A vármegye pecsétje

Vármegyéink eredete mindmáig vitatott, azonban aligha vonható kétségbe, hogy a területi alapon álló kormányzás megteremtésekor Szent István nem a korabeli bajor-német comitatust ültette át, hanem a sajátos, még jóval fejletlenebb hazai viszonyokhoz idomította a - már a XI. század kezdetén kettos funkciót hordozó - világi igazgatás szervezetét. Miként Kristó Gyula megállapítja, egyfelől némely várakhoz tartozó terület összefüggő tömböt alkotott, a magyar vármegye szó eredeti - a vár határa - jelentésében ezt a szerepét ismerhettük meg. Az általános, középszintű világi közigazgatás kialakulását erosíti meg a veszprémi püspökség 1009. évi oklevele, ahol a püspök fennhatósága többek között "Fejérvár"-ra határaival együtt terjedt ki, ahol a vár határai tulajdonképpen a vár megyéjét, Fejér vármegyét jelentették. Másfelol bizonyos váraknak nem összefüggo, olykor akár nagy szórtságban található különféle birtoktestek képezték a várkerületet. Mivel a latin terminológiában mindkét típusú várszervezet leggyakoribb elnevezése comitatus (ispánság), a másodjára említett típust magyarul gyakran a várispánság kifejezéssel adják vissza, ekként megkülönböztetve a szintén ispánságnak mondott vármegyétol. Utóbbira ugyancsak az 1009. évi veszprémi javadalmazó levél szolgáltatja az első példát, itt ugyanis a Fejér vármegyében található Úrhida vár szervezetét említik. A fejérvári várispánság keletkezése valószínűleg szintén államalapítónkhoz kötheto, oklevelekbol azonban csak 1229-tol igazolható.

A XIII. század első felében a királyi vármegye helyén fokozatosan létrejött a kialakuló köznemesség szervezete, a nemesi vármegye. Működésének első fennmaradt emléke a Zala vármegyei királyi serviensek Kehidán 1232-ben kiadott oklevele, melyen még a XVIII. században is megfigyelheto volt a zalai serviensek latin köriratú pecsétje. A fejlodés azonban más irányba mozdult, s a középkorban a vármegyéknek egyáltalán nem volt pecsétnyomójuk, megjelenésükig a főispán - általa az alispán és a szolgabírók - családi címerét ábrázoló gyűrűspecsétjével erosítette meg hiteles kiadványait. A legkorábbi vármegyei címeres pecsétet - köriratának tanúsága szerint 1490-tol - Hunyad vármegye használta, késobb II. Ulászló 1498-ban Somogy vármegyét részesítette pecsétre vésheto címeradományban. A vármegyei címerek elterjedése a török elorenyomulását követoen sem vált általánossá, kialakulásuk nehézkesen haladt elore az 1550. évi LXII. törvénycikk szentesítéséig, amely - utalva Somogy vármegye pecséthasználati gyakorlatára - a címerhasználat alapjait vetette meg amennyiben elrendelte, a vármegye nevében kiállítandó okleveleket egy pecsét alatt kell kiadni. A törvény intentiójaként 1550. február 12-én kiadott királyi leirat azt is kimondja, minden vármegyének külön címert, címerjelvényeket és pecsétet kell adni. Pusztán következtethetünk valamennyi, az akkoriban török hódoltság alatt nem álló vármegye kaphatott pecsétet és címert. A törvény, késobb a végrehajtási rendelkezésként értelmezendo leirat részletesen szabályozta a vármegyei pecsétek alkalmazását, ezzel szoros összefüggésben a vármegyei címerhasználatot. Utóbb az 1596. évi XI. törvénycikk azt is elrendeli, hogy a vármegyék tulajdon zászlóval is bírjanak.

A pecséthasználatot törvénybe iktató rendelkezés hatására, még az országgyűlés esztendejében Zala, Zemplén, Nyitra és Hont vármegye kért és kapott címert adományozó oklevelet. A XVI. század közepén azonban a vármegyék egy része nem volt abban a helyzetben, hogy a törvénycikk utasításait kövesse, ugyanis a török megszállás több vármegye működését lehetetlenné tette. Nem volt ez másként a hódoltság alatti Fejér esetében sem, ugyanis Fehérvár 1543-as török megszállásával a vármegye is a félhold hatalma alá került. A törökök kiűzését követoen a XVII. század végétol kap megújult lendületet a vármegyei pecsét- és címerhasználat, s nemsokára többségük rendelkezett önálló címerrel. II. József 1786-ban ugyan felfüggesztette a vármegyék kialakult hitelesítési gyakorlatát; elrendelte, hogy minden magyar vármegye Magyarország állami címerét alkalmazza a vármegye elnevezésének köriratával, halálát követoen azonban a vármegyék visszatértek eredeti címeres pecséteik használatához. A XIX. század derekán - a magyar nyelv hivatalossá tételével (1844. évi II. törvénycikk) párhuzamosan - eredményes mozgalom indult a vármegyék címeres pecséteik addigi latin köriratának magyar nyelvűre változtatásáért. A vármegyei címeres pecséteket a mindenkori király adományozta, s a legkisebb változtatást is az uralkodó volt jogosult engedélyezni címeres oklevélben. Kancelláriai véleményezést követoen az uralkodó döntött a címeradományozásról, majd kiállították az aláírásával ellátott címereslevelet, melynek tartalmát valamint az adományozott címert vagy címeres pecsétet bemásolták és lefestették a Királyi Könyvekbe (Libri Regii).

Fejér vármegye pecsétje (1837)

Annak ellenére, hogy az 1550-ös országgyűlés biztosította a vármegyei pecsét- illetve címerhasználatot, a XVI. századból származó címerrel rendelkezo vármegyék száma csekély. Legtöbbjük a törökök kiűzését követoen, vagy a XVIII. században rendezte címerkérdését az uralkodóhoz fordulva, vagy kérték régi címeradományuk újbóli megerosítését, vagy új címert kértek. Több vármegye ellenben nem címereslevelet, hanem pecséthasználati jogot kapott, amely pecsétben címer szerepel. Ezek közé tartozott Fejér is, mint volt hódoltsági terület ha bírt is volna 1688 elottrol címereslevéllel, korábbi címerjoga s ez által címere sem ismeretes. Kérve a vármegye régi jogaiba való visszahelyezését az 1692-ben újjászervezett Fejér vármegye főispánja, Esterházy Ferenc szorgalmazta az uralkodónál a donatiót. I. Lipót Ebersdorfban 1694. október 10-én adományozott címeres pecsétről - s nem címerről - adománylevelet a vármegyének, latin körirata "SIGILLUM-COMITATUS-ALBENSIS". Az ősi címerről - ti. Szent Istvánt és a gyermek Jézus Krisztust karján tartó Máriát ábrázoló címer egy korábban adományozott, illetve használt címer megújítása-e, amit az adománylevél egyébként nem hagyhatna említés nélkül -, továbbá a régebbi uralkodói adományozásról a diploma nem tesz említést.

Az adománylevél kihirdetéséről szóló közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés 1695. január 12-én megtörtént, a címeres pecsétadomány eredetije nem maradt fenn. Fejér vármegye törvényhatósága 1837 márciusában folyamodott a magyar pecsétkörirat használatának jogáért, amit V. Ferdinánd - az 1694. évi címeradományozást megerősítve - 1837. május 26-án engedélyezett. A vármegye magyar köriratú pecsétjének felirata: "FEJÉR VÁRMEGYE PETSÉTJE". Figyelemre méltó, hogy az új donatióban határozottan szerepel, Fejér vármegye hiteles pecsétjét I. Lipót királytól nyerte, megerősítve feltevésünket, s majdhogynem kizárva a korábbi adományozás lehetőségét. Ürményi József első alispán a vörös bársonyba kötött és arany zsinóron függő, új köriratú pecséttel ellátott diplomát az 1837. június 26. és július 3. között tartott vármegyei közgyűlésen hirdette ki.

Fejér vármegye pecsétképe a XVII. század végén, a barokk korban keletkezett, az élő heraldika szigorú szabályait feloldó időszakban, amikor gyakran előfordult, hogy a klasszikus pajzsforma oválisra vagy kerek alakúra változott, mely utóbbi alkalmazására egyik példa a vármegye címere is. Nemcsak a címer formája utal a barokk korra, hanem ábrázolása is barokk festményként érvényesül. Témája Hartvik püspök Szent István legendaszerkesztményéből ismert, a halál közeledtét tudomásul vevő uralkodó "…kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel-papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom." Kultusza, s vele a Regnum Marianum eszméje Szent László korában bontakozott ki, s a XIII. században már a Napbaöltözött Szent Szüzet Magyarország védasszonyaként (Patrona Hungariae) tisztelték. Jelképi rendszere az ellenreformáció térnyerésével sem tisztázódott, a XVII. század közepén festett győri oltárképen még a koronás Szent István a föld jelképét, az országalmát nyújtja a Szűzanyának.

A Szent Korona felajánlásának egyik korai megfogalmazása a Fejér vármegyei pecsétkép, amely arany láncszemen függő körpajzs, mezeje világoskék, vöröses égboltot szimbolizál. A pajzstalpon zöld talajon háttérben szürke hegylánccal övezve balra fordulva Szent István király térdel vörössel hímzett, hermelingalléros arany palástban, ezüst ruhában. Haja és szakálla ezüst, feje körül arany dicsfény (glória) ragyog. Kezében arany szegélyű bíbor párnán a Magyar Királyságot jelképező arany Szent Koronát, a jogart és az arany markolatú ezüst koronázási kardot tartja, felajánlva azt az arany sugarakkal fénylő arany-szürke felhőben lebegő Boldogasszonynak, aki bíbor ruhában, kék fátyolban jelenik meg, karján a fehér ruhába öltöztetett gyermek Jézus Krisztussal, fejük körül ugyancsak arany dicsfény ragyog. Szent István király előtt hegyes talpú pajzsban Magyarország kiscímere látható, jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező az Árpádok címerpajzsa, balról vörös mezőben zöld hármas halomnak aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst, a tényleges királyi hatalmat jelképező apostoli talpas kettős keresztes címerrel. Szent István király a koronával, jogarral és koronázási karddal jelképezett Magyarországot az "Örök Szűz Istenanya, Mária" oltalmába ajánlja. Ilyenformán vált Szűz Mária Magyarország védasszonyává (Hungaria Mariae Regnum, Magyarország Mária országa). Eredeti XIX. századi leírása mintaszerű, a ragyogó, tündöklő jelzők az aranyat fémjelzik, a felhők a heraldikában elfogadott fekete szín árnyalatában, füstszínben jelennek meg. A kiscímer érdekessége, hogy 1837-es leírásában jobb oldalán későbbi, gyakorlati használatától (vörössel és ezüsttel hétszer vágott) eltérően, vörös mezőben négy ezüst pólyát mutat, a bal oldali vörös mező zöld hármashalmán leveles aranykoronából növekvő ezüst kettős kereszt szabályos. Az országfelajánlás a vármegye székhelyének, Székesfehérvárnak történelmi múltjához is kapcsolódott. Szent István alakjának ábrázolása Fejér vármegye címerében annak a több évszázados folyamatos tiszteletnek megfelelően formálódott, amely személyét történelmünk során mindvégig övezte.

Fejér vármegye festett címere a Fejér Megyei Levéltár könyvespolcán (1812)