MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hosszú távon gondolkodnak a tordasiak
2019.05.10. 09:53

Külsejében a régi stílusához visszatérve újították fel a polgármesteri hivatal épületét, s az egyéb intézményekre is fordítottak a megyei támogatású pályázatból. Fejér egyik legszebb települése a rusztikus hangulatot megőrizve kínál kényelmet, szerethető körülményeket lakóinak. 



Kis közösségi terek fogják körbe a templomot, óvodát, emlékművet, paplakot, hivatalt – Juhász Csaba polgármester szerint erre törekszenek évek óta minden építéskor és felújításkor. A csütörtöki avatón részt vett Molnár Krisztián megyei közgyűlési elnök, Simon László megyei kormánymegbízott és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos. A 2070 lelkes település, Tordas csöndes, kitartó népszerűségnek örvend lakói körében, a tősgyökeres családok mellett számosan választották az utóbbi évtizedekben lakóhelyül. A polgármester a tradíciók megőrzését és az önkormányzati intézmények működésének a mai kor igényeihez való igazítását nevezte elsődleges célnak a megújult hivatal avatásán. A megyei önkormányzat pályázatain elnyert 30,2 millió forintból korszerűsítették a hivatalt, napelemes rendszert építettek ki a hivatali épületen kívül az óvodán és az egészségházon.

Néptáncműsorral is kedveskedtek a megújult épület átadóünnepségén Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A fejlesztésekről Tessely Zoltán köszöntőjében elmondta: a tordasi fejlődés eredményei tükrözik a település mentalitását, a helyi közösségek erejét. Történelmi utalást tett a fejlesztések kapcsán arra, hogy ezeket az értékeket védjük a közelgő európai uniós voksolás alkalmával, döntésünk hosszú időre meghatározza az ország sorsát. Molnár Krisztián megyei közgyűlési elnök a megyei támogatásokról, Simon László megyei kormánymegbízott az erős vidékről szólt. Kormányzati akarat a magyar falvak, kisvárosok megerősítése, ami a vidék fejlesztésével érhető el. A közigazgatás a lehetőségeihez képest szintén támogatást nyújt ehhez, mondta.
A községháza az 1900-as évek elején épült, többször „modernizálták”, ezúttal külsejében részben visszaadták homlokzatának régi szépségét, a századfordulós stílusjegyeket. A kerítést lebontották, a környezetét rendbe tették, folytatván a koncepciót: kisebb-nagyobb tereket, pontokat alakítanak ki találkozásokra, beszélgetésekre.

2010-től új óvoda épült, étteremmel és konyhával, 2012-ben felújították az iskola tornatermét, a következő években iskola-korszerűsítés történt, felújították a művelődési házat s az egészségházat – minden alkalommal igényesen megtartva a hajdani Hangya Szövetkezet falujának nevezett település építészeti értékeit. Juhász Csaba az önkormányzat településfejlesztési koncepciójában megfogalmazottakat idézte: Tordas olyan hely legyen, ahol jó élni, van jövőjük a gyermekeknek és az időseknek, s ahol a közösségnek mindenki hasznos tagja lehet.

feol.hu 

 

 

Keresés

Fejér Megyei Értéktár

Ülnökválasztás 2019.

 

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Területfejlesztés

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár