MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hiánypótló szolgáltatások a többfunkciós létesítményben Csákváron
2019.05.22. 13:44

Új szolgáltatással bővül a város kínálata: hivatalosan is átadták az Ébner- ház helyén épült modern épületet, amely turisztikai fogadóközpontként, kerékpárkölcsönzőként és kávézóként is üzemel, a tervek szerint június elejétől. 



Mivel a régi házat sajnos nem lehetett megmenteni, ezért döntöttek úgy, hogy az önkormányzat által még 2014-ben megvásárolt ingatlant lebontják és helyébe egy teljesen új, a mai kornak és persze az elképzelt funkcióknak megfelelő épületet emelnek a helyére. Az alapkövet tavaly áprilisban tették le, a kivitelezéssel pedig határidőre készültek el. Az épület átadását Illés Szabolcs polgármester történelmi pillanatnak nevezte, hiszen az új Ébner- ház olyan, hiánypótlónak minősíthető szolgáltatásokat biztosít, amelyekre korábban, Csákvár történetében még nem volt példa. Az alapvetően turisztikai célokat szolgáló ház azonban nem csak a településre látogatók, de a helyiek kényelmét is szolgálja majd.

A többfunkciós, pályázati pénzből felhúzott épület egyrészt turisztikai információs pontként működik majd, amelyben a hét minden napján megvásárolhatók lesznek a méltán híres és jellegzetes csákvári fazekastermékek, de más helyi, vagy Csákvárhoz kötődő kézművesek – így többek között Sigmond Judit papírból készült gyönyörű dísz- és használati tárgyai, termékei is. Hamarosan kapható lesz a régóta várt Csákvár könyv újragondolt változata, amely már lektorálás alatt áll.
Mivel a túra-kerékpározás reneszánszát éli, ezért lehetőség lesz arra, hogy akár teljes családok is kerékpárt tudjanak kölcsönözni a város és a környék bejárására. Erre 16 jó minőségű, új felnőtt- és gyermekbiciklit szereztek be. Az átadón a polgármester beszélt a fenntartható települési közlekedésfejlesztésről szóló projekt eredményeiről is, amely keretében új gyalogátkelőhely létesült a Szabadság téren, bővült a Kossuth utcai parkolók száma a postahivataltól a Berényi–Rákóczi utca kereszteződésig.

 

Tizenhat vadonatúj, kölcsönözhető kerékpár is az átadott Ébner-ház részét képezi Fotó: Pesti Tamás

 

A megvalósult projekt jó példája annak, hogyan lehet összehozni a hagyományt, a kultúrát, a turizmust és a természeti értékeinket

Ezen felül több utcán is kijelöltek kerékpáros nyomvonalat, de Illés Szabolcs kifejezte abbéli reményét is, hogy a későbbiekben pluszforrások bevonásával épített kerékpárútvonallal tudják majd összekötni a Vértest és a környék településeit. Utalt még a Fazekasház teljes megújulására, amely szintén pályázati pénzből született újjá a tetőtől kezdve az aljzaton és a vizesblokkon keresztül az udvarig és a kerítésig bezárólag. A területen jelenleg építés alatt áll egy külső kemence.
Molnár Krisztián, a Fe­jér Megyei Közgyűlés elnöke rámutatott, a Területi Operatív Programban Csákvár 8+1 pályázatot nyert, amelynek köszönhetően több mint 579 millió forintot költhettek el. Ebből újulhattak meg a városban működő közművelődési és oktatási-nevelési közintézmények, de a tavaly decemberben felavatott Szabadság tér is TOP-os támogatásból szépülhetett meg. Az Ébner-ház kapcsán az elnök kiemelte: a megvalósult projekt jó példája annak, hogyan lehet összehozni a hagyományt, a kultúrát, a turizmust és a természeti értékeinket.

Csákvár nevezetességeit is megismerhetik a látogatók az információs pult segítségével Fotó: Pesti Tamás

Tessely Zoltán, kormánybiztos, a terület országgyűlési képviselője szerint az elmúlt évek sikerei azt mutatják, hogy a polgármester és a képviselők jó munkát végeznek, ezért érdemes őket a jövőben is támogatni. Egyúttal elárult egy régóta várt dátumot is: a mintegy 2 milliárd forintból megvalósuló 8126-os számú Csákberény–Söréd–Csákvár út felújítása idén novemberre elkészülhet.

 feol.hu 

 

Keresés

Választás 2019

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Területfejlesztés

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár