MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Folytatjuk a megkezdett munkát…
2019.12.13. 13:39

A településfejlesztési forráselosztás és azon belül a bölcsődefejlesztés mellett a klímavédelem lesznek a Fejér Megyei Önkormányzat jövőbeni kiemelt fő feladatai – vázolta Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a 2019-es évet értékelő délelőtti sajtótájékoztatóján a Megyeházán.  



-Elsőként a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársainak szeretnék köszönetet mondani az egész éves munkájukért, kiemelten a választások kapcsán a megyei területi választási iroda jogi hátterét biztosító koordináló tevékenységéért- kezdte bevezetőjét az elnök, majd a folytatásban sajnálattal számolt be dr. Kovács Zoltán megyei jegyző távozásáról, aki a Fejér Megyei Önkormányzatnál eltöltött nyolc év után január 1-től a móri önkormányzatnál folytatja szakmai munkáját, melyhez sok sikert és jó egészséget kívánt.
 
Az értékelés kapcsán örömmel tájékoztatott egy szeptemberi, a megye lakossága körében végzett reprezentatív közvélemény kutatás eredményéről, mely szerint a megyében élők nagy számban úgy gondolják, hogy jó irányba haladnak a megye dolgai. A megkérdezettek közel 90 százaléka szeret a településén élni, látja a fejlődést és nem is szeretne máshol élni. Mint mondta, számukra a választási eredmények mellett ez is egy fontos visszacsatolás.
 
„Legfontosabb feladatunk a Terület - és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) források kezelése. A két ünnep között várhatóan egy rendkívüli ülésünk lesz megyei bölcsődei pályázatok elbírálása kapcsán, de ez jó hír, mert három milliárd forint feletti forrás kihelyezéséről fogunk dönteni a megye településeinek vonatkozásában. Ez annak az ötmilliárdos bölcsődefejlesztési csomagnak a része, amelyet idén indítottunk el TOP keretből plusz forrás terhére. Örvendetes, hogy egyre nő a lakosság száma, egyre több a gyermek, de ehhez az ellátórendszer bővítése, fejlesztése is szükséges a településeken.” - hangsúlyozta az elnök.
 
„Az elmúlt időszakban olyan döntések is születtek, amelyek számunkra a szimbólumon túlmutatnak, ilyen a tusnádfürdői testvérkapcsolat. Ez egy olyan nemzetegyesítő cselekedet, amely mindkét fél számára előnyös lehet a jövőben- tette hozzá az elnök.
 
„A klíma- és a környezetvédelem a következő év fontos feladata lesz. 2017-ben indítottunk átfogó klímavédelmi programot a megyében. Létrehoztuk és működtetjük a klímavédelmi platformunkat. 2018-ban elfogadtuk a megye klímavédelmi stratégiáját és a megalapozó tanulmányokat. Ez évben klímatudatos önkormányzat díjban részesültünk országosan elsőként a megyék sorában. Idén, az év elején energiatudatos önkormányzat díjat kaptunk a virtuális erőmű program megyei részvételéért. Ezt a programot a jövőben szeretnénk a megyében kibővíteni, bevonva önkormányzati, egyházi, gazdasági, civil szereplőket.” – tájékoztatott az elnök.
 
„De a megyék nemrégiben elindított zöld fásítási programja is egy nagyon jó kezdeményezés. Fejérben egy év alatt 56,5 hektár új erdőterület, 256 ezer fa kerül elültetésre, de a tervezett 3-5 éves megvalósítási időszakban ennek ötszörösét, tehát több, mint 1 millió fát fogunk ültetni- hangsúlyozta. „Első körben Alsószentiván, Balinka, Baracs, Isztimér, Mór, Pusztavám valamint Székesfehérvár a helyszínek. Ez az Agrárminisztérium által koordinált és a megyét érintő fásítási program kiváló kiegészítője lesz a Székesfehérváron elindított fásítási és zöldterület növelési programunknak” - tette hozzá.
A Fejér Megyei Értéktár Bizottság munkájának értékelésével folytatva elmondta: „Immár 55 megyei értékünk szerepel az értéktárban, melyek mindegyike megállja a helyét az országos értéktárban. Annak is örülünk, hogy a gyermekeink, akik kiemelt célcsoportjai mind a klímavédelemnek mind a helyi értékőrzésnek, mindig kiválóan szerepelnek az országos megmérettetéseken. Az ő irányukba a tudatformálást, ismeretterjesztést fogjuk folytatni.„
 
„Minden adott ahhoz, hogy a tavalyi évben megkezdett munkát folytatni tudjuk. Kiemelten a fenti területeken fogjuk még nagyobb erővel belevetni magunkat a munkába.” A 2020-2027-es uniós ciklus kapcsán elmondta: „Egyelőre az ágazati programok tárgyalása zajlik nemzetközi szinten, de a megyék szemszögéből az irányokat jónak látjuk, a megyék megőrzik forráselosztó szerepkörüket az elkövetkező időszakban is.”
 

Keresés

Választás 2019

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP