Ugrás a tartalomhoz

Több mint 460 millió forint értékű gárdonyi fejlesztésről számoltak be

Több mint 460 millió forint értékű gárdonyi fejlesztésről számoltak be

A Gárdonyban nemrég megvalósított, illetve folyamatban lévő fejlesztésekről számolt be kedden Tóth István polgármester. A 462 millió forint összértékű fejlesztéseket ismertető tájékoztatón Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, és Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője is részt vett.

Összesen 462 millió forint értékű beruházás kivitelezése van folyamatban, vagy éppen valósult meg a közelmúltban Gárdonyban. Ebből mintegy 290 millió forint azoknak a fejlesztéseknek az összértéke, melyet Gárdony város önkormányzata önerőből valósított meg. 

Parkoló kialakítása a Bóné Kálmán utca és a Cicó köz között, a Bóné-csomópont biztonságosabbá alakítása, a Határárki Kikötő területrendezése, 11 utca felújításra, Agárdon 2 új gyalogos átkelőhely kialakítása, valamint a Gárdonyi Géza utcában egy korábbi óvoda épületének orvosi rendelővé alakítása – ezek azok a fejlesztések, melyeket önerőből valósít meg Gárdony.

Hat önkormányzati tulajdonú strand - Park Strand, Napsugár Strand, Tini Strand, Sirály Strand, Panoráma Partszakasz, TóParty Strand is megújult szeptember végére. Ezek a beruházások a „Kisfaludy2030” program 172 millió forintos támogatásának köszönhetően valósultak meg.

Mint azt Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, örömteli, hogy a lakosok komfortérzetét növelő, valós helyi igényeket megvalósító beruházásokról számolhattak be, és gratulált Gárdonynak a fejlesztésekhez.