Választás 2018.

MNVH

 

Kerékpárút-fejlesztés

Foglalkoztatás

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Tűzvarázs Művészeti Műhely

Tűzvarázs Művészeti Műhely
 
 
 
A Tűzvarázs Művészeti Műhelyet 2009-ben hoztuk létre férjemmel, Biró Csabával. Szerencsésen alakult ez a találkozás szakmailag is, hiszen az én hivatásom szobrász, szakmám bronzöntő, Csaba pedig törénelem szakra járt az ELTE-n, régészkedett több ásatáson, majd maga is évekig bronzöntőként dolgozott.    Egy évig a Magyar Nemzeti Múzeumban Szenthe Gergely múzeumi régésszel együtt a késő avar kor (VIII-IX. század) bronzból készült öv-vereteinek hajdanvolt öntési technikáit, illetve a szkíta-hun-avar-magyar formakincs motívumait kutatták.
 Komoly előrelépés volt e témában, hogy elméleti feltevéseiket gyakorlati tapasztalatokkal támasztották alá, kísérleti öntéseket végeztek, hogy igazolják vagy épp elvessék elképzeléseiket.
 Ezzel egy időben, barátaink indíttatására elkezdtünk kézműves vásárokba járni, ahol ólomkatonát öntöttünk a gyerekekkel. Így kerültünk kapcsolatba hagyományőrző társaságokkal, akiknek egyre komolyabb igénye van veretes övekre, fegyverövekre viseletükhöz, viszont ezeket leginkább gyenge minőségű, alacsony olvadáspontú fémből készítik (spiáter, zamak), és többségükben másolatok. Valaha élt őseink sírjaiból feltárt leletek másai. Törekvésünk sajátossága, hogy mi szerettük volna elkerülni, hogy ismételjük az egyébként is konkrét emberekhez kötődő kincseket, (a halott mellé eltemetett, szorosan hozzá kötődő tárgyak már csak kegyeleti okokból is jó, ha bolygatás nélkül maradnak); viszont mindenképpen szerettük volna megőrizni szimbólumokban kimeríthetetlen formavilágát, s arra a lehetetlennek tűnő vállalkozásra adtuk a fejünket, hogy valahol felvegyük a rég elszakadt szálat, és ugyanazon a szellemi úton gombolyítsuk tovább, melyet a régiségben ránk hagytak őseink. Ők pedig rengeteg féle veretet mintáztak viaszból, majd bronzba öntötték őket. A hibás öntvényeket is nagy becsben tartották, és felhasználták öveiken! „Tökéletes”, hibátlan, majdhogynem sterilitáshoz szokott modern szemünket persze ez bántja, hiszen ma szinte mindent gépek csinálnak. A „selejttel” nem is találkozunk. Mi vissza szeretnénk térni ahhoz a szemlélethez, hogy újra emberi kéz alkosson a maga esetlegességével, hogy a tárgyban újra megjelenjék a lélek nyoma. Az pedig elbír, mint ahogy régen is elbírt egy kevés asszimetriát, mintázás nyomokat, az emberi küszködés, öröm nyomait.
   Tehát van a családban szobrász, aki létrehozza a világmindenség modelljeit ezen apró tárgyak jeleiben, van történész, aki tudatosan megpróbálja a helyes úton tartani szellemileg, régész, aki technikailag, és öntő aki bronzba öntse és tökéletesre csiszolja azokat.
 
Régi tüzek fényénél
  Egyik barátunk a minap ezeket mondta: „- Nagyon szeretek hozzátok jönni. Belépek a kapun, ami mindig nyitva van (már becsukni sem lehet, de ez így jó), leereszkedek a műhelybe: visszaereszkedem az időben, vagy inkább az időtlenségbe, s ott találom magam, ahol szívesen élek.”           
  Olykor-olykor, mikor sok éjszakázás után a legnagyobb kalandként mesélünk vásárokban az életünkről és sikerül kívülről, messzebbről látnom ilyenkor magunkat, magam is elcsodálkozom és beismerem, hogy végtelenül szerencsés emberek vagyunk! Káoszunkat, egyszerre ezerfelé vágtázásunkat a dolgok sokféleségébe, egy nagyon is tiszta és nyilvánvalóan átlátható rend szervezi. Holott belülről mindez mérhetetlen fejetlenségnek, vég nélküli hajszának hat. A Tűzvarázs Művészeti Műhely egy család. Apa, anya, három apró gyermek, kecskék, tyúkok, s minden jótét lélek, aki e portára keveredik.
 
 
   Nem egy, de három tűzhely körül zajlik, sürög-forog minden: az első tűz a konyhánké kis parasztházunk közepében, mely életünk központi helye, szentélye, műhely, tanulószoba, próbaterem és zarándokhely egyszerre.
 
A második tűz az olvasztótégelyé a pince előtti szakrális térben, ahol szinte régészeti rétegekben rakódtak le sokféleségünk nyomai: a kertből betakarított zöldségek, kecskéink volt lakása, szerszámaink tárolója, raktár, munkaterület, játszótér…
  
 
A harmadik tűz bár fizikailag megfoghatatlan, ugyanazzal a hatalmas lánggal, folyamatos izzással ég, és éppoly ősi, mint másik két testvére. Bárhová megyünk is, varázsa, melege továbbsugárzik rajtunk keresztül mindazokra, akikkel találkozunk. A kézművesség: találkozás. Találkozás mindazzal, ami a legfontosabb. Annak a csodának az átélése, ahogy ott állunk a sötétbe szenderülő pusztában, valahol piszkosul messze, hátamon kendőben Kisgergő szuszog, a másik kettő a motorháztetőn már álomba zuhant, s mi Csabával, zseblámpával a földet pásztázzuk, nem esett-e a fűbe néhány veret vagy katona. A pavilon már a kocsiban, talán kerestünk is valamit, s azon merengünk valami sejtelmes hálával szívünkben, hogy milyen csodálatos emberekkel találkoztunk megint!
   Mindannak ellenére, hogy ma szinte senki sem igyekszik jó szelet fújni e nehéz, de szabad élet vitorlájába, úgy hiszem, ez a szikra sosem fogja hagyni, hogy a Tűzvarázs kihunyjék belőlünk!
 
 

Keresés

Vakbarát verzió

 

klímastratégia

Fejér Megyei Értéktár

EFOP- Felzárkóztatás

 

Területfejlesztés

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár