartozik. Kontyolt tetőszerkezetét eredetileg fazsindely fedte, efölé csak 1920-ban raktak nádat. Térbeosztása nagy szobából, eredetileg kéményes konyhából, kamrából és szőlőfeldolgozó helyiségből áll. A pincében 1780-as évszámmal ellátott főfás kőhúzós borsajtó található.
 
A XVIII. századi Hőr-féle présház, egykori dézsmapince, ma Tőkés-pinceként ismert. Benne XVIII. századi prés áll. A dézsma pinca ma is látható, sajnos romos állapotban, évek óta eladó.
 
Vörösmarty présház
 
A kápolnásnyéki Vörösmarty család egykori présháza és pincéje 1960 óta országos védettség alatt álló épület. Műemlék jellegű épületté nyilvánítva felkerült a műemlék-jellegű házak jegyzékébe.
 
A XVIII-XIX. század fordulóján épület, amelyben - férje halála után - a költő édesanyja sokáig élt. A fehérre meszelt falú, nádtetős, homlokfalán szőlővel befutattatott épület homlokfalán egy szerény tábla hirdette: Vörösmarty emlék. Az 1970-es években az IBUSZ megálló helye volt a kilátó miatt, híres ételei és jó bora miatt sokan felkeresték. Ma magánkézben van, sajnos nem látogatható.

Források:

Lukács László, Ambrus Lajos és L. Simon László: Édes szőlő, tüzes bor
Velencei Helytörténei Egyesület honlapja www.helytortenet.eoldal.hu
Kupi László: Város volt, város lett
Velencei Helytörténeti Egyesület gyűjtései
Velence város örökségvédelmi hatástanulmánya 2013
Lukács László: A velencei szőlőhegy népi hajlékai (FMTÉ 6. szám, 1972.)
 
30. Wenckheim-kastély
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Velence török idők utáni múltját meghatározó Meszleny-család az évszázadok során több kastélyt is épített, ezek közül időben a legkésőbb ez az épület készült el. Az első világháború után került a Wenckheim-család tulajdonába, nevét is innen kapta. Háromnegyed évszázadig a tópart meghatározó épülete volt, amelyet a tónak szinte minden pontjáról látni lehetett. Az államosítást követően közösségi funkciót kapott, s az elmúlt közvel 70 évben az épület és környezete a velenceiek és az idelátogatók kulturális igényeit szolgálta és szolgálja. Szép példája annak, hogy a jól karbantartott, arányos, látványként is vonzó műemlék jellegű épület megtölthető a hozzá illő közösségi tevékenységgel.
 
A kastályt meszleni Meszleny Benedek és felesége, csalai Kégl Irma számára a feleség apja, a tehetős gazda és üzletember, csalai Kégl György építtette 1888-89-ben. A kúria terveit Say Ferenc, fehérvári műépítész készítette. Meszleny Benedek volt a Velence-tavi Vadásztársaság vezetője. A parkot ekörül az épület körül is a másik itteni Meszleny-kúria tulajdonosa, a szomszédos Meszleny Pál építtette ki.
 
Meszleny Benedek 1909-ben hunyt el. Örökösei az I. világháború idején sok hadikölcsönt jegyeztek, komoly anyagi problémáik következtében ezért 1921-ben a kúriát el kellett adniuk gróf Wenckheim Ferencnek, aki a Wenckheim család ifjabb grófi ágából származott. A família az osztrák bárói rangot 1776-ban, az osztrák grófi címet 1802-ben kapta. Wenckheim Ferencnek 1930-ban Velencén saját birtoka 138 kh, melyhez bérelt Meszleny Bélától még 122 kh területet. Az intézője Szabó István volt, aki szolgálata mellett még a saját 200 holdas birtokát és 120 holdas bérletét is kezelte. Wenckheim Ferenc 1939-ben Velencén halt meg, felesége 1945-ig lakta a kúriát.
 
A háborúban a kastélyt sérülés érte, kifosztották, majd a háború után iskolának használták. A tágas, főúri szobák alakítás nélkül is megfeleltek tantermeknek az akkori viszonyok között. Az urasági kocsiszínekből, lóistállókból tágas és világos tantermeket alakítottak ki.
 
Az iskola itt 1979-ig működött, mert elkészült és abban az évben átadásra került az új Velencei Nagyközségi Közös Tanács irányítása alatt álló Velencei Vörösmarty Általános Iskola.
 
A kastély épületében a volt iskola helyén az 1990-es évektől az önkormányzat kastélyklubnak és szabadidőközpontnak adott helyet, a pincében pedig a velencei focistáknak alakítottak ki öltözőt és szociális helyiséget.
 
A könyvtár 1987. augusztus 20-a óta működik ebben az épületben, ezenkívül a Velencei Helytörténeti Egyesület kiállító terme és irodája is itt található. Baloldali szárnyában van a házasságkötő terem. Az alagsorban a sport mellett civil szervezetek kaptak helyet. A parkban egy edzőpálya és egy futballpálya lett kialakítva különlegesen szép kilátással.
 
A kastély szabadon álló, magas földszintes, megközelítően U-alaprajzú épület. Főhomlokzata 3+2+3+2+(1+1+1) osztású, középrzalitja előtt kőbábos mellvédű terasz húzódik, melyhez lépcső vezet fel az épület alatt húzódó alagsor miatt.
Ablakai és ajtaja féköríves záródásúak, felettük kőbábos attika látható. A főhomlokzat két szélén manzárdtetős sarokrizalitok állnak. Nyerstégla falainak sarkai kváderes díszítést kaptak. Hátsó homlokzata 2+7+2 osztású, a két erősen kilépú oldalrizalit között fából készült, üvegezett veranda húzódik. Bal oldai homlokzata öt tengelyes, a jobb oldali 2+1+2, a középső ablak félköríves záródású. A jobb oldali krizaliton Kossuth emléktáblát helyeztek el.
 
Források:
Virág Zsolt: Magyar Kastélylexikon: Fejér megye kastélyai és kúriái
Meszleny Ignác: Velencei tallózások
Kupi László: Város volt, város lett - Velence története
 
31. Alcsúti arborétum

Budapesttől 50 km-re a Váli-völgyben, az Acsai- és a Váli-vizek összefolyásánál, Alcsútdoboz szélső házaitól nem messze fekszik az Alcsúti Arborétum.

Alapítása József nádor, kialakítása és virágkora József főherceg nevéhez fűződik.

József Antal főherce (1776-1847) már gyermekkorában megtanulta a kertművelés csínját-bínját. Hatezernél több növényt ismert latin nevükkel és rendszertani besorolásukkal együtt. A budai várkertek, a Margitsziget, a kelenföldi Nádor-kert után József nádor megépíttette Alcsútot. Püspökladányi uradalmát cserélte el az alcsúti birtokok ellenében 1818-ban.

A 11000 holdnyi birtokból mintegy 20 év alatt mintagazdaságot, a magyar kertművészet egyik remekét, a magyar klasszicista kastélyok egyik legszebbikét varázsolta.

Nem sokkal az uradalom birtokbavétele után, 1819 és 1827 között épült fel az alcsúti kastély Pollack Mihály bécsi származású pesti építész tervei alapján. Az eredeti U alakú épület kerti homlokzata előtt impozáns portikusz (nyitott oszlopcsarnok) timpanonján a főhercegi család címerével.

A park (angolkert) 1825-től épült a királyi udvari kertész, Tost Károly közreműködésével. "Felsorakoztak a növényvilág arisztokratái" (Jókai), az ún. platánkor időszaka volt ez, annak növényeivel telepítették be a kertet. A keleti platán tarka levelű változatát maga József nádor hozta magával Olaszországból és saját kezűleg ültette el margitszigeti kertjében 1828-ban. Az alcsúti idős példányok valószínűleg egyidősek ezzel. Különlegesnek számító újdonságok is kerültek a kertbe ekkor: tulipánfa, kanadai nyár, vasfa, japánakác, fekete dió, törökmogyoró, vadgesztenyék, vérbükk, lepényfa, fehér akác. Ekkor telepítették az első akácfákat az országban itt, Alcsúton. A nádor minden jelentős családi eseményt emlékfák ültetésével jelölt meg. Ez is a kor általános szokásai közép tartozott. Volt narancs és citromház, kaktuszház is a kertben. Kiépítette árnyas fasorokkal éaz egész gazdaságot és a Csaplári erdőt is. Mindezeknek jó mikroklímát teremtett a parkot érintő két vízfolyás, az Acsai- és a Váli-víz.

1844-ben került ide főkertésznek Fuchs Emil. A nádor halálával a kert elsőkorszaka lezárult. Fia, József Károly vett át az alcsúti birtokot és ha lehetett még több szenvedéllyel és szakértelemmel fejlesztette tovább. A park is megújult és egyre gazdagodott. 1871-72-ben Ybl Miklós tervei alapján készült el a pálmaház. A kikerült földtömegből Jámbor Vilmos udvari kertész megépítette a főherceg által később Jámbor-halomnak nevezett dombot, amit rózsafákkal, fenyőkkel ültettek be. Amai főbejárat mellett balra található ez a domb. A pálmaházban trópusi, szubtrópusi, mediterrán növenyzet díszlett.

1876-ban vízvezetéket építettek ki. Zsigmondy Vilmos mérnök - a mélyfúrású kutak szakembere - az ország első artézikútjainak egyikét létesítette Alcsúton. A 185 méter mélységből feltörő víz egy, a tó közepéből lövellő mesterséges gejzír vizét biztosította. Kibővítették a tavat is, elkészültek a romantikus kőhidak.

1880-tól Zednik Pál a főkertész, újabb fenyőket telepített. Tovább építették a kastélyt is, belső zárt udvar és tágas, nyílt hátsó udvar alakult ki, melynek egyik oldalán díszlik a Storno Ferenc alkotta kastélykápolna, az udvar közepén márványmedence.

Az útvezetések a kert monumentalitását hangsúlyozzák. Ha az érkező az őrház mellett ér aparkban és a kőhídon áthaladva a ma is csodás plaátn után balra fordul és az Acsai-vízzel párhuzamos úton megy tovább, a legteljesebb élményben részesül. Az újabb kőhídon át, amely talán a kert legrégibb hídja, a Csalogány-liget, majd a Hermina-sziget következik. A Hermina-sziget kőhídja után szép facsoportok és növénykülönlegességek között látható a Jámbor halom.

A kastélytól balra a Mély-útba kerülünk. A kanyargó út két oldalán jobbra-balra sziklák emelkednek, melyeket a főherceg szentgyörgyi pusztájáról, az ottani kőbányából szállították a kertbe. Az ide telepített havasi növényeket a Kárpátokból hozatták. A kárpáti részlethez tartoznak az 1882-83-ban létesített "állatkerti" építmények és a medveház is. Tisztásokon, bokorültetvényeken átvezető utakon át található az a fenyves, amelyet még a nádor ültetett abból az alkalomból, hogy István fia megszületett. A helynek ma is István-halom a neve, tetején található a nyolcszögletű gloriett. A kastély északnyugati sarkán terül el a gyermekkert egy közös "játszópavilonnal", a babaházzal.

A parkban kétségkívül a legnagyszerűbb látványt a kastély előtti tér nyújtja. A tó felé haladva az István-halommal szemben látható az óriás tuja. Érdekessége, hogy lehajló ágai újra és újra meggyökeresednek, az első törzs körül már négy-öt gyűrűben és így terjed, burjánzik. Különlegességnek számítanak a tópart mocsári ciprussai és a kert óriási feketefenyői. Ide sorolható még a nádor idejében telepített lombhullató fakülönlegességek sokasága: órási japánakácok, hársak, vasfa, vérbükk, lepényfa. A lovarda a kora hazai vasbeton-építészet egyik első képviselője.

 A főherceg 1905-ben halt meg, amikor fia, József Ágost már ezredes és az első világháborúban hadseregparancsnok, a politikai események is egyre inkább elszólítják Alcsútról.

1941-ben a parkot védetté nyilvánítják. A második világháború végén, 1944. december 23-án ellenállás nélkül betörő szovjet hadsereg birtokba vette a falut. Két nappal később, karácsonykor már égett a kastély. A főhercegi család külföldre távozása uátn a park jó ideig gazdátlan, szabad préda volt. Megsemmisült a könyvtár és a családi levéltár. A kastély köveit széthordták, csak a timpanon, a főhomlokzat egy része maradt állva az egyre romló állapotú kápolnával.

Viszontagságos évek után 1952-ben ismét védett nyilvánították a parkot, tulajdonosa a magyar állam. 1957-70. között folyamatosan folyamatosan történt a növényanyag pótlása. 1970-től Baross József volt a kert vezetője. 1976-77-ben tórekonsturkció történt, kutatóház épült és helyreállították a kápolnát. Felújították a portikuszt, a bejárati őrházat, a babaházat, a medveházat. A kastély hajdani falait növénybeültetéssel jelölték meg.

2012-2014. között pályázati forrásból kertfelújítás történt Solymár András szakmai vezetése mellett. Új ismertető táblákat, növénynév táblákat helyeztek el. Felújították a tógejzírt, a márványmedencét és szökőkútját. A babaház előtti kertrészt újratelepítették, új lécrácsos lugast építettek. A növényállományt hagymások beültetésével és fák pótlásával is gyarapították. A védett terület kezelője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága.

A tájképi kert érétkes és gazdas növénygyűjteménye miatt kapta az arborétum elnevezést. Területe 40 hektár. A rendszertani egységek száma 300 felett van. A különleges növényeket táblácskákkal jelölték meg. A park az ország egyik legrégibb tájképi kertje, más néven angolkertje. A kert leglátogatottabb napjait kora tavasszal a hóvirágok nyílásakor és nyár elején, a szentjánosbogár rajzásakor éli. Itt található az ország legnagyobb egybefüggő hóvirágmezeje, két és fél hektáros területen. A hóvirágok 7 fajtájának 24 változatát csodálhatják meg az idelátogatók. A Hermina-ligetnek nevezett részen tanösvényt alakítottak ki, ahol táblákon tájékoztatnak a különböző fajok tulajdonságairól. A hóvirág 2005. óta védett, a virágzás idején természetvédelmi őrszolgálat működik. A szentjánosbogarak esti-éjszakai látványát csoportvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők. Az utóbbi néhány évben felkapott látványosság főleg a városlakó embereknek nyújt új természeti felfedezéseket.

Második éve rendezik meg a környék önkormányzatai a Vál-völgyi Zsúr elnevezésű találkozót az arborétum területén. A programok nagy része a portikusz előtti nagyréten zajlik. Lehetőséget kapnak bemutatkozásra a völgy néptánccsoportjai, művészei, kézműves alkotói, borászai és gasztronómusai.

Források:

100 magyar falu kincsesháza sorozat, Alcsútdoboz

A legmagyarabb Habsburg otthona - József nádor alcsúti kastélya www.szepmagyarorszag.hu

Alcsúti Arborétum - Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága www.dinpi.hu/alcsutiarboretum

Székesfehérvári Levéltár anyagai

www.alcsuti-arboretum.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresés

Vakbarát verzió

 

56-os forradalom ünnepségei

Fejér Megyei Értéktár

Foglalkoztatás

Területfejlesztés

Barangoló

Fedezze fel Fejér megyét!
 
 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár