MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megújult a nagyvelegi bekötőút
2021.09.24. 15:29

A Magyar Falu Program keretében, 807 millió forintos kormányzati forrásból újult meg a nagyvelegi bekötőút. A mintegy 6 kilométeres útszakasz ünnepélyes átadásán Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a kivitelezők képviselői vettek részt pénteken délelőtt. 



A most átadott mintegy 6 kilométeres útszakasz rekonstrukciója hiánypótló beruházás volt. A 807 millió forintos fejlesztés kormányzati forrásból, a Magyar Falu Program keretében valósulhatott meg. Nagyveleg polgármestere a település összes lakója nevében köszönetét fejezte ki a támogatásért, melynek köszönhetően megvalósult ez az életminőséget és biztonságot növelő fejlesztés.


Mint azt Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az út ünnepélyes átadásán elmondta, a Magyar Falu Program legfontosabb célkitűzése, hogy erősödjön a vidék megtartó ereje – ezt a célt szolgálja a most átadott, megújult nagyvelegi bekötőút is.
Dr. Molnár Krisztián hozzátette: „Ez az útfejlesztés a Mór – Zirc hivatalos összekötő útnál ér véget, és ennek az útnak egy nagy szakaszát szeretnénk felújítani, egészen Mórig. Ez egy 350-400 millió forintos fejlesztés. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program maradványforrásából a pénzeszköz rendelkezésre áll, a megyei önkormányzat már kinyilvánította szándékát a fejlesztést illetően. A hivatalos döntés még nem született meg, de én nagyon jó esélyt látok rá, hogy jövő év elején ez a fejlesztés is megtörténjen.” 


A bekötő út a felújítás előtt nagyon rossz állapotban volt. A mostani rekonstrukció során a meglévő burkolathibák javítása után változó vastagságú kötőréteget, arra pedig 4 centis kopóréteget építettek. Felújították a vízelvezető rendszert és a padkát, újrafestették az útburkolati jeleket, és közel száz új KRESZ táblát helyeztek ki. Mint azt Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója hozzátette, Fejér megye területén mintegy 45 kilométer hosszon fejeződött be vagy folyik éppen útfelújítás a Magyar Falu Program keretében, összesen 6,2 milliárd forint értékben.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Mór-Bodajk kerékpárút

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2019

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP