MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Idén is sikeresen pályáztak megyénk diákjai a pécsi kollégiumi férőhelyekre
2021.08.31. 16:34

Több, mint 27 esztendeje élhetnek a megye fiataljai a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeinek pályázat útján való elnyerésének lehetőségével. Kedden délután 14 felsőbb éves hallgató vehette át a 2021–2022-es tanévre szóló jogosultságát dr. Kovács Zoltán megyei jegyzőtől a Megyeháza Címertermében. 



A Fejér Megyei Közgyűlés 1993 tavaszán fogadta el azt a határozatot, amely szerint megállapodást kötött a pécsi egyetemmel, hogy a kollégiumában 20 férőhelyet vásárol. Az önkormányzati férőhelyre vonatkozó igényt az egyetemhez benyújtandó jelentkezéssel egyidejűleg lehet jelezni.
A megyei önkormányzat azon hallgatók elhelyezését segíti, akiknek az egyetem elutasította a kollégiumi jelentkezését. A pályázati megállapodással így biztosítva a megye hallgatói számára, hogy az albérlethez képest kedvezőbb áron, komfortos kollégiumban tudják a tanulmányaikat folytatni.
 
Erre a tanévre a megye 11 településéről – Bakonycsernye, Gárdony, Lepsény, Lovasberény, Lepsény, Polgárdi, Sárbogárd, Sárszentágota, Szabadbattyán, Úrhida, Székesfehérvár, – pályázó, első körben a felső éves évfolyamból összesen 14 hallgató veheti át a 2021/2022-es tanévben a pécsi egyetem kollégiumaiba való beköltözésre jogosító dokumentumot, amelyet a megyei jegyző, dr. Kovács Zoltán adott át az érintetteknek. Az első éves hallgatók esetében még nem zárult le a pályáztatás folyamata.
 
A keddi megyeházi ünnepségen megjelent egyetemisták között volt ápolás/betegellátás, fogorvos, pszichológus, bölcsész, festőművész, mérnökinformatikus, sport és rekreációszervezés, közgazdász szakos hallgató is.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Mór-Bodajk kerékpárút

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2019

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP