MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Köszönjük Székesfehérvár!
2021.09.09. 18:16

Jelképesen a Székesfehérvári Diáktanács elnökének – rajta keresztül pedig a fiataloknak – adta át a város tulajdonában lévő és most megújult Velencei Gyermek- és Ifjúsági Tábor kulcsát dr. Cser-Palkovics András polgármester. A Modern Városok Program keretében 800 millió forintos állami támogatásból valósult meg a fejlesztés, melynek köszönhetően korszerű körülmények között, akár egész évben otthont adhat a tábor ifjúsági rendezvényeknek. 18 kisház és egy új, kétszintes közösségi épület várja a fiatalokat. A tábort a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Székesfehérvári Diáktanács tagjai avatják a hétvégén, tanévkezdő összejövetelükkel.



Több évtizede fűződik már felejthetetlen nyári emlékek sora a Velencei Gyermek- és Ifjúsági Táborhoz. A Modern Városok Programnak köszönhetően mostantól korszerű körülmények, szép közösségi tér várja a fehérvári, illetve Székesfehérváron tanuló diákokat. Nemcsak megújult, de bővült is a tábor: 18 új ház, valamint egy kétszintes, téliesített közösségi épület létesült a fejlesztés eredményeként, így összesen 143 főt tudnak egyszerre fogadni. Mindegyik épületben van saját fürdőszoba, három épület pedig akadálymentesített. Az udvaron sport- és játékeszközök, okospadok, valamint egy 30 m2-es szabadtéri ledfal szolgálja a fiatalok szabadidős foglalkoztatását. A 800 millió forintos állami forrásból megújult tábort csütörtökön délután avatták.
Dr. Cser-Palkovics András elsőként a megvalósításban közreműködő szakemberek munkáját, valamint a megyei jogú városok számára indított kormányzati program keretében biztosított támogatást köszönte meg. „A Modern Városok Program székesfehérvári részének egyik programeleme arról szólt, hogy fűzzük szorosabbra a Velencei-tó és Székesfehérvár kapcsolatát, így adta magát, hogy van itt egy csodálatos környezetben lévő táborunk, amelyet megújíthatunk. Az építéssel kapcsolatos feladatokra 600 millió forintot, az eszközökre és kapcsolódó beszerzésekre pedig mintegy 200 millió forintot fordítottunk. S hogy kiknek építettük ezt a tábort? A fiataloké volt a korábbi tábor, és a fiataloké lesz hosszú évtizedeken keresztül ez a megújult tábor is.” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere.
Gyopáros Alpár kormánybiztos köszöntő gondolatait is tolmácsolta Gaal Gergely miniszteri biztos, aki a 2015-ben meghirdetett Modern Városok Programról szólt. A 23 megyei jogú város összességében 4000 milliárd forintos kormányzati támogatásban részesül közúti és vasúti, illetve lokális fejlesztéseinek megvalósításához. Mint kiemelte, jelenleg az MVP keretében tervezett 270 beruházásból 118 már megvalósult, további 140 pedig elkezdődött. Gaal Gergely fontos, jelképes beruházásnak nevezte a táborfelújítást, amely a Modern Városok Program törekvéseit is jól szimbolizálja, azaz „valódi közösségeket tud erősíteni, és a fiataloknak, a következő generációknak szól.”
Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a Székesfehérvári Diáktanács tagjait köszöntötte, akik a többi fiatal nevében is birtokba veszik ezt a fantasztikus, megújult tábort, valamint Székesfehérvár és a Velencei-tó környékének összetartozását emelte ki. Egy a Velencei Gyermek- és Ifjúsági Táborhoz kapcsolódó emlékét is megosztotta a résztvevő diákokkal: „Annyi idős voltam, mint ti, amikor ebben a táborban utoljára jártam. Az ittlétem oka azonban nem a táborozás volt, hanem a szerelem, az udvarlás.”Hangsúlyozta, hogy szükség volt a felújításra, és nagyon látványos a megvalósult fejlesztés, nagyon jók a mostani táborban biztosított körülmények.
Tessely Zoltán országgyűlési képviselő a Modern Városok Program küldetéséről szólva a fiatalokról szóló programok támogatásának fontosságát emelte ki. Majd arról beszélt az avatáson, hogy a Velencei-tó térsége páratlan fejlődésen ment keresztül az elmúlt tíz évben, ami számára miniszteri biztosként is kiemelten fontos. A mostani beruházással is nagyon jelentős fejlesztés valósult meg Székesfehérvár Önkormányzatának köszönhetően Velencén, az általa képviselt 35 település egyikén – hangsúlyozta.
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a táboravatóval kapcsolatban elmondta: „Örömmel tölt el, hogy van Fejér megyében olyan megyei jogú város, amely nem a vidéki települések pénzét szeretné elvenni és abból élni. Sőt, több mint 800 millió forinttal támogatta a vidék települését. Köszönjük Székesfehérvárnak!"
A megújult tábort jelképesen a kulcsok átadásával és zászlófelvonással avatták. Dr. Cser-Palkovics András polgármester Komáromi Péternek, a Székesfehérvári Diáktanács elnökének, és rajta keresztül valamennyi fehérvári, illetve a városban tanuló diáknak átadta a Velencei Gyermek- és Ifjúsági Tábor kulcsait, hogy használják és vigyázzanak rá.
A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Székesfehérvári Diáktanács tagjai avatják a tábort, akik ezen a hétvégén Velencén tartják hagyományos, tanévkezdő összejövetelüket.
 
ÖKK
 

Keresés

Tájékoztatás

FELHÍVÁS


 

Mór-Bodajk kerékpárút

 

Kincsestáj kerékpárút

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2019

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP