Ugrás a tartalomhoz

Állami kitüntetést kapott a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke

Állami kitüntetést kapott a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést vett át nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Állami kitüntetésben részesült Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér vármegyei igazgatója, és Farkas Erzsébet, a Fejér Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének volt tagja is.

 

Március 15. talán a legszebb szimbolikával rendelkező nemzeti ünnepünk, mert az újjászülető magyarság, az újjászülető Magyarország jelképe – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Pesti Vigadóban, ahol állami kitüntetéseket adott át.

Március 15-én egy olyan nemzedéknek adózunk tisztelettel, amely az életét, a boldogulását, sokszor a vagyonát, a családját, meggyőződését áldozta fel azért, hogy az utánuk következő nemzedékek boldogok lehessenek – emelte ki a miniszter.

Az ünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából Navracsics Tibor a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adta át.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, a közigazgatásban végzett magas színvonalú szakmai munkája, valamint Fejér vármegye fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

A vármegyei közgyűlési elnök mellett további Fejér vármegyei díjazottak részesültek állami kitüntetésben: Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Vármegyei Igazgatósága igazgatója a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vett át, míg Farkas Erzsébet, Martonvásár város volt önkormányzati képviselője, a Fejér Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének volt tagja a Magyar Érdemrend Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

(forrás: hirado.hu)