Választás 2018.

klímastratégia

MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Az egészséges életmód és a sport a középpontban a Gyermekek Napján
2017.11.21. 11:20

A gyermeki jogok fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a tizedik éve megrendezett Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokkal. Sportverseny, kiállítás, szakmai konferencia is színesíti a heti programsorozatot, melynek mind az öt napja a gyermekekről szól. Hétfőn délelőtt a sporté volt a főszerep. Foci, sorverseny és felhőtlen szórakozás várta a Fejér megyei gyermekotthonokban nevelkedő fiatalokat a VOK-ban. A Vándorkupa várományos csapatával a Fejér Megyei Közgyűlés csapata mérkőzött a pályán.



Tizedik éve rendezik meg a Gyermekvédelmi Napokat Fejér megyében. Folyamatosan bővülő tartalommal, de mindig azzal a szándékkal, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a gyermeki jogokra, azok érvényesülésének fontosságára A november 20-i gyermekek jogának világnapjához kapcsolódó rendezvény mind az öt napja a gyermekekről szól. Hétfőn, az első napon, a gyermekek napján egy sportos programot szervezünk, ami az egészséges életmódhoz való jogra hívja fel a figyelmet. Így lesz kispályás labdarúgó bajnokság és az eredményhirdetése. Szombaton volt a Gyermekvédelmi Vándorkupa és a győztes csapatának adják át a kupát ma, illetve a legjobb góllövőnek, mezőnyjátékosnak és kapusnak kijáró díjakat. - mondta el Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményvezetője.
Már évek óta hagyomány, hogy a Vándorkupa győztese kihívja egy mérkőzésre a Fejér Megyei Közgyűlés kispályás csapatát.
 
A megnyitón a Fejér Megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte a gyerekeket. 
„Évről-évre egyre nehezebb a gyerekekkel azt az elvárt igazságos döntetlent elérni, ami a célkitűzésünk- mondta el Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. „Azon túl, hogy jó hangulatban telik a mérkőzés, ilyenkor mindig hozunk ajándékot: labdát és sportszereket a gyerekeknek, egyúttal felhívjuk a társadalom figyelmet a szociális és gyermekvédelmi intézményekre, és a támogatás szükségességére- hangsúlyozta az elnök.
 
 
A Fejér Megyie  közgyűlés elnöke átadja a Közgyűlés ajándékait Deresné Tanárki Mária intézményvezetőnek. 
 
A barátságos futballmérkőzés után a Gyermekvédelmi Vándorkupa díjak átadása és a gratulációk következtek. 

 
A programsorozat részeként a kedd a Nevelőszülők Napja lesz, hiszen a megyében közel 200 családban több mint 600 fiatal, az ellátottak mintegy 71 százaléka nevelőszülőknél nevelkedik. Ezen a napon adják át a saját alapítású Elfogadás-díjat három nevelőszülőnek, akik hosszú ideje végzik ezt az áldozatos szolgálatot.
 
A szerdai szakmai nap ezúttal az idén 20 éves Gyermekvédelmi törvény emléknapja lesz. A szakmai ülések mellett ezen a napon három civil szervezet közösen állít emlékoszlopot a Gyermekvédelmi Központ udvarán. Máhr Ferenc alkotását Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója avatja fel.
 
 
Csütörtökön, a Támogatók napján az intézmény több mint 400 támogatóját köszöntik közös műsorral a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekei. A pénteki nyílt napon pedig minden megyei intézményük kinyitja kapuit, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyermekotthonok, lakásotthonok életébe.
 

Keresés

Vakbarát verzió

 

Fejér Megyei Értéktár

Foglalkoztatás

EFOP- Felzárkóztatás

 

Területfejlesztés

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár