MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

   Az eredeti elhatározásnak megfelelően március 19-én immár a második megyei önkormányzati szakmai napot szervezi a Fejér Megyei Önkormányzat. A megyeháza dísztermébendélelőtt 10 órakor  kezdődő konferencia központi témája ezúttal a vízgazdálkodás lesz.
       Húsz éve, 1987-ben gyűlt össze Lakitelken, a Lezsák Sándor udvarán felvert sátorban mintegy kétszáz ember, aki a nemzet iránt érzett felelősségérzettől vezettetve ki akarta cserélni gondolatait arról, mit lehet, mit kell tenni "a magyarság történelmének súlyos válsága" idején. A tanácskozás nem csak a Magyar Demokrata Fórum megalapozásául szolgált, hanem kiemelkedő jelentőségű volt a demokratikus átalakuláshoz vezető úton is. Erre emlékeztek szombaton a megyeházán a Csengey Dénes Vándoregyetem keretében.
"A Szabadság védőbástyája..."
   Ünnepi műsort rendezünk március 15-én 9 órakor a Megyeháza dísztermében. Köszöntő hangzik el, majd a Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím, valamint a Fejér Megyei Közgyűlés által alapított díjak átadására kerül sor. A műsorban közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai és Müller Zsófia végzős színész hallgató.Találkozzunk a Fejér Megyei Önkormányzat és Székesfehérvár Megyei Jogú Város közös ünnepségén, március 15-én 11 órakor a Petőfi-szobornál, a Petőfi téren is!Ünnepeljünk együtt! Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya,a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
   A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet 2007. március 12-én a Megyeházán tartotta a Közép-dunántúli régióban működő Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok találkozóját. A házigazda Fejér Megyei Önkormányzat részéről Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, a megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke köszöntötte a résztvevőket.
  A Piac és Profit Konferenciaközpont "Pénzt, de honnan? Pénzt, de hogyan? - Kis- és középvállalatok és önkormányzatok finanszírozása" című, nyitott konferenciasorozatának idei második állomása Székesfehérvár. A Közép-Dunántúli Régió eseményének színhelye az ALCOA-Köfém Művelődési Ház lesz 2007. március 29-én, a részvétel ingyenes.
      Nemzeti ünnepünk, március 15-e előtt az Egészségügyi Minisztérium hagyományosan ünnepséget rendez, és a kiemelkedő munkát végző egészségügyi szakembereknek magas elismeréseket nyújtanak át. Idén kitüntették a Fejér Megyei Szent György Kórház csoportvezető szakasszisztensét és a móri városi kórház több egészségügyi szakdolgozóját.
   Thürmer Gyulát, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökét, valamint Espár Istvánt, a Munkáspárt megyei elnökét fogadta a Megyeházán Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Bíró László, a megyei önkormányzat gazdasági főtanácsadója. Megbeszélést folytattak Fejér megye gazdasági, társadalmi helyzetéről, időszerű közéleti kérdésekről.
   A rendszerváltozás előkészítésében jelentős szerepet játszó lakiteleki találkozó 20. évfordulójáról is megemlékeznek a Csengey Dénes Vándoregyetem március 10-ei ülésén. A megyeháza dísztermében 18.00-kor kezdődő rendezvényen előadások hangzanak el a rendszerváltás fejér megyei eseményeiről és arról is, hogy adottak-e a feltételek a megye kis- és középvállalkozásai számára az európai uniós támogatások megszerzéséhez?   Az előadók: Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeKelemen András országgyűlési képviselő; Spányi Antal megyés püspök; Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki találkozó szervezője; Radetzky Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és Szabó Sándor András, pályázati tanácsadó.
   Vasárnap tartották a nemzeti kisebbségek megyei illetve országos önkormányzatainak a választását. A a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjainak részvételével zajló voksoláson megyénkben a cigány és a német kisebbség hozott létre testületet. A most megválasztott megyei önkormányzatoknak 9 tagja van, a megválasztottak a cigányok esetében két szervezet között oszlanak meg, a németek önkormányzatában valamennyien a Német Közösség jelöltjei voltak.
  A Kihívás Napjának mi is a célja? A választ megyénk településein is sokan tudják. Az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz - ezért támogatják olimpikonjaink, sportkiválóságaink is személyes részvételükkel ezt az országos eseményt. Idén az önkormányzatoknak megküldött nevezési lapok visszaküldésével március 20-ig lehet jelentkezni erre a vetélkedésre. A települések hét kategóriában küzdenek a "Magyarország legsportosabb települése 2007." cím elnyeréséért és az ezzel járó gyönyörű serlegért.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Mór-Bodajk kerékpárút

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2019

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP