MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Fokozódik a katonai jelenlét
2020.03.21. 14:36

Március 20-ától, péntektől az ország több pontján is találkozhatnak katonákkal az utcákon az emberek. Az eddig megszokott katonai jelenléten felül úgynevezett jelenlétfokozó katonai rendész járőrök teljesítenek szolgálatot több nagyvárosban. 



Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 szerda esti híradójában elmondta, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban fognak megjelenni az ország több pontján a katonák. 15 városban jelenlétfokozó katonai rendész járőrök teljesítenek szolgálatot, elsősorban azokon a településeken, ahol katonai szervek, vagyis helyőrségek találhatók.A helyőrségek katonái rendészeti felkészítésen vesznek részt, amelyen az alkalmazható intézkedések elméleti és gyakorlati elemeit gyakorolják. Elsődleges szempont, hogy a szolgálatot ellátó katonák lehetőleg olyanok legyenek, akik részt vettek már határvédelmi, vagy adventi járőr feladatban. A felkészítést követően az MH Katonai Rendészeti Központtal szorosan együttműködve hajtják végre a járőrfeladatokat. Ennek elsődleges célja, a lakosság biztonságérzetének növelése, a katonai erők láthatósága, ezáltal a közbiztonság, közrend fenntartásának támogatása. A feladat végrehajtásának ideje alatt a járőröző katonák felveszik a kapcsolatot az illetékes rendőrkapitánysággal és velük folyamatosan egyeztetnek. A katonai rendész járőrnek joga van a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzata alapján, a közterületen tetten ért bűncselekmény elkövetőjét visszatartani, és a rendőrségnek soron kívül átadni. Amennyiben a civil lakosság részéről tapasztal szabálysértést a rendész, joga van felszólítani, ha ez nem jár eredménnyel, soron kívül értesítheti az illetékes hatósági szervet, valamint annak kiérkezéséig visszatarthatja az intézkedés alatt álló személyt.

A járőrtevékenység megelőző jellegű, a magyar állampolgárok érdekében, védelmében történik. A katonai rendész járőr feladatai során nem cél az intézkedés, fő cél a lakosság biztonságérzetének növelése. 

 

honvedelem.hu

Keresés

Tájékoztatás

FELHÍVÁS


 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2019

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP