klímastratégia

MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

18 csapat jutott tovább „A mi kincsesládánk”– A Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok Ismereti Vetélkedő megyei döntőjébe

Döntőjéhez érkezett a megyei általános iskola felső tagozatos és a középiskolás diákok számára szervezett „A mi kincsesládánk” - Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok Ismereti Vetélkedő. A diákokat az első fordulóban, játékos formában egy online teszt kitöltése várta. A beérkezett feladványokat elbíráló bizottság szerdai döntése alapján a megye 3 középiskolájának és 7 általános iskolájának 18 csapata jutott be a megyei döntőbe. A vetélkedő kiemelt célja a nemzeti értékek és Hungarikumok népszerűsítése és megőrzése a következő generáció számára. A megyei döntőt 2017. január 12-én, a Fejér Megyei Kormányhivatal Réztermében rendezik meg.

Fejér megyében „A mi kincsesládánk” címmel a Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok Ismereti Vetélkedőt hirdetett a Fejér Megyei Önkormányzat. Az önkormányzat a Fejér Megyei Értéktár Bizottsággal közösen a Földművelésügyi Minisztérium sikeres HUNG-2016 pályázatán elnyert 3 millió forintos pályázati támogatásból kétfordulós vetélkedőt szervez Fejér megyében.

A vetélkedő első fordulójában a diákoknak egy online–teszten kellett számot adni tudásukról. Ezzel az volt a szervezők célja, hogy a megye általános iskolás felső tagozatos és középiskolás diákjai körében játékos formában hívják fel a figyelmet a nemzeti értékek és Hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának fontosságára.

A beérkezett feladványokat értékelő bíráló bizottság tagjainak döntése alapján „A mi kincsesládánk” -A Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok Ismereti Vetélkedő végső, megyei megmérettetésére a megye 3 középiskolájának és 7 általános iskolájának 18 csapata jutott tovább. A döntőre Dunaújvárosból, Székesfehérvárról, Pusztaszabolcsról, Ercsiből, Zámolyról, Agárdról, Csórról, Sárbogárdról érkeznek a fiatalok 4 fős csapatai.

A megyei döntőt 2017. január 12-én, csütörtökön az általános iskolások részére délelőtt 10.00 -12.00 óra között, a középiskolásokét délután 13.00-15.00 óra között Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatal Réztermében rendezik meg.

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A felkészüléshez technikai információk a megyei döntőről 

Az elődöntőhöz képest a megyei döntő egy játék lesz.

Feladatoktról:
Az első feladatban a csapatoknak 2 perces prezentációval kell felkészülni a településükről, vagy az általuk fontosnak, értékesnek ítélt dologról a környékükön! Tehetik ezt fotók segítségével, népviseletbe öltözve, énekelve, versikébe öntve. A lényeg, hogy 2 perc áll minden csapat rendelkezésére. A vetélkedőn a többi olyan ügyességi feladat lesz, melyek megoldásához a Hungarikumok és a megyei értékek ismeretére lesz szükség. Ehhez kapcsolódóan lesz egy térképes feladat, valamint érzékszervi (felismerős, érzékelős) ügyességi feladatokból áll majd a vetélkedő. 
 
Hiányzás esetén
a 4 fős csapatokat min. 3 főre pótolják ki. Ez esetben ezt a verseny előtt írásban jelezzék a szervezők felé!
 
Díjazásról: A döntő első három helyezettjét tárgyi nyereményekben és oklevélben részesítik és/vagy programokon vehetnek részt, valamint minden versenyzőt és felkészítő tanárt emléklappal jutalmaznak.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

„A mi kincsesládánk” - A Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok Ismereti Vetélkedő megyei döntősei:

Általános Iskola felső tagozat:

„Kankalinok”- Hunyadi Mátyás Általános Iskola. Csapattagok: Kovács Esztella, László Ádám, László Lilla, Tamás Viktória. Felkészítő tanár: Berényiné Takács Dóra és Horváth Dóra

„Nyerő Négyes” - Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola. Csapattagok: Oláh Boglárka, Kiss Rebeka, Pereczes Patrícia, Fekete Edina. Felkészítő tanár: Hozleiterné Vrestiák Éva.

„Betyárok”- Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola. Csapattagok:Kiss István, Erős Áron, Tóth Martin, Ujszászi Dávid. Felkészítő tanár: Hozleiterné Vrestiák Éva.

„Rókák”- Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola. Csapattagok: Molnár Lili, Hamar Kornél, Mihályi Máté, Szalai Ádám. Felkészítő tanár: Ádám László.

„Értékvédők”- Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola. Csapattagok: Hanzi Dorottya, Léstár Edina, Horváth Borostyán, Molnár Zoltán. Felkészítő tanár: Ladányi Éva.

„Szalintra”- Ercsi Eötvös József Általános Iskola. Csapattagok: Lippai Roland, Heckmann Veronika, Gallyas Lakatos Benjamin, Varga Virág. Felkészítő tanár: Orthné Varga Ildikó.

„Erős Pisták”- Ercsi Eötvös József Általános Iskola. Csapattagok: Békes Balázs, Körtvélyesi Gréti, Grosszmann Antónia, Bosnyák Levente. Felkészítő tanár: Orthné Varga Ildikó.

„Eötvös Lurkók” - Ercsi Eötvös József Általános Iskola. Csapattagok: Baczakó Petra, Hódula Laura, Kovács Petra, Elcsics Krisztián. Felkészítő tanár: Orthné Varga Ildikó.

Zámoly”- Zámolyi Csanádi Imre Általános Iskola. Csapattagok: Kirilla Martin, Kollár Laura, Lukács Veronika, Szabányik Dominik. Felkészítő tanár: Dr. Hári Gyula.

„Agárdi Pákászok”- Chernel István Általános Iskola és Gimnázium és AMI. Csapattagok: Fenyvesi Zsuzsanna, Hofer Zsófia, Muskáth Anna, Fenyvesi Ernő. Felkészítő tanár: Kardos Gábor.

„Mujkó és társai”- Csóri Mátyás Király Általános Iskola.  Csapattagok: Berényi Anna Dóra, Deszát Laura Sára, Mázsa Dominika Ilona, Regecz Dávid. Felkészítő tanár: Oroján Mariann.

Középiskola:

„Fejér megye ördögei”- Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakgimnázium. Csapattagok: Kulcsár Vivien, Mátrai Alexandra, Kecskeméthy Krisztina, Varga Dorottya. Felkészítő tanár: Magyar Ádám.

„Négyeskék”- Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakgimnázium. Csapattagok: Gurgol Bettina, Rátz Szilvia, Baksa Flóra Laura, Szabó Emese Fruzsina, Felkészítő tanár: Magyar Ádám.

„10.a”- Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakgimnázium. Csapattagok:Neichl Noémi, André Szabina, Makrai Bernadett, Bognár Melinda. Felkészítő tanár: Magyar Ádám.

„Vezéres Gólyák” - Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakgimnázium. Csapattagok: Keresztesy Viktória, Török Balázs, Horváth Bogáta, Liber Sára. Felkészítő tanár: Magyar Ádám.

„Ötös egység!”- Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium. Csapattagok: Balogh Csenge, Huszár Boróka Márta, Luczek Viktória, Tóth Réka. Felkészítő tanár: Horváthné Szabó Judit.

„BTSBP” - Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium. Csapattagok: Benedek Patrícia, Takács Daniella,Balu Virág, Sóhajda Anikó. Felkészítő tanár: Pallag Ildikó.

327”- Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium. Csapattagok: Rudolf Rebeka, Orova Gréta, Huszár Olívia, Nyevrikel Márta. Felkészítő tanár: Angeli Mariann 

A HUNG-2016 pályázat kiemelt célja, hogy Fejérben élők, a megye fiataljai is minél szélesebb körben megismerjék nemzeti és a megyében fellelhető értékeket, Hungarikumokat.
 
 
HUNG – 2016/3868 PÁLYÁTAI FELHÍVÁS
 
„A mi kincsesládánk” – Vetélkedővel népszerűsítjük nemzetünk és megyénk értékeit Fejérben
 
 
„A mi kincsesládánk” címmel a Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok ismereti vetélkedőjét rendezi meg a Fejér Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium sikeres HUNG-2016 pályázatán elnyert 3 millió forintos pályázati támogatásból. A Minisztérium „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” meghirdetett és elnyert pályázati forrásból megyénkben kétfordulós vetélkedőt szervezünk a megye általános felső tagozatos és középiskolás diákjai számára.A 4 fős csapatok jelentkezését és a feladványok beküldetési idejét meghosszabítottuk, azokat november 30-ig várjuk  a kincseslada@fejer.hu e-mail címre. 
 
„A mi kincsesládánk” - Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok ismereti vetélkedő két fordulóból áll.
 
Az első fordulóban online versenyt hirdetünk az általános felső tagozatos és a középiskolás korosztály számára. A verseny első fordulójában fogadjuk a regisztrált 4 fős csapatok jelentkezését. A jelentkezőknek egy online teszt kitöltése lesz a feladata. Az online kérdőív sokszínű feladványaiban a nemzeti és a megyei értékekkel kapcsolatos valamint olyan feladatok szerepelnek, amelyekben lehetőség kínálkozik a bemutatkozásra, iskolájuk és lakóhelyük bemutatására. A beküldött feladatsorokat a vetélkedőt bonyolító szervezet értékeli és legjobb eredményt elérő csapatokat értesíti a következő megyei szintű fordulóba jutásról.
 
Az elődöntő legjobbjai a verseny második fordulójában, a megyei döntőn egy vetélkedőn mérhetik össze tudásukat társaikkal, természetesen korosztálynak megfelelően. A csapatokra itt már nehezebb feladat hárul, szellemi és ügyességi feladatokat kell megoldaniuk. Például: ismerd fel a Hungarikumokat, lesz igaz-hamis állítás, vaktérképes feladat, érzékszervi és kreatív kézműves feladatok színesítik még a vetélkedőt.
 
Díjazás: az első három helyezett tárgyi nyereményekben részesül és/vagy programokon vehet részt. Minden versenyző és felkészítő tanár oklevelet kap.
A verseny dokumentumait és tudnivalóit a Fejér Megyei Önkormányzat honlapján, a www.fejer.hu oldalon a Fejér Megyei Értéktár/pályázatok menüpontban helyeztük el 2016. október 28. napjától.
 
Innen tölthető le a regisztrációs lap és a kérdőívek dokumentumai is: 
Regisztrációs lap: letölthető 
 
I. forduló feladatsora általános iskolásoknak: letölthető 
 
I. forduló feladatsora középiskolásoknak:letölthető 
 
Fontos, hogy az online versenyen csak azoknak a 4 fős csapatoknak a feladatmegoldásait vesszük figyelembe az elbírálás során, amelyek a regisztrációs lapot és kérdőívet együtt kitöltve a kincseslada@fejer.hu e-mail címre beküldik hozzánk. A pályázat eredeti beküldésének idejét 2016. november 15-ről november 30-ra módostottuk. 
 
A verseny kapcsán felmerült kérdéseiket is erre a címre kérjük, hogy írják meg nekünk!
 
 
A pályázat programjait a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Értéktár Bizottság valósítja meg.
 
Reméljük, hogy sikerül felkeltenünk megyénk diákjainak figyelmét! Szeretnénk, ha a pályázatunk elérné a célját és az iskolások minél szélesebb körben megismernék a hazánkban és a megyénkben fellelhető értékeket: „a mi kincsesládánkat.”
 
 
Várjuk a jelentkezéseket!

 
Megjelent a Földművelésügy Minisztérium 2016. évi pályázati felhívása a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására.
 
A pályázati felhívás elérhető az alábbi linken: A pályázat kódja: HUNG-2016
 
A weboldal címe: www.hungarikum.hu
 

Keresés

Vakbarát verzió

 

56-os forradalom ünnepségei

Fejér Megyei Értéktár

Foglalkoztatás

Területfejlesztés

Barangoló

Fedezze fel Fejér megyét!
 
 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár