MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

1,4 milliárd forintos TOP forrásból készült el a Sörédet Csákvárral összekötő útszakasz
2020.01.13. 09:32

A Vértesi Táj­védelmi Körzet bejáratánál tartott átadón Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója tájékoztatta a megjelenteket a projekt technikai részleteiről. Az eseményen jelen voltak a terület polgármesterei, országgyűlési képviselői, valamint a megyei közgyűlés elnöke.



 
Molnár István tájékoztatójában elmondta, a felújítás előtt a 8126-os út Söréd és Zámoly körforgalom közötti útszakasz volt az egyik legrosszabb állapotú a megyében, ahol számos baleset történt.A mostani felújítás két szakaszban valósult meg. Ugyan a Söréd és a zámolyi körforgalom közötti útszakasz, valamint a körforgalom és a csákvári reptérig elkészült szakasz eltérő munkálatokat igényelt, a meglévő burkolat profilba marása és a helyi hibák kijavítása után mind a két szakaszon teljes felületen új kötőréteg és kopóréteg épült.
 
Megújult a vízelvezető rendszer, az árkokat és átereszeket kitisztították, az új burkolat mellé pedig új padka is készült.A szakemberek teljes körűen felújítottak négy hidat, Söréd előtt forgalomlassító szigetet alakítottak ki és az autóbusz­öblöket is átépítették. Az elhasználódott KRESZ-táblákat kicserélték, de új táblák is kikerültek, továbbá tartós burkolati jeleket festettek fel. Az igazgató azt is elmondta, hogy a TOP Program keretében 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Fejér megyében 54,6 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból.
Az eseményen jelen voltak a terület polgármesterei, országgyűlési képviselői, valamint a megyei közgyűlés elnöke. Tessely Zoltán ország­gyűlési képviselő kiemelte, az utak felújítása annak a 2016-ban elfogadott közúthálózat-fejlesztési tervnek az eredménye, amely célul tűzte ki, hogy minden magyar autós fél órán belül elérhessen valamilyen gyorsforgalmi utat. Ennek érdekében a kormány tíz év alatt 755 milliárd forintot költött mintegy 6 ezer kilométer út felújítására vagy építésére, aminek eredményeként ma már a lakosság közel 90 százalékának megvan a lehetősége arra, hogy rövidebb idő alatt, jobb utakon közlekedve érje el úti célját. A 8126-os út megújításával olyan összeköttetés jött, illetve jön létre, amely közelebb hozza egymáshoz Mór és Bicske környékét.
 
A képviselő azt is elárulta, hogy a tervek szerint lesz folytatás, hiszen elkészült egy kormány-előterjesztés, amelynek értelmében a 8126-os út további szakasza – Csákvár és a Felcsút határában lévő körfogalom között – is megújulna. „Nagyon régen történt ebben a térségben utoljára útfelújítás, ezért minden ilyen jellegű munka sokat számít a kistérségnek. Ráadásul a jó minőségű utak hozzájárulnak a vidék megtartó erejéhez, hiszen ha gyorsan, jó minőségű utakon tudják elérni az emberek a munkahelyüket, nem költöznek el. Ezért a települések mindegyike örömmel veszi az úthálózat fejlesztését”, tette hozzá Törő Gábor országgyűlési képviselő.
 
 
Illés Szabolcs, Csákvár polgármestere ezt meg is erősítette, amikor örömmel mesélte, hogy nem csak a 8126-os, de a szintén nagyon rossz állapotban lévő, Csákvárt Gánttal összekötő, közel 5 kilométer hosszú 8121-es út is hamarosan megújulhat a közúthálózat fejlesztésének köszönhetően. Az átadón az is elhangzott, hogy a Területi és Településfejlesztési Operatív Programon felül a Magyar Falu programban is lehetőség van utak felújítására pályázni.
 
szöveg:feol.hu
 
 
 
 

Keresés

Választás 2019

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP