MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Csaknem kilenc kilométeren át kerékpározhatunk Dél-Fejér felé
2020.06.26. 11:12

A 8,6 kilométer hosszú kerékpárút megépítésére Tác község Szabadbattyánnal közösen 276 millió forintot nyert el egy pályázatnak köszönhetően.



 
A helyszínen Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett: a településnek csaknem ugyanekkora összeget ítéltek oda a döntéshozók további projektek – így intézményi fejlesztések, valamint az előttük álló bölcsődeépítés – megvalósítására.
 
kerékpárút

Mint a mellékelt ábra mutatja, nem a kerékpár az egyedüli engedélyezett jármű
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nemcsak ő, de Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is hangsúlyozta: a mintegy kilenc kilométeres szakaszt bővíteni lenne ildomos. Egyfelől északabbra négy kilométer hiányzik még a Budapest–Balaton kerékpárút eléréséhez, míg a másik irányban, délre, 25 kilométernyi kerékpárutat kellene építeni annak érdekében, hogy a kétkerekűvel közlekedők elérjék a Sió csatornát.

Varga Gábor országgyűlési képviselő örömének adott hangot, amikor elmondta: a teljes megye vonatkozásában hátrányosabb helyzetű térség külön fejezetet kapott az uniós programban, így érkezhetett a mostani támogatás Tácra. Majd szomorúbb témába kezdett: saját maga és a kormánybiztos sajnálatos módon – szokásukkal ellentétben, hivatali teendőik miatt – most nem tudták két keréken felavatni az átadott utat. Ezt két tucatnyi lelkes helyi lakos tette meg helyettük.

Tác első embere, Horváth Tamás felidézte: a kerékpárút létrejöttét még az ő édesapja mint egykori polgármester szorgalmazta. Öt évvel ezelőtt azonban már Horváth Tamás látogatott el Székesfehérvárra Igari Antal főépítészhez és Kígyóssy Gábor területfejlesztési munkatárshoz, akiknek viccesen megjegyezte: nem azért kell ez az útvonal, hogy az emberek Székesfehérvárról kijussanak, hanem azért, hogy Fehérvárt Táchoz tudják csatolni. S az út elkészült.

Bár november óta már többen használatba vehették – s így ismerhetik – a szóban forgó szakaszt, lejegyezzük: az egykori római város, Gorsium romjai immár kerékpáron is könnyűszerrel megközelíthetők. Emellett a közelben egy – a táciak által a többi között Sárvíz-, gátőrház- vagy nagykanális-hídként emlegetett – hidat is elneveztek – a képviselő-testület javaslatára az egykori gátőrház-tulajdonosról, Kranauer Istvánról.

 feol.hu 

 

Keresés

Tájékoztatás

FELHÍVÁS


 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2019

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP